Lélekemelő transztánc
2007. szeptember 5.
Jóga, harcművészetek és tánc. Lehet mindezt ötvözni? Igen, a Nia erre vállalkozik. Sőt, ennél is többre: miközben edzi a testet, felszabadítja a lelket.


Hriczu Andrea, Nia-tréner két éve tart órákat az egyik budai wellness-stúdióban.
- Több mint tíz éve olvastam először a Niáról egy német fitneszmagazinban – mondja –, és nagyon kíváncsi lettem rá. Sajnos kiderült, hogy a módszert csak Amerikában lehet megtanulni. Néhány évvel később találkoztam egy tengerentúlról hazatelepült lánnyal, aki Nia-órákat tartott Budapesten. Elkezdtem hozzá járni, és azt éreztem: a testemnek szüksége van erre a mozgásra. Hajlékonyabb lettem, és megtanultam megélni a nőiességemet.
Korábban aerobikoktatóként és személyi edzőként dolgoztam, de egy csomó fájdalmam csak akkor szűnt meg, amikor elkezdtem gyakorolni a Niát. Később egy szerencsés véletlen folytán úgy alakult, hogy három hónapot tölthettem Amerikában, és a Nia megalkotóitól, Debbie és Carlos Rosastól tanulhattam. Ez az időszak teljesen megváltoztatta az életemet.

A tai chi lágy mozdulatait keményebb, küzdősportos erőelemek, laza tánclépések és légzőgyakorlatok váltják. Ennek köszönhetően minden óra változatos, szórakoztató és élvezetes. Nem kell különleges ritmusérzék, állóképesség vagy hajlékonyság, a Niát egyszerűen nem lehet rosszul csinálni.
Az oktató mutat egy mintát, de mindenki úgy mozog, ahogy neki jólesik. Az órát mindig alapos nyújtás és relaxáció zárja, így a résztvevők testben és lélekben felfrissülve távozhatnak.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok









