Karmikus kérdések
2005. augusztus 19.
A karma napjaink talán legnépszerűbb és legtitokzatosabb szava. Egyre többen használják, miközben nincsenek tisztában a jelentésével. Illetve azért annyit tudnak, hogy múltbeli kapcsolatokról, tartozásokról van szó, amelyek befolyásolják a jelen életünket és a jövőnket.
A buddhisták szerint az élet örök és elpusztíthatatlan, a lélek pedig halhatatlan. Vagyis a lélek a halál után újraszületik, és életről életre, évszázadról évszázadra „vándorolva” hol női, hol férfitestben különböző sorsokat él meg. Az előző életeinkben létrejött kapcsolataink pedig ebben az életünkben is találkozásokat hozhatnak létre, és olykor úgy érezzük, mintha kísértenének bennünket.
A tibeti titkos tanítások szerint mindenkivel, akivel korábbi életünkben kapcsolatban álltunk, a jelenben is dolgunk lesz. Például a nagyon közeli kapcsolataink – mint amilyenek a vér szerinti viszonyok – azt mutatják, hogy az előző életünkben is hasonlóan szoros kötelékben éltünk. A karmakutatások eredménye szerint például előfordul, hogy aki az előző életünkben a szeretőnk volt, az most gyakran a férjünk, a következő születéskor pedig az apánk lesz.
– A karmikus kapcsolatok kiderítése bonyolult dolog – mondja Vida György parapszichológus, karmakutató és elemző. – Nagyon sok tesztelésnek kell alávetnünk valakit, mire kiderül, hogy ezek a múltba nyúló kötelékek milyen korban kezdődtek, ki milyen szerepet játszott a másik életében, a viszony hogyan ért véget, és hogy a jelen életben milyen karmikus feladatokat kell megoldani.
Mint ahogy mondani szokták, meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve volt. A férfi amint megpillantotta a nőt, nyomban lángra gyúlt. Az érzelmei viszonzásra találtak, de a nő mégis tele volt félelemmel, nem hitt a férfinak, és mielőtt komolyra fordult a kapcsolat, visszakozott, szakítani akart. A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy kapcsolatuk valamikor az 1200-as évek Franciaországában kezdődött. A férfi szerzetesként élte nyugodt életét egy kolostorban, és az egyik napfényes délután gyógynövényért indult a közeli erdőbe. Útközben meglátott egy lányt, és a találkozás olyan mélyen felkavarta, hogy hiába fogadott cölibátust, nem tudott ellenállni a varázslatnak. Az éjszaka titokzatos sötétjében találkozgattak, és a férfit egyre jobban gyötörte a bűntudat először a szüzességi fogadalom megszegése miatt, majd amiatt, hogy az imádott nőnek is fájdalmat okoz, mert nem vállalta őt akkor sem, amikor szerelmük gyümölcsét, a gyermeküket várta. Az 1980-as évek elején a két lélek újraszületett, és találkozott a jelenben, hogy a férfi rendezhesse a nővel szembeni, előző életekből származó tartozását: a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást, a család egységének megteremtését, és hogy pótolja azt az időt, amit a nőnek nélküle kellett töltenie. Ám amikor találkoztak, a nő lelke legmélyéből feltörtek a múltbeli érzések, amelyek a férfival szemben óvatossá tették: nem hitt és nem bízott benne. A karmaelemzésen fény derült a problémára, a karmakutató segítségével feldolgozták és megoldották a problémát. A férfi feleségül vette a nőt, létrehoztak egy vállalkozást, amit az asszonnyal közösen visznek. Ugyanazon a helyen, ugyanazt a feladatot látják el, így a nő most megkapja mindazt, amit a korábbi életében nélkülöznie kellett: a férfi társaságát és figyelmét a nap huszonnégy órájában.
Nemcsak szerelmi vagy emberi kapcsolataink lehetnek karmikusak, és nyúlhatnak vissza a gyökerei évszázadokkal korábbra, hanem a cselekedeteink is. Hiszen a karma törvénye szerint egyetlen tett, szó vagy érzés sem marad következmény nélkül. Amit tettünk, azért egyszer fizetnünk kell. Például betegség-karma esetén a kutatók a szerveket, a cselekedeteket és a bajokat párosították, és azt mondják, mindenkinek az a szerve betegszik meg, illetve ott kell elviselnie fájdalmat, amellyel vétett. A tűzzel kapcsolatos balesetekről, az égési sérülésekről úgy tartják, hogy aki elszenvedi, valaha a középkorban részese volt a máglyahalálba küldöttek szenvedésének. Azt vallják, hogy aki előző életében nem segített, de megtehette volna, annál az izmok, az inak sorvadása okozhat fájdalmat, vagy ha segíteni akart, de nem találta meg a módját, az a következő életében balkezes lesz. A gerinc- és szívbetegségekről úgy vélekednek, hogy a korábbi életben elkövetett könyörtelenség, hajthatatlanság mostani fizetsége. A fejfájás, a migrén pedig a rágalom, a szóbeli kíméletlenség gyümölcse.

Karmikus szerelem

Karmikus betegségek

Szolgáltatások
Rovatok

Nagyon szeretnék regresszióval visszatérni előző életeimbe, mert szeretném megoldani problémáimat. A megbocsátással súlyos gondjaim vannak, ezért nem szeretnék tovább várni, hanem tisztán látni. Akkor megbocsátani is könnyebb.
Kérek egy elérhetőséget, ahol regresszióval foglalkoznak!!!!!!!
Köszönöm előre is!!!
Nagyon szeretném megtudni a Vida György úr elérhetőségét. Kérem, aki tudja írja meg nekem!
Segítségüket előre is köszönöm!!!
Nagyon tetszik az oldalatok,igazán tanulságos.szerintem nagyon sok ember nem érti az adok-kapok törvényét,és nem is tudják hol kaphatnak a problémáikra magyarázatot...kívánom,hogy minél többen találjanak rá erre az oldalra,és gondolkozzanak az olvastak után,milyen jó adni,és természetesen utána karmikusan kapni.
Olvastam a cikket és nagyon megfogott a téma.
SZerentém én is kiprobálni kérem irjon nekem a cimemre, ha tud fogadni szeretnék önnel találkozni, mert nekem ez nagyon fontos lenne az életben sok olyan meg magyarázhatatlan dolog van , és volt is amit nem tudok megérteni. előre is köszönöm , üdv, Edith
MÉG NEM JÁRTAM EZEN AZ OLDALON, DE SZERETNÉK VALAKITŐL SEGÍTSÉGET KÉRNI!!!
HA TÉNYLEG TEHET ÉRTEM VALAKI VALAMIT, KÉREM ÍRJON NEKEM MAIL-T!!!!!!!!!!!!!
MÁRTI