Közös gének, közös kórok

2005. november 25.
Matula J.–Tornai Sz.
Az embernek és a kutyának számos közös génje és közös betegsége van. A tudósok azt remélik, hogy a rákot okozó gén kutyákban történő azonosításával az emberi rák is megelőzhető lesz.
A kutyák géntérképének elkészültével a tudósok olyan géneket is találtak, amelyek nem csak a négylábúakban, de az emberben is betegségeket idéznek elő. Az egyik amerikai genetikus úgy fogalmazott: „közös génjeink és közös betegségeink is vannak a kutyákkal”.

A közelmúltban közzétett kutatási eredmények szerint elsősorban a csont-, bőr- és nyirokrák gyógyításában várnak  jelentős eredményeket. Úgy gondolják, hogy az ezen betegségeket kiváltó géneket valószínűleg könnyebb lesz a kutyák szervezetében felderíteni.
A kutyákat bizonyos tulajdonságokra tenyésztik, ezért egy-egy fajon belül igen kicsi a genetikai különbség az egyedek között. A fajták közti különbségeket többnyire nagyon kevés, néha csak egyetlen gén eltérése okozza.

Azt is megfigyelték, hogy egyes kutyafajták hajlamosabbak a rákos megbetegedésekre, mint mások. A boxer, a golden retriever vagy a bernáthegyi például gyakran betegszik meg nyirokrákban, a dog inkább csontrákra hajlamos.

A rákra hajlamosító gént a tudósok az úgynevezett genetikai markerek (jelölők) segítségével próbálják behatárolni az állat géntérképén. A markerek lényegében a különböző fajták kromoszómáinak eltérését jelentik. Ha a beteg állatokban egy bizonyos marker következetesen jelen van, az egészségesekben viszont nincs, akkor nagy valószínűséggel megtalálható a betegséget előidéző gén.
Ennek kutatása az ember esetében sajnos jóval nehezebb. Hiszen a beteg családjának sok tagjából és több nemzedékéből kellene DNS-mintát venni, hogy megtalálják a „bűnös” gént. Ráadásul az embernél igen ritka, hogy elegendő nemzedék és családtag él egy időben a megfelelő számú minták vételéhez. A kutyacsaládok viszont népesek, és mivel rövidebb ideig élnek, számos nemzedékük vizsgálható.

A német juhásznál már sikerült például a veserákra hajlamosító gént meghatározni. Ha tudják, hol található egy gén, akkor mind a kutyáknál, mind az embernél kimutatható a rákveszély. Az eddigi eredmények kétségkívül biztatóak, de az bizonyos, hogy a kutyáknál hamarabb lesz megelőzhető a rák, mint az embernél.

Azonosított epilepsziagén

Azonosították a hibás gént, amely a kutyusoknál epilepsziát okoz. Egy új vizsgálati módszerrel a tenyésztők a közeljövőben kiiktathatják a betegséget. Bár a kutyáknál az epilepszia diétával és gyógyszerekkel elviselhetővé tehető. A felfedezés az emberi epilepszia megelőzésében is előrehaladás. A szakemberek remélik: a fajtatiszta kutyák génkészletének vizsgálata lehetővé teszi az embernél is a hibás gének azonosítását.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.81

Andrea
2008. december 9. 08:42

T. Szerkesztőség!

Érdeklődnék,hogy hol lehetne ilyen gén vizsgálatot kérni,hogy kizárhassunk más betegségeket és az epilepsziát megállapíthassák teljes bizonyossággal a kutyusnál?
Van egy 2 éves kiskutyám és szeretném végre tudni,hogy mi a baja,epilepsziás e, vagy valami más okozza nála a rohamokat!

Köszönöm szíves segítségüket,
üdvözlettel:
E. Andrea

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség