Váljak vagy tűrjek?
2007. május 16.
– A mi kapcsolatunk amolyan se veled, se nélküled szerelem – mondja Tamás. Nagydarab, kedves arcú mackó, kék szeme akkor is derűs, ha éppen szomorú. Most pedig szomorú. Amikor rágyújt, észreveszem, hogy remeg a keze.
Zsuzsi alacsony, törékeny kis csaj volt szép kerek cicikkel, és derékig érő lángvörös hajjal. Minden ujjára akadt fiú. Nem is értettem, mit keres mellettem akkor már két hónapja. De sose lehettem biztos abban, hogy velem marad, a legváratlanabb pillanatokban lemondta a randit, vagy elfelejtett eljönni, volt olyan nap, hogy úgy tett, mintha meg sem ismerne, miközben folyton hemzsegtek körülötte a srácok. De amikor mégis eljött a randira, amikor mégis együtt voltunk, olyan édes volt, mint a méz, és azt mondta, ne aggódjak, engem szeret, csak szüksége van a bulikra, a bókokra, a nagy nevetésekre, mert még nagyon fiatal. Azt hittem, egy nap arra ébredek, hogy kész, végleg meghibbantam, beleőrültem a bizonytalanságba, és véletlenül anyám szoknyájában indulok iskolába. A jegyeim leromlottak, hét kilót fogytam, nem tudtam aludni, enni, csak rá gondoltam.
Egy nap aztán, az érettségi alatt eszembe jutott a megoldás. Megkérem a kezét. Ha igent mond, ha hozzám jön, vége a bizonytalanságnak, csak ez enyém lesz. Rettegtem, hogy majd kinevet, és végleg elveszítem. De közben azt is tudtam, ha nem lépek, beledöglök. Az a felemás helyzet olyan szinten felőrölt, hogy muszáj volt döntenem. Megvettem a legszebb gyűrűt, ami a pénzemből futotta. Keskeny kis aranykarika volt egy pici igazgyönggyel. Egész éjjel nézegettem, eltettem és elővettem, próbáltam az ő szemével nézni, tetszik-e majd neki.
Szóval huszonkét évvel ezelőtt ugyanezen a napon megfogtam Zsuzsi kezét, és megkértem, hagyja a bankettet egy pár percig a csudába, mert beszélni akarok vele. Próbált lerázni, de nagyon határozott voltam. Kimentünk az étterem elé, egy parkba. Leültünk egy padra. Elővettem az apró dobozt, a szemébe néztem, és azt mondtam: nagyon komolyan kérlek, Zsuzsi, légy a feleségem. Ha nemet mondasz, belehalok. Először csak bambult, hol a dobozra nézett, hol rám, aztán elnevette magát, és azt mondta, ha elengedném végre a csuklóját, akkor átölelhetne, és a dobozt is kinyithatná. Akkor vettem észre, hogy amióta a teremből kijöttünk, szorongatom vékony kis karját, csoda, hogy bele nem kékült. Igent mondott. Sőt, háromszor is igent mondott, mert kacagott, kiabált, hogy igen, igen, igen, aztán a nyakamba borult. Még ma is érzem a csókját.
Boldog évek következtek, nem is elég ez a szó rá, hogy boldog, mert kimondhatatlanul boldog évek voltak. Egész pontosan két és fél évről van szó, mert akkor egy nap hiába kerestem este, amikor hazamentem, nem volt sehol. A szekrényéből eltűnt a fél ruhatára, a fürdőszobából a kencéi. Egy hétig vártam megbénulva. Mindenhol kerestem, ahol lehetett, minden ismerősünket felhívtam, hogy tudnak-e róla. Senki, semmit. Aztán egy hét múlva megérkezett, ragyogott, boldog volt, és átadott nekem egy nagy, piros trikót, egy hatalmas Eiffel-toronnyal az elején. Párizsban volt, mondta, bocsássak meg, de felajánlottak neki egy last minute utat, és nem tudott ellenállni, mert még sose volt Párizsban. Hogy miért nem szólt nekem, sose tudtam meg. Sose tudtam meg azt se, kivel volt, és miért nem velem. Nagy nehezen túltettem magam ezen, muszáj volt, mert olyan őrülten szerettem, hogy nem volt más választásom.
Megint boldog időszak következett, úgy másfél év, aztán egy nap lebukott. Egy munkatársam látta meg egy étteremben vadul csókolózni. Akkor úgy kiborultam, hogy kórházba kerültem gyomorvérzéssel. Esküdözött, fogadkozott, hogy többé nem csap be, de értsem meg, hogy szüksége van a változatosságra, a kalandra, de bármi történjék is, csak engem szeret.
Huszonkét éve élünk együtt. Született egy klassz srácunk, már gimnazista. Zsuzsi épp olyan gyönyörű, mint régen, nem fog rajta az idő. Még mindig úgy érzem, meghalni is képes lennék érte. Meghalni igen, de élni így nem tudok tovább. Másfél-kétévente ugyanis rátör a vágy, hogy szerelmes legyen, hogy bulizzon, hogy kalandozzon, és faképnél hagy. Vagy utólag derül ki az ügy, vagy megmondja előre. És mindig azzal érvel, hogy szüksége van a változatosságra, de csakis engem szeret.
A minap kivirulva jött haza, és egész este az új nőgyógyászáról mesélt, akinek vállig érő, ősz haja van, és szabadidejében festőművész. Tudom, hogy ő lesz a következő kalandja. Beleőrülök. Fogalmam sincs, mit tegyek. Váljak el, és sínylődjek nélküle? Vagy törődjek bele, hogy szép lassan felőröl ez az örök megaláztatás, örök bizonytalanság?
Te mit tennél Tamás helyében? Kérlek, írd meg, minden apró ötlet nagy segítség lehet!
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 31 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Változz Béres Alexandrával!
Gyakorlatokkal, étrendekkel, állandó és alkalmi szakértőkkel, heti hírlevéllel, valamint exkluzív tartalommal várunk!
Hirdetés
Hirdetés
Szolgáltatások
Rovatok
A cikket végig olvastam, de a hozzászólásokat nem. Én is nő vagyok és nagyon szeretek csavarogni, bulizni. A férjem kevésbé, de ha olyan a társaság eljön velem, de van sokszok, hogy egyedül illetve a barátnőimmel, barátaimmal megyek. Még soha nem csaltam meg. Én szeretek táncolni, ő kevésbé. Vannak olyan közös barátaink akiket szeret és vannak akiket nem. Ha azokkal megyek akiket nem nagyon szeret akkor nem jön. Viszont pontosan tudja, hogy merre járok, kivel vagyok és hogy sose csalnám meg, mert nem éri meg eldobni a családiéletünket. Talán Tamásnak kellene egy kicsit lazábbnak lenni, lehet, hogy könnyebb lenne.
Pontosan ilyen vagyok, mint a te Zsuzsid, folyamatosan kalandot keresek, és bármennyire is szeretem, azt akivel vagyok nem tudok ellent állni. Egyszerűen csak hajt a vágy, hogy újabb és újabb kalandon essek át. Volt olyan, aki eltűrte ezt a viselkedésem, volt, aki nem. Egyiket sem értettem meg. Szerintem, ha megpróbálnád elhagyni ellenkezne. Szüksége van egy biztos pontra az életében, csak képtelen folyamatosan így élni. Szerintem, ha nem szeretne maga hagyott volna már el. De, ha nem bírod elviselni lelkileg, hagyd el, keress valakit, aki úgy tud szeretni, ahogyan te arra vágysz. Lehet, hogy szerelmes vagy, de nem ez a legfontosabb. Nagy kincs egy kapcsoltban, ha két fél úgy tudja egymást szeretni, ahogyan vágynak rá, hogy szeressék őket. Talán a legnagyobb kincs. Kalandozz te is, és lehet, hogy találsz majd közben valakit, aki úgy tud majd szeretni, ahogyan az neked jó és nem megalázó. Sok igazi van az életben és nagy szerelem, csak ne félj őket megtalálni és elhinni, hogy ő is lehet igaz:)
Ez nem kérdés , szerintem , aki ezt eltűrte és tűri nincs elég önbecsülése.
Nem mondom , hogy nincs életre szóló szerelem, de ez nem azt jelenti , hogy az életünket is fel kell áldozni érte.
Szerintem a felesége kezelésre szorulna. Pszhihológus kéne neki, hogy rájöjjenek miért érzi magát feszélyezve. Nagyon nem fair, hogy két és fél éve afférjai vannak. Mindenképp meg kell próbálni valami színt, izgalmat vinni a házasságba, hátha Zsuzsi csak az izgalmat keresi. Ha ez sem válik be, akkor nem is tudom.. talán a válás lenne a legmegfelelőbb. Miért élne olyannal, aki nem igazándiból szereti? Ha szeretsz valakit akkor nem csalod meg. De lehet, hogy a feleségében ez valami vágy, valami beteges eszme, ezért kéne mindenképp pszihológushoz fordulnia, szerintem...
Akit ennyire palira lehet venni,az így járt!A nő élvezi a helyzetet,a drága férj meg meg eltűri hogy porig alázzák!A saját boldogságára nem gondol?Ne mondja már nekem senki hogy valaki így szereti még a másikat ezek után!ilyen nincs!Merthogy a nő már nem szerelmes az 100!Férfi létére ne legyen már valaki ennyire meghibbanva!Jó lenne ha a sarkára állna,csak az a baj hogy előbb kellett volna!Eleve nem kellett volna megkérni a csajszi kezét anno!Egy diáklány sosem lesz odaadó asszony!Akitől "elveszik" a fiatalkorát az késöbb éli ki magát!Én azt tanácsolom hogy gondolkodás nélkül váljon!most vagy soha,mert ha így folytatja 80évesen azon fog siránkozni hogy hogyan cseszte el a kis életét!
Váljak vagy tűrjek? Egyiket sem. Kedves Tamás! Változtass! Harcolj érte! Ez a nő, lehet, hogy valóban szeret téged, de kalandokra vágyik. Arra még nem gondoltál, hogy te legyél neki a kaland? Add meg neki, amire vágyik! Mondjuk szervezz meg titokban egy hét nyaralást Rómába. Intézd el a munkahelyén a szabit, úgy hogy ne tudjon róla. Küldd a gyereket a nagymamához. Aztán egyik nap állíts haza azzal, hogy: Zsuzsi! Csomagolj! Vár egy hét meglepetés!
Szerintem soha nem késő változtatni. Sok sikert!
"Vigyél el! Az a jó, ha meg se kérdezel! Hogy ha kézen fogsz, és elviszel! Vigyél el!"
Én nagyon is megértem a helyzetet! De az emberek többsége akkor döbben rá,hogy mit veszített,ha már nem az övé.Valakinek pont ez kell,hogy ráébredjen.Nem Tamásnak kell felébrednie,nem ő az,aki álomvilágban él,hogy bármit megtehet,mert tudatában van annak,hogy valaki várja,valaki szereti! Csak egyszer kell meghozni a döntést,de ez a legnehezebb! Kitarás!
Még hozzácsatolnám, hogy ebben a kapcsolatban mindkét fél végtelenül önző. Zsuzsának egy olyan pasit kéne találnia, akit igazán szeret és akiben nemcsak támaszt talál, hanem társat is. Ezzel az ő problémája, miszerint sportot űz abból, hogy félre*jon, szinte pillanatok alatt megoldódna.
Tamásnál nagyobbak a gondok, neki, mint írtam, a végletes gondolkodásával van a baj. A szerelem megszínesíti az életet, de az élet nem múlhat rajta.
Hogy mit tennék Tamás helyében? Otthagynám az asszonyt, mert nyilvánvaló, hogy nem illenek össze. Ami az egyiknek jó, az a másiknak szenvedés. Meg tudom érteni Tamást, de egy rögeszmés baromnak tartom. Számára a szerelem alapból kínszenvedés és függőséget okoz. ÍGY nem lehet hozzáállni semmihez.
Menjen, keressen magának egy hozzá jobban illő lányt. Valakit, aki egy kicsit segíthet a hozzáállásában és meglazítja túlfeszített idegeit.
Kedves nagydarab mackó! Azt tudom tanácsolni ne tétovázz! Merjél lépni! Hiddel megéri! 18 évi házasság és őrült nagy szerelem után két gyönyörű nagy fiammal léptem ki a házasságomból! Hasonló mentalitásu férjem megaláztatásai után. Azt hittem beleőrülök.Volt egypár szörnyű évem.Sajnos ezzel eggyütt a gyerekeimet is megviselte a dolog, mondhatom, hogy ők is tanultak belőle. Nagyon nehéz volt talpra állni, de megérte. E változástól más ember lettem, több lettem.
Sokat tanultam belőle, közben persze volt egy-két kalandos rövidke kapcsolatom, ennek már 9 éve jelenleg egy csodás emberrel élek, már 3 éve, aki szeret és tisztel és én is tudom szeretni kölcsönösen megbecsüljük egymást. Ugy érzem
megtaláltam akit kerestem. Szeretnék vele eggyütt megöregedni . Szóval azt mondom , próbálj meg válltoztatni és válltozni Te is, nem könnyű, de megéri !
Szia. Igazán csodálatra méltó, hogy valaki ennyire tud szeretni valakit. De sajnos, az élet akkor is megy tovább, akár várunk, akár szenvedünk. Ismerős érzés. Gondoltál már rá, hogy miért ment hozzád? Lehet, hogy nálad csak a biztonságot kereste. Előfordulhat. Az élet annyi szépséget rejt, hogy nem érdemes más miatt elfordulnunk a szép és jó dolgoktól. Hidd el nekem, hogy nem éri meg szenvedni. Nekem is volt időszakom, amikor szenvedtem. De egyszerűen saját magadnak kell elhatároznod, hogy én nem szenvedek tovább. Igenis erős leszek, és nem szenvedek. Észreveszem, hogy tényleg vannak más csodálatos dolgok és más csodálatos emberek. Csak azért nem érdemes együtt maradni, hogy aztán te mindig csak szenvedj, vagy azért, mert ott van a gyerek. Ő már nagy, megértené. Szerintem. De a nem állapot, hogy rágod magad, hogy mikor lesz a következő kalandja vagy szerelme. Már előre félsz tőle, előre idegesíted ezen magad. Hidd el, nem érdemes. Lehet, hogy az életedet adnád érte. De lehet, hogyha megismersz másokat is, akkor egyszer talán egy másik nőről gondolnád ugyanezt. Engem már több csalódás ért. De én megkeményítettem magam, és azt mondtam: Én aztán nem teszem magam tönkre egyetlen pasi miatt sem. Neked sem érdemes magad tönkretenned egyetlen nő miatt sem. És nálam az eredmény az, hogy megtaláltam a boldogságot. Ismerem a páromat nagyon jól. Tudom, hogy mikor mit gondol, teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Imádjuk egymást. De ő soha nem is volt olyan, hogy kalandozott egyik nőtől a másikig. Ha még egyszer újra átgondolnád a helyzetedet, rájönnél, hogy szenvedni nem érdemes, az csak a te életed rövidíti meg, és azt az időt veszi el az életedből, amikor boldog is lehetnél. Nekem az a véleményem, hogy nem szabad tűrni, bármennyire is szeretjük. Kérdés, hogy még mindig annyira szereted-e? Mert lehet-e úgy szeretni még mindig valakit, hogy közben tudjuk, hogy mással van? Lehet, hogy már csak a megszokás miatt ragaszkodsz hozzá. Kelj fel, nézz a tükörbe, és mondd magadnak, hogy én igenis boldog leszek. Ha nem vele, akkor valaki mással. Hidd el, életpazarlás a szenvedés. Tudom. Eleget szenvedtem én is, hogy tudjam, hány évet elpazaroltam az életemből olyan emberekre, akik meg sem érdemelték. Lehet, úgy gondolod, hogy megérdemli, de szerintem nem. Ha képes mindig lelépni valaki mással, akkor nálad tényleg csak a biztonságot várja, mert tudja, hogy úgyis visszavárod. Nem szabad ezt hagyni. Befejezem, mert már így is sokat írtam. Lehet, hogy untatlak és azt gondolod, hogy hülyeségeket írok. De tapasztalatból beszélek. Ha gondolod, írj nekem e-mailt, szívesen beszélgetek Veled. Vagy megosztom veled a történetem. Remélem, sikerül minél előbb kilábalnod ebből a helyzetből. Én drukkolok.
Még fiatal vagy, most legyél egy kicsit erős és a feleséged helyett találd meg azt a nőt, akinek csak te kellesz. Gondolj csak bele: még majdnem ugyanennyit fogsz élni, mint amennyi idős vagy most! Mindenképpen jobb érzés lesz az igazival leélni felnőtt életed hátralévő éveit (ami még nagyon sok). A gyermek pedig már elég nagy ahhoz, hogy megértse.
Sok szerencsét kívánok neked! :-)
hasonló cipőben jártam én is, ezért merném azt tanácsolnai, hogy semmi féle képpen ne maradjon ebben a kapcsolatban, mert teljesen felörlődik. A párja keres valamit, amit benne nem talál meg, ezért bonyolódik újabb és újabb kalandokba, de minding visszatér hozzá, mert az újabb kalandban sem találja meg. De egyszer lehet, hogy meg fogja találni, és akkor már soha többet nem megy vissza. Nekem ez a tapasztalatom. És tűrni nagyon nehéz, megy egy darabig, de a végtelenségig nem lehet tűrni, mert azt a sok fájdalmat, amit a másik okoz az állandó kicsapongásaival, nem lehet sokáig elviselni. Belerokkan az ember. Bármennyire is fájdalmas az elválás, az a fájdalom idővel elmúlik, igaz a másik hiánya megmarad, de azt sokkal könnyebb elviselni, mint a sok megaláztatást.
Nem vagyok a híve egyáltalán, de vagy párterápia, vagy swinger klub...
vagy
"Ne féljünk nagyot lépni, két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon"
A hűség nem érzés, hanem döntés!
Kedves Tamás!
Ébresztő!!! A szerelem vak:
Ez pedig amiről Írtál nagyon egyoldalú
Kutyaharapast szorevel!Add vissza neki!
Sok mindent eltűr az, aki nagyon szerelmes, bár szerintem lelki beállítottság és önbecsülés dolga, hogy hol húzzuk meg a határt.
Tamás helyében azonnal kilépnék a kapcsolatból, mert szerintem még rengeteg ideje van arra, hogy megtalálja azt a nőt, aki nem beletiporja a sárba, hanem boldoggá teszi.Nehezen tudom elképzelni, hogy ennyi megaláztatás után nem ábrándult ki a feleségéből. Szerintem egyáltalán nem látja, hogy érzelmileg sivár emberre pazarolja az idejét.
Bár nem ismerem a hölgyet, biztos vagyok abban, ha Tamás bajba kerülne - akár anyagilag, akár egy komolyabb betegsége lenne - azonnal cserben hagyná. Szerintem egy 14-15 éves csitri szintjén rekedt illető, aki soha nem nő fel egy igazi párkapcsolathoz.
Az különösen "tetszik", hogy a félrelépései alkalmával mindig hozzáteszi, hogy csak Tamást szereti. Azt szoktam mondani a gyerekeimnek, nem az a lényeg, hogy ki mit mond, hanem az, hogyan viselkedik veletek. Mindent elmond egy emberről, hogy adott esetekben mit tesz.
Aki igazán szeret, az nem okoz tudatosan fájdalmat a másiknak.
Tamás, kár fecsérelnie az idejét, a felesége soha nem változik meg, és Ön minél idősebb lesz, annál jobban megkeseredik, ha mellette marad.
Ha valaki nem éli ki magát, annak ez a vége...
Tamás, A leveledet olvasva nekem nagyon úgy tűnik ez a nő sose szeretett téged igazán. Nem is értem hogy miért vetted el... bár idézlek "Ha igent mond, ha hozzám jön, vége a bizonytalanságnak, csak ez enyém lesz." Tamás, te magadhoz akartad láncolni ezt a nőt!, amit meg is tettél. De a kölcsönös szeretetet nem lehet semmivel sem kikényszeríteni. Ez a nő, bár nem veszed észre 20 éve ugyanazt csinálja: magasból cseszik rád, éli a maga kis életét, ahogy neki tetszik! Élvezi hogy eltartod, hogy ott vagy mellette biztonságnak, miközben máshol keresi a boldogságát. Ébresztő! Talán itt lenne az idő, hogy saját lábra kelj és olyan kapcsolatot keresnél ahol egyenrangú félként működik a kapcsolat, nem pedig alárendelve éled az életed, immár 20 éve. Kérdezd meg magadtól, jó papucsnak lenni?
Gyerekszerelem....a csajnak 30 évesen kellett volna férjhez mennie. Nem élte ki magát, most nem akarja feladni a családját, de ő örökké sóvárogni és sajnálni fogja a fiatalságát, hogy akkor nem élt eleget....
A saját példám tanulságos lehet. 20 év után váltam el. Imádtam a férjemet, majdnem végig szerelmes voltam belé. Ő elég gyakran megcsalt. Nem hagyott ki semmilyen "kínálkozó" alkalmat. Amikor kiderült, nagyon szenvedtem, Ő pedig "vezekelt". Ajándékot kaptam, esküdözött, hogy soha többé, csak engem szeret....Én meg elhittem,mert nem akartam elveszíteni. Egyébként jó apa és figyelmes, kedves, dolgos férj volt, megteremtette az anyagi biztonságunkat. Aztán történt valami (munkanélküliség) és Ő megváltozott, inni kezdett, goromba lett és én lassan kiszerettem belőle. Akkor előjött egész közös életünk sérelme. Depressziós lettem a kilátástalanságtól. Egy napon aztán ráébredtem, hogy más férfiak is vannak, illetve egy, aki engem akar, mindennél jobban. Beleszerettem és elváltam a férjemtől. Most vele élek, nem vagyok kiszolgáltatva és jól érzem magam. Hiszem, hogy mindenkinek eljön a megérdemelt szerelem. A megaláztatás előbb vagy utóbb megöli a szerelmet. Ha nem mer dönteni, várja ki a végét. Ma már visszagondolva nem értem, miért tűrtem ennyi ideig, de akkor szerelmes voltam.
A szerelemben nincs önzőség! Ennek fényében mérlegelje Tamás, hogy mit ér ő saját magának és hogy szeretetre vágyik, vagy arra, hogy ő szeressen.
Szerintem szeresd őt olyannak amilyen! Én is ismerek hasonló típusú nőt és sajnos van ilyen. De te őt szereted, és próbáld meg elfogadni ilyennek. A megcsalás nem egy olyan nagy dolog ha belegondolunk hogy mégis veled akarja leélni az életét. Ő is csak boldog akar lenni, de veled. Te is próbáld meg ezt elfogadni és gondolj bele, hogy ha ennyire szereted, jobb lenne-e nélküle. Nem gonosz ő, és nem rossz emiatt, csak ilyen személyiség. Nem az a lényeg hogy szeret?
Nem ne váljon. Ha eltudja viselni,hogy soha nem szerették jobban mint egy használati tárgyat vagy egy ölebet, akkor csak nyugodtan maradjon a fenekén. Ne is foglalkozzon azzal, hogy van valaki aki igazán tudná szeretni és ugyan azokat a mély érzrlmeket táplálná iránta amit ő is nyújtani tud. Ki tudná jobban, hogy lehet így szeretni mint Ő. Csak meg kell keresni az igazit, de nem kötelező.
Szerintem a baj az, hogy saját magát és a hogylétét mástól teszi függővé, ezért "nem tudja, mit akar". Nincs belső békéje, ami mástól függetlenüll mindenkiben benne van. Szerintem el kéne mennie egy pár hétre, nyugalomban meditálgatni, magába nézni, és eldönteni, hogy mit is akar valójában. Ez egy függőség, kiszolgáltatottság, és szerintem az az 1,2 év sem lehet olyan nyugodt és boldog, ha tudja, hogy már X-szer megcsalta és meg is fogja. Ja, azt mondjuk nem értettem, hogy máig nem tudja, miért nem szólt, amikor először Párizsba ment?? Azért ilyesmit ki lehet húzni egy házastársból--- akkor kellett volna "fogni" a figyelmeztető jelet.
Én biztos nem bírnám ezt az energiarabló kapcsolatot, nem építő és a másikat felemelő, hanem ellenkezőleg, és ez így negatív hatású. De ez csak vélemény, a férfinak kell elsősorban saját magával szembenéznie.
ha eddig türt, minek változtatni? kicsit hamis a cikk hangvétele, nem tudom elhinni, hogy ilyen létezik. nagy a szerelem, de ennyi csalódástól már rég meg kellett volna szünnie. azonkivül: ha valaki ennyire imád valakit, nem ezzel indít: "gyönyörű cicikkel..." kamu... de legalább téma.
Szerintem lépjen ki. Egyértelműen. A gyerek már gimnazista, felfogja aggyal. Nekem olyan ember társasága nem kéne, aki 1,5 évente lelép, hogy másnál keressen "örömöket", biztosan tudva azt, hogy nekem ezzel fájdalmat okoz. Az a baj, hogy a cikkben szereplő "férfi" szerelmes, nem annak látja a hölgyet aki valójában. Mi, kívűlállók, könnyedén megállapíthatjuk, az adott információk alapján, hogy milyen ember, hisz nem vagyunk érzelmileg befolyásolva. Ha jól számolom, hősünk 40 év körüli. Még legalább 25 évet élhetne, egy olyan ember mellett akár, akinek csak Ő kell. Ez a nő nem szereti, véleményem szerint. Csak jó, hogy van egy állandó, biztos pont az életében, hisz lássuk be, ha "szingliként" tenné ezeket a kicsapongásokat, akkor meg volna bélyegezve. A férjéhez ragaszkodik, hisz ki ne ragaszkodna egy olyan "balekhez", aki bármit elnéz, tűr tűr tűr, és csak szenved, de sose lép. Igazából, az első jelek alapján már ki kellett volna lépnie, de még szvsz. most se késő. Elég szomorú ilyet olvasni, hisz a kapcsolatoknak nem erről kéne szólniuk. Nagyon nem.
lehet más igényeket, vágyakat találni, ami nem a kapcsolatot teszi tönkre, hanem a saját szabadságomhoz tartozik munkában, hobbiban, ha van lehetőség(!!) (többet kell dolgozni) vásárlásban pl, olyanokat, amik nem alázzák meg a másikat, amivel nem bántom meg.
összességében tehát, a kapcsolatban levő nem fogadhat meg tanácsot 100%-ben, mert övé az érzelmi felelősség és teher is a döntéssel kapcsolatban, így bátor dolog lenne azt mondani, ezt vagy azt csinálnám. mert én sem tudom mit tennék ilyen helyzetben, főleg ha már gyerekem is van a lánytól, messzire vezetne, talán sok ilyen kapcsolatba jönnek be a svinger-klubbok, és akkor máris alternatívák sora kínálkozott a kapcsolat "kalandosabbá" tételére. dehát ez egy picit féltékenyebb párral lehetetlen, és vissza is ért a problémához. sok "tökös legény" azonnal ajtót mutatna (tán igazuk van), mert ez a másik megalázása nagyon-nagyon, nincs helye ilyennek egy kapcsolatban. csak az érzelmi teher nem az övék, ettől olyan nehéz ez. attól hogy aki a kapcsolatban van, ő érzelmileg is bent van. úgy, ahogy az aki tanácsot ad soha nem tud, hiába "józan" az ő tanácsa. de nincs érzelmileg a kapcsolatban. emiatt nehéz minden ilyen helyzet.
attól hogy valaki elmászkál akármilyen időközönként még lehet a legjobb, legmegértőbb, legkedvesebb, legsegítőbb anya a gyerekével szemben. ha az anyaság idáig tart akkor ez rendben is van, viszont szerintem, aki kalandot keres az menjen "kalandornak", s ne akarjon egyet, egyet az akarjon, aki valami olyat "talált", látott meg a másikban, ami ha a kalandot nem is pótolja, de neki olyan fontos, hogy hajlandó lemondani is érte más dolgokról. azért mert ő azt a valakit választotta, és ezzel egyidőben "nem is választott" másokat. ha valaki jelent annyit hogy gyereket is szeretnék tőle és szeretem akkor ne kalandozzak, lehet a kalandok mellett is gyerekem ("igazi" anyja, apja sose lesz), de akkor ne karjak kötődni valakihez, mert megbántom, sok fájdalmat okozok neki vagy ha már kapcsolatban vagyok, lépjek ki belőle. és ne akarjam megtartani azt is aki fontos meg az ilyen igényeimet is. vagy ha ez működik párhuzamosan, ott annyira megalázva van a másik, amit talán kívülállóként el sem bír egy kapcsolat. aki képes ennyire semmibe venni hogy a párjának ezzel sok szenvedést és fájdalmat okoz, nem látja ezt be, és ez az élete, a "kaland", az nem érdemli őt, ez a véleményem, az a kalandokat érdemli, keresi, a saját döntése alapján, abban van a boldogsága, az ilyen férfi/lány, a kalandjaitól várja az örömöt. de akkor várjon törődést, kedvességet, virágot (lány), apró ajándékokat, az életében a megértést, segítést is onnan, ő választotta. az akinek fontos valaki az nem dobja föl azt ilyenért vagy ha igen (sajnos sok ilyet ismerek), arról az a véleményem, amit írtam.
az a kapcsolat amelyik sok szomorúságot okoz, ott meg kell gondolni az okokat, és véleményt lehet mondani róla, mint külső szemlélő, nézelődő, jó vagy rosszakaró. ezeket a véleményeket soha nem tudja magáévá tenni az aki benne van a kaocsolatban mert az érzelmi átélés az övé így nagyon nehéz helyzetben van.
kívülállóként ha véleményezni kellene is nagyon nehéz, ahol van már egy gyerek ott nem olyan egyszerű dolog elküldeni valakit, mert az a harmadik aki megszenvedi, a saját gyereked, akinek a nevelésébe, emberré faragásába rengeteg szeretetet, energiát, időt tettél. ez nagyon nehéz. persze szélsőséges esetben muszáj lépni, de tanácsot adni nagyon bátor dolog. és még bántó is lehet, így előre elnézést kell kérjek mindenkitől akinek ez a vélemény sértő, de így gondolom.