Dilemma: Ki kell tartanom mellette, hogy ne haljon éhen?
2010. július 27.
Változtatnom kell az életemen. Ebben egészen biztos vagyok. Csak azt nem tudom, hogyan fogom feldolgozni a döntésem következményeit, vagyis a bűntudatot, ami már előre kikészít, amiatt, hogy elhagyom.
Négy éve még azt hittem, nincs nálam boldogabb nő a földön. Azt hittem, megtaláltam a férfit, akire igazán felnézhetek, aki megóv, akitől tanulhatok, aki bölcs... Szóval igazi férfi. A barátaim sandán nézegették a kapcsolatunkat, mert Bence tizenhat évvel idősebb nálam. Féltettek, hogy később majd megbánom, hogy összekötöttem az életem valakivel, aki majdnem az apám lehetne.
De én soha nem éreztem Bencét apapótléknak, bár tény, hogy mindig is szerette megmondani, mi helyes és mi nem, de úgy gondoltam, ez nem a korkülönbségből, hanem a természetéből adódik. Két rossz kapcsolaton voltam túl, az egyik tizenkét évig tartott, a másik hat évig, és amikor a második váláson is túl voltam, azt hittem, soha többé nem leszek szerelmes. Akkoriban arra koncentráltam, hogy „gatyába rázzam” az életem. Egyedül maradtam az akkor tízéves kisfiammal és az anyagi bizonytalansággal.
De a szerencse rám mosolygott, sikerült kedvező áron megvásárolnom az önkormányzattól egy bérleményt, amiben addig laktunk. Kifestettem, kicsinosítottam és jó pénzért eladtam. Az árából vehettünk egy hatvan négyzetméteres lakást egy lakótelepen, és még egy kis tartalék pénzünk is maradt. Vállalkozásba kezdtem, táskákat tervezek és varrok, már négy alkalmazottam van, szépen megy az üzlet. Az édesapám is segített nekünk, ahogy csak tudott, tőle kaptam az autómat, és ő volt az egyetlen, aki hitt a vállalkozásom sikerében, amikor még varrógépem sem volt, és megtámogatott egy kis tőkével.
A fiam időközben gimnáziumba ment, aránylag rendesen tanul, és imádja a zenét, egy rockbandában is játszik. Szóval hátradőlhettem, az életem újra sínre került. Mosolyogva gondoltam vissza azokra az időkre, amikor a párfilléres gyerektartásra várva sírdogáltam a hideg konyhában, és azon gondolkodtam, miből fizetem ki a gázszámlát, ha betör a tél.
Semmi más nem hiányzott az életemből, csak egy férfi. Harminckilenc évesen olyan kapcsolatra vágytam, ahol mindketten adhatunk egymásnak, ahol békében, szeretetben és harmóniában élhetünk, és nem engedjük, hogy fásulttá váljunk a hétköznapok monoton problémáitól. Ugyanakkor olyan jól éreztem magam egyedül, hogy nem is voltam biztos abban, együtt akarok-e élni valakivel. A szívem mélyén azt szerettem volna, hogy jöjjön valaki, aki szeret, de külön lakik, és csak olyankor találkozunk nálam vagy nála, amikor csak egymásra vágyunk, egymásra figyelünk. Utazásokról, hétvégéi kirándulásokról, szép programokról álmodoztam, hogy kéz a kézben sétálunk hazafelé a színház után, a kapuban pedig szépen elbúcsúzik...
A barátaim azt mondták, újra élem a kamaszkoromat, és felejtsem el, hogy létezik olyan pasi, aki hajlandó romantikusan kísérgetni engem, aztán hazamegy az agglegénylakásába gatyát mosni.
És akkor megismertem Bencét. Az önkormányzatnál dolgozott, a vállalkozásommal kapcsolatban kellett valamit elintéznem, így keveredtem hozzá. Jogász végzettségű, magas, szerintem vonzó férfi. Negyedik alkalommal mentem be hozzá, amikor bevallotta, csak azért rendelt vissza megint, hogy újra lásson. De talán kellemesebb volna egy étteremben, valahol az Andrássy úton, mondta.
Így kezdődött. Az intelligenciája, sármja, fellépése azonnal magával ragadott. Sokat beszélgettünk, kéz a kézben andalogtunk a belvárosban, épp, amire vágytam. Elmondta, hogy elvált, harminckét évig volt nős, volt egy lányuk, de meghalt autóbalesetben.
Amikor megismertem, ötvenhat éves volt, de mivel mindig sportosan élt, ötvennek se látszott. Tényleg egyedül élt egy agglegénylakásban, ahová volt szerencsém felmenni, hát... Jobb, ha nem részletezem, micsoda káosz volt ott. Elmesélte, hogy az édesanyja nagyon beteg, a vérnyomása és a szíve is rendetlenkedik, de a legfőbb probléma a szenilitása. Gyakran azt se tudja, kicsoda, eltéved az utcán.
Én is elmeséltem az életem, és azt is, hogy pont olyan férfira vágytam, mint ő.
Szerelmes lettem, repültek a hetek, a hónapok, és én egyre jobban belehabarodtam Bencébe. A fiamnak is bemutattam, egész jól kijöttek az első perctől. Aztán eljött a karácsony. Bence átadta az ajándékát, egy apró kis dobozt gyönyörűen becsomagolva. Eljegyzési gyűrű volt benne.
A nyakába ugrottam, pedig valami belül azt súgta, vigyázz, ne tovább, nem ezt akartad. Mégis úgy tettem, ahogy elvárta tőlem, sikongatva ugráltam, mint egy idióta, és a gyűrűt nézegettem a kezemen. Ekkor a fiam szeme láttára letérdelt elém, és megkért, legyek a felesége. Igent mondtam.
Az esküvő napját egyelőre nem tűztük ki, mert mindent elkövettem, hogy eltereljem a témát, ha szóba került. De azt nem tudtam elkerülni, hogy Bence hozzánk költözzön. Egyrészt szerettem és vágytam utána, másrészt semmi logikus magyarázatot nem találtam arra, miért is ne élnénk együtt, ha nemsokára úgyis összeházasodunk. Két év telt el így, de még mindig nem mentem hozzá. Időközben az anyja még betegebb lett, és már nem lehetett magára hagyni a lakásában. Bence vett mellé egy asszonyt, aki általában vigyázott rá, de egyre gyakrabban fordult elő, hogy amikor az ápolónő nem ért rá, akár napokra is nálunk lakott a néni. Nagyon szűk lett így a lakás, de mit mondhattam volna, mégsem dobhattam ki az édesanyját.
Aztán egy nap Bence azzal jött haza, hogy nyugdíjazták. Szíven ütött ez a szó, mert az én képzetemben ő egyáltalán nem volt nyugdíjas korú. De amikor megkapta az első nyugdíját, az még jobban szíven ütött. Alig kapott százezer forintot. Hogy lehet ebből megélni? Hogy lehet eltartani egy beteg öregasszonyt, és még az ápolónőjét is fizetni? Igyekeztem elhessegetni a fejemből az anyagias gondolatokat, és csak arra figyelni, hogy szeretjük egymást és összetartozunk, még ha nem is fogadtuk meg az anyakönyvvezető előtt. De onnantól fogva mégsem voltam felhőtlenül boldog.
Bence egyre rosszabbul tűrte a semmittevést, egész nap a kanapén hevert és a tévét bámulta. Ha hazaértem, mindenért belém kötött, elvárta, hogy szórakoztassam. Az anyja már szinte egyfolytában nálunk volt, mert nem volt pénz ápolónőre. Bence eladta a régi lakását, de kiderült, hogy nagy adósságai voltak, a lakáson jelzálog volt, így alig maradt belőle valami. A néni lakása pedig közös a két nővérével, vagyis azok örököseivel, és csak haszonélvezete van.
Talán nem túl szimpatikus, amit most mondani fogok, de rádöbbentem, hogy kilátástalan helyzetbe kerültem. A kapcsolatunk már korántsem olyan fényes, mint régen, viszont a nyakamon maradt egy morózus, nincstelen nyugdíjas, meg a beteg anyja. Még csak negyvenhárom éves vagyok, megállok a saját lábamon, szeretem a munkám, szeretem az életem, és semmi kedvem ápolónőt játszani és eltartani egy férfit, még ki tudja, hány évig. Azt akarom, hogy Bence költözzön el az anyjával együtt, és csináljanak, amit akarnak.
Ugyanakkor őrült bűntudatom van. Mert ismerem az anyagi helyzetüket, és tisztán látom, hogy szinte enniük sem lesz mit. De könyörgöm, miért az én dolgom eltartani őket? Felelős vagyok-e értük?
Még mindig szeretem Bencét, de csak mint embert, barátot. Férfiként már egyáltalán nem tudok felnézni rá. Köteles vagyok ennek ellenére kitartani mellette, és cipelni a hátamon? Miközben van egy fiam is, aki csak rám számíthat? A kérdésem tehát az, kell-e bűntudatot éreznem, ha elküldöm őt. Kérlek, mondjátok el, mit gondoltok erről.
Ha van olyan történeted, amit megosztanál velünk, írj nekünk!
De én soha nem éreztem Bencét apapótléknak, bár tény, hogy mindig is szerette megmondani, mi helyes és mi nem, de úgy gondoltam, ez nem a korkülönbségből, hanem a természetéből adódik. Két rossz kapcsolaton voltam túl, az egyik tizenkét évig tartott, a másik hat évig, és amikor a második váláson is túl voltam, azt hittem, soha többé nem leszek szerelmes. Akkoriban arra koncentráltam, hogy „gatyába rázzam” az életem. Egyedül maradtam az akkor tízéves kisfiammal és az anyagi bizonytalansággal.
De a szerencse rám mosolygott, sikerült kedvező áron megvásárolnom az önkormányzattól egy bérleményt, amiben addig laktunk. Kifestettem, kicsinosítottam és jó pénzért eladtam. Az árából vehettünk egy hatvan négyzetméteres lakást egy lakótelepen, és még egy kis tartalék pénzünk is maradt. Vállalkozásba kezdtem, táskákat tervezek és varrok, már négy alkalmazottam van, szépen megy az üzlet. Az édesapám is segített nekünk, ahogy csak tudott, tőle kaptam az autómat, és ő volt az egyetlen, aki hitt a vállalkozásom sikerében, amikor még varrógépem sem volt, és megtámogatott egy kis tőkével.
Semmi más nem hiányzott az életemből, csak egy férfi. Harminckilenc évesen olyan kapcsolatra vágytam, ahol mindketten adhatunk egymásnak, ahol békében, szeretetben és harmóniában élhetünk, és nem engedjük, hogy fásulttá váljunk a hétköznapok monoton problémáitól. Ugyanakkor olyan jól éreztem magam egyedül, hogy nem is voltam biztos abban, együtt akarok-e élni valakivel. A szívem mélyén azt szerettem volna, hogy jöjjön valaki, aki szeret, de külön lakik, és csak olyankor találkozunk nálam vagy nála, amikor csak egymásra vágyunk, egymásra figyelünk. Utazásokról, hétvégéi kirándulásokról, szép programokról álmodoztam, hogy kéz a kézben sétálunk hazafelé a színház után, a kapuban pedig szépen elbúcsúzik...
A barátaim azt mondták, újra élem a kamaszkoromat, és felejtsem el, hogy létezik olyan pasi, aki hajlandó romantikusan kísérgetni engem, aztán hazamegy az agglegénylakásába gatyát mosni.
És akkor megismertem Bencét. Az önkormányzatnál dolgozott, a vállalkozásommal kapcsolatban kellett valamit elintéznem, így keveredtem hozzá. Jogász végzettségű, magas, szerintem vonzó férfi. Negyedik alkalommal mentem be hozzá, amikor bevallotta, csak azért rendelt vissza megint, hogy újra lásson. De talán kellemesebb volna egy étteremben, valahol az Andrássy úton, mondta.
Így kezdődött. Az intelligenciája, sármja, fellépése azonnal magával ragadott. Sokat beszélgettünk, kéz a kézben andalogtunk a belvárosban, épp, amire vágytam. Elmondta, hogy elvált, harminckét évig volt nős, volt egy lányuk, de meghalt autóbalesetben.
Amikor megismertem, ötvenhat éves volt, de mivel mindig sportosan élt, ötvennek se látszott. Tényleg egyedül élt egy agglegénylakásban, ahová volt szerencsém felmenni, hát... Jobb, ha nem részletezem, micsoda káosz volt ott. Elmesélte, hogy az édesanyja nagyon beteg, a vérnyomása és a szíve is rendetlenkedik, de a legfőbb probléma a szenilitása. Gyakran azt se tudja, kicsoda, eltéved az utcán.
Én is elmeséltem az életem, és azt is, hogy pont olyan férfira vágytam, mint ő.
Szerelmes lettem, repültek a hetek, a hónapok, és én egyre jobban belehabarodtam Bencébe. A fiamnak is bemutattam, egész jól kijöttek az első perctől. Aztán eljött a karácsony. Bence átadta az ajándékát, egy apró kis dobozt gyönyörűen becsomagolva. Eljegyzési gyűrű volt benne.
A nyakába ugrottam, pedig valami belül azt súgta, vigyázz, ne tovább, nem ezt akartad. Mégis úgy tettem, ahogy elvárta tőlem, sikongatva ugráltam, mint egy idióta, és a gyűrűt nézegettem a kezemen. Ekkor a fiam szeme láttára letérdelt elém, és megkért, legyek a felesége. Igent mondtam.
Az esküvő napját egyelőre nem tűztük ki, mert mindent elkövettem, hogy eltereljem a témát, ha szóba került. De azt nem tudtam elkerülni, hogy Bence hozzánk költözzön. Egyrészt szerettem és vágytam utána, másrészt semmi logikus magyarázatot nem találtam arra, miért is ne élnénk együtt, ha nemsokára úgyis összeházasodunk. Két év telt el így, de még mindig nem mentem hozzá. Időközben az anyja még betegebb lett, és már nem lehetett magára hagyni a lakásában. Bence vett mellé egy asszonyt, aki általában vigyázott rá, de egyre gyakrabban fordult elő, hogy amikor az ápolónő nem ért rá, akár napokra is nálunk lakott a néni. Nagyon szűk lett így a lakás, de mit mondhattam volna, mégsem dobhattam ki az édesanyját.
Aztán egy nap Bence azzal jött haza, hogy nyugdíjazták. Szíven ütött ez a szó, mert az én képzetemben ő egyáltalán nem volt nyugdíjas korú. De amikor megkapta az első nyugdíját, az még jobban szíven ütött. Alig kapott százezer forintot. Hogy lehet ebből megélni? Hogy lehet eltartani egy beteg öregasszonyt, és még az ápolónőjét is fizetni? Igyekeztem elhessegetni a fejemből az anyagias gondolatokat, és csak arra figyelni, hogy szeretjük egymást és összetartozunk, még ha nem is fogadtuk meg az anyakönyvvezető előtt. De onnantól fogva mégsem voltam felhőtlenül boldog.
Bence egyre rosszabbul tűrte a semmittevést, egész nap a kanapén hevert és a tévét bámulta. Ha hazaértem, mindenért belém kötött, elvárta, hogy szórakoztassam. Az anyja már szinte egyfolytában nálunk volt, mert nem volt pénz ápolónőre. Bence eladta a régi lakását, de kiderült, hogy nagy adósságai voltak, a lakáson jelzálog volt, így alig maradt belőle valami. A néni lakása pedig közös a két nővérével, vagyis azok örököseivel, és csak haszonélvezete van.
Talán nem túl szimpatikus, amit most mondani fogok, de rádöbbentem, hogy kilátástalan helyzetbe kerültem. A kapcsolatunk már korántsem olyan fényes, mint régen, viszont a nyakamon maradt egy morózus, nincstelen nyugdíjas, meg a beteg anyja. Még csak negyvenhárom éves vagyok, megállok a saját lábamon, szeretem a munkám, szeretem az életem, és semmi kedvem ápolónőt játszani és eltartani egy férfit, még ki tudja, hány évig. Azt akarom, hogy Bence költözzön el az anyjával együtt, és csináljanak, amit akarnak.
Ugyanakkor őrült bűntudatom van. Mert ismerem az anyagi helyzetüket, és tisztán látom, hogy szinte enniük sem lesz mit. De könyörgöm, miért az én dolgom eltartani őket? Felelős vagyok-e értük?
Még mindig szeretem Bencét, de csak mint embert, barátot. Férfiként már egyáltalán nem tudok felnézni rá. Köteles vagyok ennek ellenére kitartani mellette, és cipelni a hátamon? Miközben van egy fiam is, aki csak rám számíthat? A kérdésem tehát az, kell-e bűntudatot éreznem, ha elküldöm őt. Kérlek, mondjátok el, mit gondoltok erről.
Ha van olyan történeted, amit megosztanál velünk, írj nekünk!
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Félmeztelenül rohangált az RTL Klub sztárja
A Barátok Közt színésznője nem a nyílt utcán, hanem a sorozat stúdiójában vetemedett erre a tettre.
Klausmannt kirúgta felesége, Ördög Nóri újra házas?
A kosztümszerű fehér valami, és az egyforma gyűrű több mint árulkodó. Megtörtént a titkos tihanyi frigy? Na, és a többiek? Beleolvastam...
Több szexet akarsz? Ezt edd!
Nem kell rögtön pirulákért kapkodni, ha gond van az ágyban. Néhány egyszerű növény rendszeres fogyasztásával felturbózhatod saját és partnered szexuális étvágyát.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 47 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Változz Béres Alexandrával!
Gyakorlatokkal, étrendekkel, állandó és alkalmi szakértőkkel, heti hírlevéllel, valamint exkluzív tartalommal várunk!
Hirdetés
Hirdetés
Németh Krisztina
Életvezetési és párkapcsolati tanácsadó
Németh Krisztina vagyok, életvezetési és párkapcsolati tanácsadó, Sárma-Bach terapeuta.
Szolgáltatások
Rovatok
Nekem valahogy az jön le az egészből hogy addig jó volt amíg dolgozott, jól keresett. Most meg mehet amerre akar. Mint tudjuk az éremnek két oldala van :)
Dr. Kúr! Te mekkora hülye vagy! :D Szétröhögtem az agyam. Szerintem élvezed, hogy ilyen baromságokat írsz - azért mindig van egy-két mondat, ami nagyon igaz - és többiek ugranak rád. Engem megnevetettél, köszi! (Még ha nem is viccnek szántad.)
Az én véleményem: a kullancsok menjenek! A vérszívókat el kell távolítani!
'Azt hittem, megtaláltam a férfit, akire igazán felnézhetek, aki megóv, akitől tanulhatok, aki bölcs... Szóval igazi férfi.'
A híres női megérzés és párválasztási képesség újfent bizonyítást nyer(t)... ajjajajj..
'Két rossz kapcsolaton voltam túl,'
Így legyen ötösöm a lottón! Kissé klisé és elcsépelt a zsák-folt effektus, de illik ide. Is.
'A fiam időközben gimnáziumba ment, aránylag rendesen tanul, és imádja a zenét, egy rockbandában is játszik'
Lefordítom: katonásak a jegyei - 1, 2, 1, 2 -, és néha olyan mórésan állít haza, hogy abba én is beleszédülök. De azért szeretem, mert a fiam.
'Mosolyogva gondoltam vissza azokra az időkre, amikor a párfilléres gyerektartásra várva sírdogáltam a hideg konyhában, '
No mindjárt nem fogsz mosolyogni. Egyébként hogyhogy mindig olyasvalakibe akadtál bele, akitől elváltál?
'Semmi más nem hiányzott az életemből, csak egy férfi.'
Hát, ha csak az hiányzott, igazán boldog emberke lehetsz!
'Ugyanakkor olyan jól éreztem magam egyedül, hogy nem is voltam biztos abban, együtt akarok-e élni valakivel. '
A szexshop-ok nem fognak bezárni egyhamar. Kár, hogy nem én nyitogattam őket, vásárlóból nem lenne hiány.
'csak azért rendelt vissza megint, hogy újra lásson. '
Még mindig jó bula lehetsz.
'Jobb, ha nem részletezem, micsoda káosz volt ott.'
Gépalési huba:
Jobb, ha nem részletezem, micsoda kosz volt ott.
'Gyakran azt se tudja, kicsoda, eltéved az utcán.'
Néha én sem találok haza. Amilyen ütemben fejlődik a város, a GPS is meghülyül - csak vicc volt!
'sikongatva ugráltam, mint egy idióta, és a gyűrűt nézegettem a kezemen.'
Ennyi erővel vehettél volna magadnak egy gyűrűt és nem szívtad volna a brét utána.
'Bence egyre rosszabbul tűrte a semmittevést, egész nap a kanapén hevert és a tévét bámulta.'
Némi ellentmondást vélek itt felfedezni: ha rosszul tűri a semmittevést, miért nem keresett valami nyugdíjas állást? Például lakókocsiban is nézhet tévét valamelyik parkolóban és még némi pénzt is kapott volna érte.
'rádöbbentem, hogy kilátástalan helyzetbe kerültem.'
Naaa vééégre.
'Azt akarom, hogy Bence költözzön el az anyjával együtt, és csináljanak, amit akarnak. '
Csak kihasználna. Olyan link alak, mint az eddigi két férjed volt. Mondd, te semmiből sem tanulsz?
'De könyörgöm, miért az én dolgom eltartani őket?'
Olyan van, hogy az ember átmenetileg megszorul. Pláne manapság. De olyan nincs, hogy köteles vagy egy szellemileg leépült emberrel egy fedél alatt élni! A kedves mamát miért nem lehet berakni egy nyugdíjas otthonba? Ott látogathatnátok, ha...
'Miközben van egy fiam is, aki csak rám számíthat?'
Előbb jöjjön le a szerről, meg vigye vissza az üres üvegeket, mindjárt lesz zsetonja. ÉS NE CIGARETTÁZZON! Egy doboz tüdőropi is 500-600Ft!
'A kérdésem tehát az, kell-e bűntudatot éreznem, ha elküldöm őt.'
Kb annyira lesz bűntudatod, mint a két válásod alkalmával. Szinte harmadszorra már megedződtél. Egyszerűbb lenne, ha játszótársat keresnél és nem FÉRFIT. Talán nem vernének át. Vagy ha őszintén megkérdeznéd tőle, hogy ityeg a fityeg, mert nem akarsz eltartani senkit, de vigyázz, te is kerülhetsz ilyen helyzetbe.
Teljesen egyetértek azzal, amit Lulu írt:
"Nem vagy köteles gondoskodni két olyan emberről, akiért nem tartozol felelősséggel. A fiadról vagy köteles gondoskodni. Szánalomból nem szabad együtt maradni senkivel, mert csak Te sínyled meg. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az ilyen kapcsolatokra pazaroljuk az éveinket. Nehéz ügy, nem vitás, de ha nem vagy már vele boldog akkor lépni kell."
E két ember életének alakulás SEMMILYEN SZINTEN NEM A TE FELELŐSSÉGED. CSAK KÖSZÖNETTEL TARTOZNAK AZÉRT, HOGY EDDIG GONDOSKODTÁL RÓLUK, ÉS NE ENGEDD, HOGY ÉLŐSKÖDJENEK RAJTAD! Fiatal vagy, menj tovább a saját utadon a fiaddal együtt, és ne hagyd, hogy egy férfi, akit nem is szeretsz, tönkretegye az életedet. Csak melllékesen jegyzem meg, hogy alapvetően egy férfi feladata a családról (tehát rólad és az édesanyjáról) való gondoskodás, és semmiképpen nem fordítva. Biztos vagyok benne, hogy fordított helyzetben ő már régen kidobott volna a családoddal együtt. LEGYÉL HATÁROZOTT és AZT TEDD, AMIT TENNED KELL, NE ENGEDD, HOGY A SAJNÁLAT ÉS FELESLEGES LELKIISMERETFURDALÁS TÖNKRETEGYE AZ ÉLETED HÁTRALEVŐ RÉSZÉT.
A férfi viselkedéséből egyértelmű, hogy csak kihasznál, és EZT NE ENGEDD TOVÁBB. Nyugodtan tedd ki őket, az életüket nekik kell megoldaniuk, nem neked. Sok erőt és kitartást kívánik hozzá, és tudd, hogy jól cselekszel, ha ezt megléped.
Sziasztok. (Bocsi, hosszú lesz...) Kedves elkeseredett hölgy! Nem csodálom, hogy úgy érzed, megingott a lábad alatt a talaj, és megsokszorozott erőre van szükséged ahhoz, hogy valahogy egyenesben tartsd a dolgokat. Azt javaslom, hogy ülj le kettesben a pároddal, és mond el neki, hogy szereted, de úgy érzed, hogy nem veszi ki elég aktívan a részét a kapcsolatotok, illetve a család ápolásában. Ha szeret téged, és nem csak a pénzedre pályázott, akkor felfogja, hogy mit szeretnél, és belátja, hogy tennie kell neki is a boldogulásért. Sok esetben a kommunikáció hiánya okozza a problémákat, hogy a dolgokat elhallgatják, és az emberek nem beszélik meg a problémákat, így nem is sikerül megoldást találni, csak őrlődnek, őrlődnek. Nem találom korrekt dolognak, hogy egy szót sem szólt arról, hogy ő nyugdíjba fog menni. Se arról, hogy a lakásán milyen terhek vannak. Sokszor nem mernek a felek egymás anyagi dolgaiban kotorászni, mondván, hogy azt nem illik, és hogy az a másikra tartozik... na igen, addig, amíg nem te látod a kárát, addig ez igaz is. Nem szabad alárendelned magad a párodnak és az anyjának. Mond meg neki, hogy szívesen segítesz, de úgy érzed, hogy elbillent a mérleg és ez már kizsákmányolás, épp e miatt kellene neki is aktivizálnia magát. Kipihenhette magát eddig mint nyugdíjas, hát most tessék valami tevékenykedni. Vezetni a háztartást, vagy ellátni a mamát, ha már otthon van. Ne érezze szégyennek, inkább azt érezze szégyennek, hogy elhallgatott előled dolgokat, és elvárja tőled, hogy eltartsd őket. Ha meg unatkozik, keressen magának hasznos tevékenységet, ne tőled várja a szórakoztatást, mikor így is megszakadsz a munkában és ugyebár a lelki teher is nyomja a szíved, pont miattuk. Így nem könnyű frissnek és szórakoztatónak lenni. Neked ott van a fiad, és róla kell első sorban gondoskodnod. Ő nem csapott be, nem vert át, és Ő biztos, hogy nem a pénzed miatt szeret. Oké, biztos, hogy Bence is szeret valamilyen szinten, de nem korrekt veled, és túl sokat vár el. Ezeket a dolgokat meg kell beszélni. Lehet, nem ártana elmennetek egy párterápiára. Akkor kimondhatnátok végre a dolgokat. Kicsit úgy érzem, hogy Ő most boldog, hogy nyugdíjas, és úgy érzi, hogy elvégezte a dolgát, innentől hátradőlhet. Tisztázni kellene vele, hogy ha veled, ill. veletek akar élni, és szeret Titeket, akkor még van tennivalója, főleg az édesanyja miatt is. És igen, Te még fiatal vagy, és boldog akarsz lenni! Ha úgy érzed, hogy eleged van, vagy át akarod gondolni a dolgokat, vonulj el egy időre. Akkor majd értékelni fogja a mindennapi munkádat, ha nem vagy mellette, és rájön, hogy a munkád mellett milyen feladatokat kell még elvégezned. (- háztartás, ápolás, vásárlás, főzés, szórakoztatás, gondoskodás, stb...) Nem fog belehalni egy hét távollétbe. (A fiad meg ott lesz, hogy felügyelje, és megfigyelje a viselkedését.) Röviden - először próbáld meg rávezetni, hogy a viselkedése nem elfogadható, és ha nem változik, akkor igen, dobd ki. Hajrá! Csak ügyesen! Én szorítok neked!
Nem vagy köteles gondoskodni két olyan emberről, akiért nem tartozol felelősséggel. A fiadról vagy köteles gondoskodni. Szánalomból nem szabad együtt maradni senkivel, mert csak Te sínyled meg. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az ilyen kapcsolatokra pazaroljuk az éveinket. Nehéz ügy nem vitás, de ha nem vagy már vele boldog akkor lépni kell.
Nona: tudom mi a depresszió, azt is, hogy olyankor az embernek nincs életereje, motivációja, nem tud nevetni csak belesüpped valamiféle szürkeségbe. De ha ilyenkor akik melletted vannak figyelnek rád - csúnya szóval rugdosnak -, adnak egy napi beosztást, hogy mikor mit kell csinálnod, esetleg eljársz egy pszichológushoz beszélgetni ki lehet belőle jönni. Kivéve, ha agyi alapon van, mert van olyan depresszió, amikor valami miatt az agy örömközpontja nem működik, mert azt csak gyógyszerekkel lehet szinten tartani - de ha lelki gondok okozzák, pl. munkahely elvesztése, akkor igenis tenni lehet és kell ellene. A pasi le fog csúszni különben, a nőt is magával ránthatja és akkor annyi. A nőn is mutatkoznak a kétségbeesés, sőt akár depresszió tünetei is, látszik rajta, hogy nem tud megbirkózni a feladattal. Az is igaz hogy mindenki magáért felelős. Gondoljunk bele, ha minden felnőtt egészséges ember csakis a saját tetteiért vállalna felelősséget már mennyivel beljebb lennénk. A pasinak tehát pszichológus, terapeuta kell, a nőnek élettér és lélegzetvételnyi lehetőség, a mamának meg egy idősek otthona ha egész nap figyelni kell rá.
azért kéne kidobni...nem korrekt a csávó.
Nem tutyi, nem kezdeni keménykedni és nem érezné, hogy belegázolnának a lelkivilágába. Szerintem valószínűbb, hogy elfogadná, eltenné a pénzt és amíg tartana, dőzsölne belőle. Aztán ismét sajnáltatná magát. Amíg tart a nő pénztárcájából. De a nő egy kanyi vasat sem látna vissza a kölcsönből, az tuti.
tedd ki a palit, ha keménykedik akkor a fiaddal dobasd ki. amit Denisa irt, az jó ötlet-a határidő. venni viszont szerintem ne vegyél neki semmit, kölcsönt ne adj! szerintem ezzel majd úgy érzi belegázolsz stb. elkezd keménykedni hogy nem szorul a segitségedre.
Hali.
Nekem az jött le ebből az egészből, hogy a nő 2 házasság után megint nem megfelelő társat választott.
Először is itt van 56 éves ez a pasi, aki nem tudott összehozni életében egy lakásra valót. Pedig 32 évig házas is volt és két ember keresetéből azért mégiscsak egyszerűbb lett volna, mint egyedül. Ez azért elgondolkodtató... Mellesleg nem értem,hogy miért csak a lánykérés után derült ki a jelzálog. Miért nem előbb? Úgy lett volna korrekt, ha házassági ajánlat előtt kiderülnek ezek a dolgok. Később is szelektálni fogja, hogy mit mondd el, és mit nem? Nem megbízható, bár nem csoda. Anyagi helyzet: Azért maradhatott a ház eladása után olyan kevés pénz, mert nyilván a hitel felvételekor kicsi volt az önrész, nagy a törlesztőrészlet és a kamatok, ezért nem tudott soha félretenni a pali. Nem túl okos. Másik: Ahhoz elég sz@rul kell az utolsó 8 évben keresni, hogy ilyen kevés nyugdíja legyen valakinek... Talán nem volt jó a szakmájában? Ha ez a helyzet, alkalmazná valaki újra? Az édesanyjának is van nyugdíja, nem? Abból nem telik az ápolóra?
Család: ott az anyja. Nyilvánvaló, hogy egy olyan kicsi lakásban nem férnek el ennyien, ezt a pasinak is látnia kell, és mégsem tesz semmit ellene. Csak ül a babérjain és tévézik, mintha a probléma csak úgy magától megoldódna. Nagy luxus! Vagy netán arra vár, hogy majd a nő oldja meg az ő problémáit? Na hát nem véletlenül hívom csak pasinak és nem férfinak. Ha olyan rosszul tűri a semmit tevést, talán csináljon valami értelmeset, attól majd jobban érzi magát és nem fog kötekedni. Igazán hálásnak kéne lennie, hogy van egy ilyen fiatal és sikeres élettársa, aki szereti, aki őt és az anyját is befogadja az otthonába, amit a két kezének munkájával gürizett össze, ahelyett, hogy elégedetlenkedik. Betette a hátsóját egy más által megteremtett jólétbe és még neki áll feljebb? Mekkora tulok! Pedig gyertyafényes vacsival kéne, hogy várja otthon az asszonyt, aki dolgozik és utána hulla fáradt. A pasinak kéne bűntudatot éreznie, azért mert eltartják (mekkora szégyen), nem a nőnek a jószívűsége miatt, de itt mintha felcserélődtek volna a szerepek.
Ez a helyzet tényleg eléggé kilátástalan, de csak a pasi számára. Én elképzelhetetlennek tartanám, hogy én tartsam el az élettársamat és az anyósomat úgy, hogy mégcsak nem is tesz boldoggá az a férfi. Nem tudnék rá felnézni soha többet, ha ilyen helyzetbe hozna, ahogyan már a sztoriban szereplő hölgy sem tud. Szerintem ennek a kapcsolatnak (ha nem is véglegesen), de jelenleg határozottan véget kell vetni, mivel ez a helyzet tarthatatlan. Esetleg egy olyan kompromisszum lenne elképzelhető, hogy a nő megállapodik a pasival egy határidőben (a 4 év emlékére), és ha addig nem tudja megoldani a csávó az anyagi problémáit, akkor nem éri váratlanul a fordulat, hogy kidobják. Ettől még lehet mellette állni, segíteni szakítás előtt és után is, mint barát, mint ember (ha a nő ráér, segíthet vigyázni az anyukájára például, amíg ő próbál valami mellékkereseti lehetőséget találni, megbeszélhetik a nehézségeket), de ebből az anyagi problémából a pasinak egyedül kell kimászni, mivel egyedül mászott bele (ráadásul meg sem osztotta jövendőbelijével egész sokáig). Meg kell találnia a módját arra, hogy talpra álljon és megteremtse a szükséges hátteret a saját dolgaihoz, de ebben a helyzetben semmilyen motivációja sincsen erre, számomra úgy tűnik. Ha nem lesz mit ennie, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyobb hévvel indul munkát keresni. Nem kell félni, javára fog válni. Esetleg annyit még megtehet a hölgy, hogy ha kimarad egy kis lóvé hónap végén, ami egyébként szórakozásra menne el, oda lehet adni a pasinak kölcsönként, vagy ajándékba, vagy meg lehet venni neki valamit, amire éppen szüksége van azért, hogy a bűntudata kisebb legyen, de csakis azok után, hogy a saját szükségletek (a nőé és a fiái) le vannak tudva. Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Talán visszaszerzi a pasi az elvesztett önbizalmát és a jókedvét is, ha munkát talál, hiszen nem fog otthon lézengeni, nem szorul rá másra és anyagilag sem lesz olyan kellemetlen a helyzet, mint most. Hogy visszatér-e a régi varázs, az pedig már csak kettejükön múlik. Amúgy pedig, ahogy az egyik ismerősöm is mondta: mindenki elsősorban önmagáért felelős.
Szép napot! :)
Szerintem az a legjobb megoldás. ha tiszta vizet öntesz a pohárba, mondd el neki őszintén, hogy mit érzel. Próbáljátok meg együtt megoldani, még ő is vállalhat munkát, mert a semmittevéstől mindenki csak meghülyül, és ha talál valami olyan dolgot, ami még pénzt is hoz a házhoz, lehet, hogy te is máshogy fogod látni az egész helyzetet. Az édesanyját meg nem szabad ott tartani, hisz így meghal köztetek minden romantika, nem tudtok magatokban lenni.Ami minden házasság alapja. Beszélgessetek, lehet, hogy egy otthon is megoldás lehetne. Csak döntsd el, hogy mit szeretnél, ez az első.
Ez egyszerűen a te döntésed kell hogy legyen , mint ahogy abban is te döntöttél , amikor Őt választottad!!!!
Más , ill. én csak azt mondhatom , amit én tennék, nem hagyna a lelkiismeret furdalás tovább lépni , ha már egyszer vállaltam őt, nem lenne etikus, persze , van akit ez nem zavar!!!!!
Az élet általában megoldódik, talán nemsokára meghal a mama, ami nem szép gondolat de tény, és akkor már őt kell csak figyelembe venned!!!!!Utána újra döntés elé kerülsz,ezért nem kéne elfelejteni, hogy mit jelentett, ő a életedben??!!
Ha kemény nőnek tartod magad, akkor ne tegyé fel ilyen kérdést. Azért kell hogy legyen büntudatod hogy a pénzedet nem a fiadra költöd hanem másvalaki/kikre. Különben 100 ezer forint nem olyan kevés, sok helyen az egész család abból él. Meg hat, így az életbe nem lessz esélyed olyan kapcolatra amiet szeretnél. Sok szerencsét.
Roz, eszem ágában sincs "kiosztani", egyszerűen csak voltam depressziós, ezért eléggé zavar, amikor valaki úgy beszél erről az állapotról, mintha valami úri passzió, vagy legalábbis egyéni döntés kérdése volna.
Nem igazán tudom sajnálni a történetben szereplő hölgyet. Az emberek alaptermészete nem változik, a pacák bizonyára már akkor is tehetetlen ingyenélő volt, amikor a nő beengedte a lakásába! Ha a helyzet ilyen rossz, és mégsem mer lépni, akkor a nő épp olyan rakás szerencsétlenség, mint a pasas, akit szidtok.
Csimpánzzal egyet értek. Utólg én sem siratnék egy olyan pasit, akinek ajátékgép mindennél fontosabb...
A férfi meg szerintem is dolgozhatna nyugdíj mellett... A családomban vannak nyugdíjasak, de megtalálják a teendőket ennek ellenére is. Az már tényleg durva, hogy az anyját is a nő nyakába varrta. Ez már kihasználás a köbön. És a nő még, durva leszek, az ürüléket is takarítja alóluk... Mivel a pasas a TV-t bámulja.., semmi értlemeset nem csinál. Lgalább segíthetne a háztartásba. Rólad van szó, a te lakásodról, amiért te dolgoztál... Tudom, önző vagyok, de ezen kiakadtam...
A cikkhez,egeszseges ember keressen munkat,barmit.......
Nem fog a tekintelye csokkeni,sot.
A masik,oruljon ,hogy van egy fiatal no aki melette lenne ha ugy viselkedne es becsulje meg,ritka ajandek,ellenkezo esetbe hagyni kell ,nem vagy koteles felaldozd magad es foleg a fiad anyagi biztonsagat mert szemmel lathatoan az ingyenelo uj csaladot feleli.
Ebbol vehetne peldat ugy a ferfi mint a no,hogy senkit nem szabad a vegletekik kihasznalni es a veret szivni .
Egy eset van ez alol kivetel,ha leeltek egy egy eletet egyut es idokozben valamelyik fel kerul hasonlo helyzetbe,de akkor is van megoldas ,leulni es megoldast talalni es egymast kivezetni a melypottbol.
Helo Csimpanz! telyes mertekben osztom a velemenyed,nagyon is tisztan latod a dolog lenyeget,csak meg annyit,hogy hol volt ez az ember eveken keresztul,hogy ilyen allassal nem takarekoskodott egy kicsit mert ugye nem egy 60-70 ft. havi berbol kellett gazdalkodjon.
A depresszirol pedig kedves Nona,bocsass meg de kis tulzassal az szenved akinek van lehetosege kielni a nyavajgasat ,vagyis van ideje ra es van akin gyakorolni a szenvedo alanyt (mielott meg kiosztanal hidd el tudom mit beszelek,sok eves munkatapasztalat),ezzel szebben van akire nem vonatkozik,de az meglatszik.
Eszter! Ugye nem voltál még depressziós? Egy egészséges embernél valóban döntés kérdése, hogy felkelek-e dolgozni, vagy ülök a tévé előtt, de sajnos a destruktivitás, a szélsőséges fokú akaratgyengeség ennek a betegségnek a szerves része. Ördögi kör, amiből segítség nélkül gyakran lehetetlen kikeveredni. :(
Ami azt illeti a 100 ezer forintos nyugdíj nem sok, de ha belegondolunk, hogy sokan minimálbérért dolgoznak a 100 forint majdnem 30 ezerrel több... És nyugdíjasként lehet még mellette dolgozni is. Nem kell sokat, csak részmunkaidőben ha van hozzá kedve. Ha nincs, 100 ezer forintból ki tudja gazdálkodni azt a pénzt, amit beledob a közös költségekbe. Szándék kérdése. A beteg maminak pedig van haszonélvezeti joga egy másik lakásban és valószínűleg neki is van valamennyi nyugdíja. Tehát ha akarnának be tudnának szállni a közös költségekbe és nem élősködnének a hölgyön.
Elhiszem, hogy valaki depressziós lesz, amikor elveszíti a munkáját, de otthon ülni a kanapén, tévét nézni csak egyre lejjebb húzza az embert. A tétlenség destruktivitást szül. Ezért is jobb lenne ha részmunkaidőben jogi tanácsokat adna. Azt viszont nem értem, hogy jogász végzettséggel, sok éves közalkalmazotti jogviszonnyal elvileg 130 körül kellene nyugdíjat kapnia. Így a mamának az ápolónő is meglenne a pluszbevételből.
Smorva! Ez egyszerűen evolúciós bevésődés, hogy a férfi tartja el a családot, az asszony pedig a háztartást, gyereknevelést viszi. Ha nem tetszik, szidd az ősembert, hogy rosszul alakította ki a rendszert. (Egyébként valószínűleg Te is megmosolygod vagy épp sajnálod azon férfitársaidat, akik otthon melegítőben kavarják a spenótot, büfiztetnek, pelenkáznak, stb, míg anyu kiskosztümben tárgyalni jár.)
Természetesen egy betegség, átmeneti munkanélküliség más.
A történetben szereplő férfi alighanem komoly depresszióval küzdhet, ami tényleg meg tud ölni egy kapcsolatot, és szó szerint munkaképtelenné tud tenni, ezért mindenképp segítségre- szakember segítségére- volna szüksége ahhoz, hogy újra kézbe tudja venni az életét! Ez időbe telik, de szeretetből, szerelemből lehet áldozatot hozni akár éveken át is, nem mérlegelve, hogy a másik megérdemli-e.
Ugyanakkor nem házasok, tehát nem ígértek egymásnak semmit, bármelyik fél bármikor kiléphet a kapcsolatból. Ha a baráti szeretet valóban megmaradt, akkor akár lehet továbbra is segíteni pl. az ápolásban, de ehhez nem kell párkapcsolatban élni, főleg, ha ebbe az egyikük tönkremegy!
Kedves ostoba férfitársak!
Legyünk hálásak, hogy valaki leírta, amit apám mindig is mondott: egy férfinak a pénz a becsülete. Ha nincs pénzed, ki vagy rúgva. Hajtsunk tehát a pénzért! Éljen a mindenható anyagiasság! Ne légy soha beteg, ne kerülj olyan helyzetbe, hogy segítségre szorulj! Ne várj soha köszönetet, vagy megbecsülést!
Krisztina, szerintem jól levágtad a lényeget.
Egyébként elég gagyi a történet. Bár én lennék ilyen szar helyzetben, hogy "csak" százezres nyugdíjam van, amit nyugodtan kiegészíthetek. Bizony, igazatok van, ma sokkal kapósabbak a diákok, a nyugdíjasok, rokkantak, mert kevesebb járulékot kell utánuk fizetni (vagy semmit), az aktív korú polgárok meg leshetnek, ha dolgozni szeretnének, de ugye az nem kóser a munkáltatónak, mert őket főállásban kéne alkalmazni.
Egyébként meg - már bocsánatot kérek - kösse fel magát (egy jó erős kötélre) az a jogász végzettségű díszmagyar, aki nem tudna még nyugdíj mellett dolgozni - akár tisztán, akár feketén. Értem én, hogy bárki nem nyithat ügyvédi irodát, meg ha tehette volna, nyilván előbb meg is teszi a fószer. (igaz, akkor valószínűleg Lea helyett egy húszéves nagymellű cicababával feszít a Ferrari cabrióban). De attól még adhatna cégeknek tanácsokat. A legtöbb cég, meg a biztosítók, bankok általában nem is főállású jogásszal dolgoztatnak, hanem megbízással, vagy félállásban. (egy volt osztálytársam is ezt csinálja). Ide pedig tökéletesen jó egy tapasztalt nyugdíjas kolléga is. Így barátunk kereshetne szép pénzeket, de sokkal kényelmesebb a tizenpár évvel fiatalabb hölggyel kitartatni és kiszolgáltatnia magát. Utána meg még sajnálatért kuncsorogni a kanapén, miközben asszonykája fáradtan megtér a munkából. Na ne.... Lehet, csak én vagyok cinikus (jó, tényleg az vagyok), de az azért már túlzás. Ha annyira unatkozik, és depressziós, arra legjobb gyógyír elfoglaltságot, pláne hasznosat találni. Pl. nyugodtan kitakaríthatna, főzhetne, mire a párja hazaér a munkából. Erre egy férfi is képes, nem kell hozzá ki tudja milyen házitündérnek lenni. És a mamát is ápolhatná maga, ha úgyis otthon van, nem kéne ápolószemélyzetet fogadni, így az a pénz is megmaradna (bár nem tudom, konkrétan mi a baja a mamának).
Nagyon kilóg a lóláb. Nekem is az az érzésem, hogy az ürgevári helyzetbe hozta a csajt, ahogy valamelyikőtök írta. Előre megkártyázta az egészet.
Annak is igaza volt, aki azt írta, hogy az egy elvárható erkölcsi minimum, hogy mielőtt akár összeházasodok, akár összeköltözök valakivel (mivel nagyjából közös kasszán leszünk), tájékoztatom az anyagi, egzisztenciális helyzetemről, az épp futó projektekről, vagy bármiről, ami feltehetőleg viszi a pénzt.
Emberünk nem ezt tette, így nem volt korrekt. Ezek után joggal gondolhatjuk, hogy pontosan erre a helyzetre apellált. No meg arra, hogy a hölgynek úgysem lesz szíve kidobni a beteg mamával együtt.
Én meg bízom benne, hogy mégis. Velem is akartak már hasonlót eljátszani. Igaz, ott nem volt beteg mama. Illetve volt, de ő nem jött volna szerencsére. És a sors fintora, hogy a végén még a pali rúgott ki engem, mert nem bírta elviselni, hogy neki parizer gondjai voltak, nekem meg akkor jól ment szekér. Csak azt felejtette el, hogy én amikor volt pénzem, nem herdáltam, hanem takarékoskodtam, ő meg dobálta a játékgépbe - még a meg nem keresett pénzét is. Ma már nagyon örülök, hogy külön mentünk. Most nekem is arról szólna az életem, hogy szabaduljak meg tőle, vagy hogyan tartsam el. Ja, és akkor még egy jó szava nem volt. Nincs is annál jobb, mint mikor beteszi valaki a seggét a Te bútorodba, utána meg azt fikázza, amin ül. Bocs, kicsit elkalandoztam, de ilyenkor az embernek eszébe jutnak a saját tapasztalatai. Szóval egy a lényeg: nem kell az embert itt sajnálni. Boldoguljon. Jogász, nem? A társadalom vámszedői, de ez már csak az én véleményem.
Kedves Krisztina
Nem tettem idézőjelbe a munkanélküliséget, bocs. Értsd rá. Egyről beszélünk. Persze, hogy az lenne a jó ha saját maga tudna határozni. De ettől lelki válság a lelki válság. SEGÍTSÉGRE SZORUL. Ha Te egyedül képes voltál megoldani, ahhoz gratulálok, tiszteletre méltó. De ugye tudod, hogy nem vagyunk egyformák. Komolyan mondod, hogy Te még nem láttál, hallottál ilyet?
Kedves Fickó
nem munkanélküli lett, kérem tisztelettel, hanem nyugdíjas. Az nem ugyanaz, ugyanis
sokkal több lehetősége van kezdeni magával valamit, mint annak, akinek nincsen egy fix, biztos jövedelme. Egyébként pedig most is azt mondom: előszőr saját magának kell elhatározni, hogy változtatni akar a dolgokon, - akkor fog kapni mástól is segítséget. De így??
Kedves Krisztina
Akkor azt javaslom, az eredeti írást is értelmezd újra, ugyanis semmi sem utal arra, hogy "fondorlatosan, előre kitervelte" volna a férfi a dolgokat! Segítségképpen itt is kiemelem a lényeget:
"Igyekeztem elhessegetni a fejemből az anyagias gondolatokat"
"szeretjük egymást és összetartozunk"
"egyre rosszabbul tűrte a semmittevést"
"nyakamon maradt egy morózus, nincstelen nyugdíjas"
Ebből nyilvánvaló, hogy a nőnek anyagi okokból vannak egyrészt gondjai, másrészt szeretik egymást, harmadrészt a férfi lelki válságba került a hirtelen munkanélküliség miatt. Ezt a problémát akarja a nő a kirugással megoldani. Ehhez szurkoltok ti és ezért emeltem fel a szavamat én. Így már teljesen érthető?
Kedves Fickó
értem amit mondasz. Én egész egyszerűen másképp értelmezem a helyzetet: nekem úgy jön le, hogy ő fondorlatosan, előre kitervelten "helyzetbe hozta" a csajt, amikor látta, hogy annak van mit a tejbe aprítani, és hosszú távon sem rossz befektetés, hiszen még lelke, meg szíve is van...az ilyeneket mindig könnyebb manipulálni. Voltam már nehezebb helyzetben is, mint ez a férfi, igaz, hogy orvosi
segítséget kaptam, de csak és kizárólag azért tudtam talpra állni, mert én magam úgy akartam - szégyelltem volna várni a sült galambot, valakit kihasználni...
Kedves Krisztina
Észrevettem, de azért javaslom próbáld meg újra értelmezni a soraimat. Bizonyára elkerülte a figyelmedet a lényeg, ezért csak neked és csak most, kiemelem:
"lelki beteggé vált",
"segíteni kell"
"egymással kellene beszélgetniük"
"közös akaratra van szükség"
így már jobban érted mit akartam mondani?
Fickó:
ha nem vetted volna észre, nem azért gondoljuk, hogy ki kell rúgni, mert nyugdíjas lett és beteg az anyja, hanem azért, mert a hozzáállása egyértelműen az élőskődő hitvány féreg hozzáállása....vagy te talán látod itt, hogy nyugdíj mellett dolgozik??? holott nyugdíjasként sokkal könnyebb munkát találni, mint aktívként, mivel a járulékok sokkal alacsonyabbak! Ha nem látnád, ő egyértelműen "berendezkedett" arra, hogy majd a nő eltartja őket, akár örökre...ezzel van a bajunk!!
Szóval azt mondjátok, hogy mert nyugdíjas lett, kevés a nyugdíja valamint lelki beteggé vált a hirtelen nyugdíjazása miatt, akkor már KI KELL RUGNI ???
Milyen emberek vagytok ti?
És ha fordítva történik meg minden?? Akkor persze a szegény nőt kellene sajnálni, mert a szemét férfiak... Senkinek sem jut eszébe, hogy ezeket a problémákat meg lehet oldani??? Csak segíteni kell ennek az embernek. Ha a párjának nem megy akkor külső szakértővel. Elsősorban talán egymással kellene/kellett volna beszélgetniük és nem megvárni amíg a gond elhatalmasodik. Csak ez nem divat, egyszerűbb (?) elválni, kirugni.
Pedig minden problémára meg lehet találni a megoldást, csak ehhez közös akaratra és némi intelligenciára van szükség.
Nem kell őket sajnálni, megsajnálni, sem az anyját, sem a férfit, tedd ki őket, amíg meg tudod tenni, ez már jó jel, hogy egyeltalán eljutottál ezen felismerésig.
Hol van a két nővér? Miért nem a mami lakásában élnek?
Furcsa helyzet, de Te teremtetted azzal, hogy hagytad odaköltözni. Akkor még kisebb fájdalommal járt volna, ha a visszautasításod miatt esetleg szakítatok. De hát akkor még "jogász végzettségű, magas férfi" volt, aki tetszett Neked és ráadásul munkája is volt.
Amikor nyugdíjazták, rengeteg szabadideje lett, ő is odaköltözhetett volna az édesanyjával az édesanyja haszonélvezetével rendelkező lakásba. Ebben az esetben ugyanis a haszonélvezeti jog "magasabb" jog, mint a tulajdonjog.
Most már, ebben a helyzetben a kapcsolatotokat fájdalom, bűntudat nélkül nem lehet lezárni, de ha nem zárod le, akkor a saját utad veszhet el.
Teljesen megértem a dilemmádat és a bűntudatodat. De most arra is gondolnod kell, hogy ki a fontosabb: a fiad és a saját életed, vagy egy idős, idegen család. Nem vagy jótékonysági szervezet!
A férfinak a végtelenségig hálásnak és segítőkésznek kellene lennie az ő helyzetében.
Gondolkodj ésszel, ne szívvel, nehogy később azon bánkódj hogy tetted tönkre a saját gyermeked életét, jövőjét...
Szia! Szerény véleményem szerint nem önzőségről van szó. Vagy az annak számít, ha valaki boldog akar lenni? Lea sodródott az eseményekkel, de szerencsére nem véletlenül súgott a belső hang az esküvő ellen. Nekem is bűntudatom lenne, ha el kellene küldenem azt az embert, aki valaha szebbé-boldogabbá tette a mindennapjaimat. Csak sajnos semmi sem fenékig tejfel. Üdv. N.
A pasi saját magáért és az anyjáért felelős. Kidobni!
Oldja meg az életét. Ő már előre eltervezte, hogy egy nő nyakán fog élni, és amikor már biztonságban érezte magát, eladta a terhelt lakását. Ezt meg sem beszélte azzal, aki befogadta, a közös jövőt egyedül döntötte el, úgy, hogy a nőt be sem vonta a terveibe. Most valóban nincstelen, és ezt magának köszönheti. Ahol a mama haszonélvező, oda lehet menni, és jófiúként ápolni őt, hiszen már erre is ráér. Cserében ott alhat a mamával. A hölgynek ne legyen lelkiismeretfurdalása, hiszen őt ebbe belerántották. Ha nem lenne egy fia, akkor is ezt kellene tennie.
egyik:
igen, vele is történhet ilyen, meg mással is, de ha már bajba jutottam, legalább ne várjam el, és főleg: ne vegyem természetesnek, hogy kiszolgálnak, eltartanak...nekem a pasi viselkedése a visszataszító. Neki kellene gondolkodnia azon, hogy saját maga hogyan juthatna előbbre, és megkérdezni, hogy maradhatnak-e?? én legalábbis ezt tenném, ha valakinek extra gondot okoznék...
Igaz, nem vagytok házasok, de: gondold el, téged is érhet olyan eset, hogy rokkant leszel, se autót vezetni, de munkahelyen dolgozni nem tudsz, nem fut jól az anyagi oldalad, fiad is letoj, mert ott lesznek a barátai és esetleg csajok is, akkor elvárnád, hogy a nem házas társad téged ápojon, a kevéske pénzeteken gyógyittasson és egyebek. Szóval valahol te is hibáztál, szerintem túl önző voltál, sokat akartál, meg is kaptad és ehhez szoktál hozzá. Mivel a helyzet megváltozott, te is megváltoztál.
Nem egyszerő a helyzeted, de nem is reménytelen, csak döntésre kell jutnod, és saját magaddal.
...majd, ha ott maradnak a mamival kettesben, akkor kénytelen leszel felemelni az ülepét, és gondokodásra adni a fejét, hogy mit is kezdjen magukkal??
Azt hiszi, hogy a végtelenségig kihasználhat, a jó szíved miatt. Nos, az ilyen embereket lehet meglepni egy extravagáns válasszal:)
Felháborítónak tartom, hogy összeköltözés előtt nem tájékoztatott az anyagi helyzetéről.
Egyébként pedig nyugdíj mellett is lehet dolgozni, egy ilyen egészséges, sportos pasinak pedig kötelező!
Ne hagyd, hogy kihasználjanak, legyen "nagy fiú", és oldja meg a gondjukat! A te gondod csakis a te, saját fiad!
Veled egyidős vagyok, hasonló helyzetben voltam, csak én mentem el a közös lakásból, mert a "drága" elfelejtett tájékoztatni esküvő előtt, hogy akut alkoholista.
Kidobni talán nehezebb, de egy a lényeg: egyszer kell csak megkeményítened magadat, ha vele élsz, akkor pedig az egész életed rámehet. És így a fiadat is elveszítheted! MENJENEK!!
Azért azt hozzátenném,ha veled történik valami a saját fiad lesz kitéve a lakásodból a végén!
Változtass a hozzáállásodon és keményítsd meg a szívedet!
Így jártál,ezt dobta a gép! Nem sok választásod van ezzel a habitussal!:(
Egyáltalán nem vagy köteles eltartani őket, bűntudatod meg aztán ne legyen... Ha neki nincs, azért mert odaköltözött a beteg anyjával hozzád, és szinte semmi pénzt nem kap, akkor ne legyen bűntudatod!!!!
Tudod kicsit értékelnie kéne, hogy ott vagy neki, eltartod őt, meg az anyját... de a szavaidból úgy tűnik nem értékeli...
mert nem is volt házasság...
Kedves Lea!
Érthető, ami lejátszódik benned, de azt gondolom, hogy élned kell tovább az életedet - és ha ez a férjed és az anyósod nélkül megy, akkor hát úgy. Szerintem a házassági esküvel (bármennyire is jóban, rosszban...) nem azt fogadjuk meg, hogy akkor is együtt maradunk, amikor már nem jó együtt. Legalábbis a mai világban. És ti nem az aranylakodalmatokat ünnepeltétek...