Öngyógyítás virágokkal

2006. október 24.
A virágterápia megalkotása Dr. Edward Bach angol orvos nevéhez fűződik, aki a sok testi megbetegedést lelki okokra vezetette vissza. Úgy tartotta, hogy a különböző stresszhelyzetek a rossz hangulat mellett szervi bajokat is okozhatnak.
Bach azt ismerte fel, hogy a különböző virágok, illetve a rajtuk összegyűlt harmat alkalmas egyes betegségek kezelésére. Kutatásai során arra jött rá, hogy mesterségesen is előállíthatja a készítményeket: napfénnyel átjárt tiszta forrásvízbe helyezett friss virágokat. Hitt abban, hogy minden betegségre van természetes gyógymód, és végül harminchét féle virágból készített kivonatot, és mindegyiket más-más lelkiállapot javítására használta.

Ezek a virágesszenciák természetes módon enyhítik a tüneteket, segítenek visszaállítani a szervezet megbomlott harmóniáját. Segítenek akut és krónikus lelki problémák (megrázkódtatások, félelmek, depresszió, csalódottság, vizsgadrukk, ingerlékenység, apátia, túlterheltség, feledékenység, alvászavarok, rémálmok) enyhítésében vagy feloldásában, de segítik rossz tulajdonságaink leküzdését is, ezáltal jótékonyan hatnak a személyiségfejlődésre. Önállóan nem alkalmasak pszichés vagy testi betegségek gyógyítására, viszont minden gyógymódot hatékonyan támogatnak, hiszen a teljes embert gyógyítják.

A különféle illatokat törzsoldat formájában vásárolhatjuk meg, melyeket használat előtt hígítani kell, tiszta, szénsavmentes forrásvízzel (20 ml vízhez 2-2 cseppet az alkalmazni kívánt oldatokból). A higított orvosságból naponta négyszer 4 cseppet kell bevenni. Mellékhatásuk nincs, csecsemők, gyermekek is szedhetik.
Kinek mi való?

Békaliliom: Büszke, zárkózott, magányt kedvelő embereknek.
Bükk: Másokkal szemben kritikus, türelmetlen embereknek.
Csarab: Bőbeszédűeknek, akik saját problémáikkal vannak elfoglalva.
Cseresznyeszilva: Feszültség, félelem, alaptalan gondolatok leküzdésére.
Dió: A változásokhoz való alkalmazkodást segíti - pubertás, klimax, életkörülmények változása.
Egynyári szikárka: Bizonytalan, döntésképtelen embereknek.
Ernyős madártej: Baleset, sokk, szerencsétlenség esetére.
Erdei fenyő: Bűntudat, önvád, állandó mentegetődzés megszüntetésére.
Ezerjófű: Gyenge akaratú, könnyen befolyásolható, kihasználható embereknek.
Fehér fűz: Az önmagukat sajnáló, mindig megbántott embereknek.
Fehérvirágú vadgesztenye: Állandóan aggódó, nyugtalanító gondolatokhoz ragaszkodó embereknek.
Forrásvíz: Rögeszmék megszüntetésére.
Gyertyán: Azoknak, akik félnek a következő naptól, szellemileg kimerültnek érzik magukat és hajlamosak a halogatásra.
Iszalag: Ábrándokba menekülő, nemtörődöm embereknek.
Katángkóró: Birtoklási vágy, önzés, valakinek túlzott féltése esetére.
Kékgyökér: Azoknak, akik nem bíznak saját ítéletükben.
Lonc: A múltba menekülés, nosztalgia, honvágy esetére.
Magyal: Gyűlölet, irigység, féltékenység, gyanakvás enyhítésére.
Mimulus: Ismert dolgoktól való félelem, félénkség, enyhítésére.
Molyhos napvirág: Hirtelen felriadás, rettegés, pánik ellen.
Nebáncsvirág: Türelmetlen, ingerlékeny embereknek.
Olajfa: Kimerült, tartós problémával küzdő embereknek.
Párlófű: Azoknak, akik aggodalmaikat derűvel palástolják.
Rezgőnyár: Ok nélküli félelem, szorongás ellen.
Rozsnok: Életvitelbeli bizonytalanság esetére.
Seprő zanót: Reménytelen, pesszimista, kétkedő embereknek.
Szelídgesztenye: Kétségbeesés, levertség ellen.
Szil: Nyomasztó felelősségtudat ellen.
Szőlő: Hatalomvágyó, zsarnoki, önkényeskedő, öntelt embereknek.
Tárnics: Reményvesztettség leküzdésére.
Tölgy: Azoknak, akik eredetileg, erősek, bátrak, de már nem tudnak szembeszállni a betegséggel vagy a balszerencsével.
Vadalma: Tisztátalanság érzése, prüdéria vagy a betegség miatti szégyenkezés esetére.
Vadgesztenyerügy: Azoknak, akik újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat.
Vadrepce: Ok nélküli szomorúság eloszlatására.
Vadrózsa: Lemondás, fásultság, apátia ellen.
Vasfű: Túlzottan lelkesedő, fanatikus embereknek.
Vörösfenyő: Önbizalom hiánya, kisebbrendűségi érzés, kudarctól való félelem leküzdésére.
Vörösvirágú vadgesztenye: Azoknak, akik csak másokkal törődnek.


 
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 5 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.83

Andi
2008. december 9. 18:54

Segitségetkérnék: DEPRESSZIOS-PÁNIK BETEG vagyok,de nem szedek gyogyszert tudnátok segiteni hogy melyik SZER lenne jó és hogy hol tudnám beszerezni? Segitséget elöre is köszönöm!

Andi
2008. november 20. 08:27

Tudna vlki segiteni DEPRESSZIOS-PÁNIK betegségre melyik ami hatásos?

Meli
2006. október 31. 22:25

Csak ne a körúton szedjük le ezeket a füveket..lehetőleg.

Agibagi
2006. október 31. 16:48

Sziasztok! Meg tudná monsani nekem valaki, hogy Debrcenben hol lehet kapni a bach virágterápia készítményeit?

Alíz
2006. október 25. 02:04

Biztos jó,de az erdoben vagy egy virágboltban is fel tudsz toltodni...

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség