Hova vezet az alváshiány?

2007. március 7.
A túl keveset és a rosszul alvók nagy árat fizethetnek a pihentető órák elmaradásáért. Az alváshiány kihat mindennapi megjelenésünkre, egészségünkre, biztonságunkra és pénztárcánkra is…

Az alváshiány csökkenti teljesítőképességünket, éberségünket. Rontja memóriánkat, gondolkodási, információ befogadási- és feldolgozási képességünket. A krónikus fáradtság hatással van életminőségünkre, gátolja társasági életünket, növeli a munkahelyi és közlekedési balesetek kockázatát.

Alváshiány számtalan okból jelentkezhet. A stressz, a testi és lelki problémák egyaránt nehezíthetik a nyugodt pihenést. Gyakori eset, hogy munkánk, vagy épp a szórakozással, kikapcsolódással töltött órák nyúlnak hosszan az éjszakába.

Fontos tudnunk, hogy az alváshiány hátterében ugyanakkor gyakran valamilyen fel nem ismert rendellenesség áll. A nap közben jelentkező fáradtságérzetet leginkább a munkahelyi, családi körülményeinkkel indokoljuk, a legritkább esetben sem gondolunk arra, hogy alvási problémáink vannak. Így lehetséges, hogy sokan éveken át diagnosztizálatlan betegként küzdenek olyan tünetekkel, melyekre valójában létezik megoldás.
Ágyban, párnák között

A rossz alvás egészségünket sem kíméli, számtalan betegség előidézője lehet. Hosszú távon okozhat magas vérnyomást, szívinfarktust, szívelégtelenséget. Vezethet stroke kialakulásához, elhízáshoz, figyelemzavarhoz, lelki betegségekhez, de jelentkezhet magzati, vagy gyermekkori fejlődési visszamaradás képében is.

Vizsgálatok adatai alapján a naponta kevesebb, mint 6-7 órát alvók körében magasabb a halálozási arány. Egyes kutatások eredményei szerint az alváshiány nagyobb halálozási kockázati tényező, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, vagy a szívbetegségek. Sőt az elegendő alvásidő a sikeres fogyókúra elengedhetetlen feltétele. Ennek hiányában nem csak a plusz kilóktól nehezebb megszabadulnunk, de a hízás is könnyebben következik be.


Az alvászavar fajtái

Az American Sleep Disorders Association szervezet adatai alapján több, mint 85 féle alvási zavar létezik. A rendellenességek egy részét az alvás során jelentkező légzési problémák alkotják.

A krónikus horkolás rendszerint valamilyen szív-, vagy az agy területét érintő betegséggel áll összefüggésben. Az alvási apnoé, vagyis az alvás közben jelentkező légzéskimaradások gyakori oka diabétesz, vagy asztmás betegség megléte. A betegség ezzel együtt jelentősen növeli a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, rontja a vezetési képességeket.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 14 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.84

Szutyi
2010. augusztus 30. 18:25

Egészen gyerekkoromtól kezdve problémám volt a pihentető alvással, ha délután lefeküdtem egy kicsit felkelés után csak még álmosabb lettem -.-

Éjszakánként néha felébredek, vagy korábban kelek a megszokottnál (volt már hogy hajnalban keltem de visszaaludni sem tudtam)

Akkor lesz érdekes ha dolgozni megyek pffff O_o

emry
2009. szeptember 5. 19:31

"Orvosi" Cannabis sokat segíthet!

alszom
2009. augusztus 31. 18:22

3 évvel ezelőtt halt meg a férjem.Addig napi 6 órát aludtam.A munkahelyemen délben mindig csak rutin feladatokat oldottam meg, mert egyszerűen eljultam az álmosságtól. A férjem halála óta napi 22 órát kómaszerű alvásban töltök.Bármit teszek, bármilyen gyógyszert veszek be, alszom.Ébren "nemvagyokjóban magammal",mert minden rendben van körülöttem.Mindenki segíteni akar.Képtelen vagyok figyelni.Azelőtt több nyelven beszéltem,ma magyarul se jutnak eszembe a szavak.Úgy gondolom fontos, hogy azelőtt ELKÉPESZTŐEN KEVESET ALUDTAM,PIHENTEM.

Wiwee
2009. március 14. 22:08

Én is nagyon keveset alszom, mert tanulok, meg barátokkal vagyok, és nagyon későn kerülök ágyba, reggel meg már fél7 kor pattanhatok ki ha nem akarok elkésni a suliból:/
Én most voltam dokinál, azt mondta ez nem súlyos, csak próbáljak többet pihenni.
De ez nekem nem megy, mert amugy is egy olyan lán yvagyok, aki állandóan talpon van, és nem nagyon pihen amíg nem muszáj..:S

Wiwee
2009. március 14. 22:07

Én is nagyon keveset alszom, mert tanulok, meg barátokkal vagyok, és nagyon későn kerülök ágyba, reggel meg már fél7 kor pattanhatok ki ha nem akarok elkésni a suliból:/
Én most voltam dokinál, azt mondta ez nem súlyos, csak próbáljak többet pihenni.
De ez nekem nem megy, mert amugy is egy olyan lán yvagyok, aki állandóan talpon van, és nem nagyon pihen amíg nem muszáj..:S

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség