Alternatív gyógymódok pánikroham esetére

Nem egyedi eset, amikor valaki fejvesztve rohan a kardiológiára, mert az egekbe szökött a pulzusa, vagy épp kiugrani készül a szíve – és a vizsgálatnál mindent teljesen rendben találnak. Egy darabig a stresszre fogjuk, aztán eljön az a pont, ahol már tenni kell valamit, mert kényelmetlenné teszi az életünket egy-egy pánikroham.

Stressz, félelem vagy pánik?

A pánikbetegség kötődhet egy-egy helyhez, vagy eseményhez is, mint a tériszony, a klausztrofóbia, vagy a repülés. Ugyanakkor egyre gyakoribb az az állapot, amikor az emberre minden átmenet nélkül tör rá egy roham. Mivel minden ilyen, úgynevezett pszichoszomatikus tünet az elméhez kötődik, természetesen köze van a stresszhez. Előbbi esetben valószínűleg egy múltbeli kellemetlen esemény váltja ki, az utóbbinál viszont az egyre fokozódó nyomás meríti ki annyira az embert, hogy időnként „elszakad a cérna”, és fizikai tüneteket produkál. Valójában viszont félelemről beszélünk, amikor a veszélyforrás a nem tudatos elme számára összekeveredik egy múltbeli, sokkal nagyobb intenzitású vészhelyzettel.

Mi a pánikroham?

Alapvetően a test riasztórendszere, a szimpatikus idegrendszer lép működésbe. Ezek pontosan ugyanazok a válasz-mechanizmusok, amiket az agy akkor indít be, amikor az elme veszélyt érzékel, és lehetővé teszi a szervezet számára, hogy hatékonyan meneküljön, illetve védekezzen. Nem véletlen, hogy a pánikroham többek között hirtelen pulzusnövekedéssel, izzadással, emésztési problémákkal és menekülési kényszerrel jár.

Menekülsz vagy lebénulsz?

Az emberi test egy elég régi modell. Amikor ezt a modellt „tervezték”, a legfőbb veszélyforrás egy nagytestű ragadozó volt, amely épp kinézte ősünket vacsorának. És bár a világ sokat változott azóta - a ragadozókat felváltották az APEH-ellenőrök, a tanárok, a főnökök -, a szervezet még mindig pontosan ugyanúgy reagál vészhelyzetben. Háromféle dologra készítheti fel az idegrendszer a testet: harcolni, menekülni, vagy „lefagyni”. Hogy épp melyik lép működésbe, az a körülményektől függ. Ha a veszélyforrás kisebb, valószínűleg érdemes szembeszállni vele. Ha nagyobbacska, de lassú, akkor menekülőre fogja a testet, de ha egészen lehengerlő veszéllyel állunk szemben, akkor jobbnak gondolja lemerevedni, és úgy tenni, mintha meghaltunk volna – hátha akkor nem vesz észre az ellenfél.

Így érthető, miért képtelen egy végtagját is mozdítani a létra tetején a tériszonyos, és miért érzi úgy, nyomban elájul. Ha valódi fizikai fenyegetéssel állnánk szemben, a test reakciói igen nagy segítségünkre lennének: az emésztőrendszertől megvont vérmennyiség(összeszorult gyomor) a test más részeit látja el oxigénnel és tápanyagokkal, hogy segítse a küzdelmet. Az adrenalin-löket akcióra sarkall és energiát ad, az intenzív izzadás pedig hűti a testet a harc vagy menekülés során.

A pánik-trükk

Az egyetlen probléma az egészben az, hogy nincs ragadozó. Amikor valaki vizsga előtt áll, vagy be kell szállnia a metróba, esetleg előadást kell tartania, vagy fel kell szállnia a repülőre, nincs fizikai oka arra, hogy menekülőre fogja, így meglehetősen kényelmetlen helyzetbe hozza  az idegrendszere.