Tóth Gabi: Rocker vagy tinédzser?

- Mennyire változott meg az életed a Megasztár előtti időkhöz képest?

- Nagyon! A Megasztár teljesen felforgatta az addigi életformámat. Gondold csak el, hirtelen vadidegen emberekkel „zárnak össze” egy házba, majd egy pillanat múlva a média sűrűjében találod magad. Ebben a csillogó világban eltöltöttem pár hónapot, amit kemény munka követett. Több száz fellépés, órákon át tartó zötykölődés a buszban, sülve-főve együtt voltunk. Őszintén szólva a végére már meg is csömörlöttünk egymástól. Örülök, hogy vége, de ez így van rendjén. Ezért sokkal többet is ér, ha egy „megással” véletlen összefutok az utcán. Nagyobb hévvel ugrok a nyakába, mint ha még most is közös úton járnánk.



- És a tapolcai  évek?

- Az a korszakom szinte már a múlté. Bár ha odautazom, akkor a barátnőmmel még mindig nagyokat viháncolunk. A múltkor például bújócskáztunk egy üzlet parkolójában, és toltuk egymást a bevásárlókocsiban. De a régi barátságok széthullottak, ami nem is lehetett volna másképp. Miután Pestre kerültem, gyűlöltem itt lakni, nem találtam a helyemet, nem voltak barátaim. A szüleim hozzám költöztek, anyukám a házimunkában segít, apukám pedig a fellépésekre fuvaroz még most is. Velem van a családom, de már bontogatom a szárnyaimat, nagyobb függetlenségre vágyom. Mert még most is megkérdezik, mikor érek haza. Nem tudnak leszokni róla. De hát nem is kell, hiszen a szüleim, akiknek még negyven év múlva is a kislányuk leszek.

- Közös, családi nyaralást terveztek az idén?

- Nem hinném. Talán egyszer ha voltunk négyesben nyaralni. Nem vagyunk az az utazgatós família. Nekünk már az is program, ha egyikünknél összejövünk egy ebédre.

- És a  nővéreddel, Verával milyen a kapcsolatod?

- Jóban vagyunk, ha tehetjük, összefutunk egy-két órára. Egymás koncertjein is fellépünk, utána pedig gyakran beülünk valahova beszélgetni. Érdekes, hogy tiniként amolyan hagyományos, veszekedős lánytestvérek voltunk, de a Megasztár közelebb hozott minket egymáshoz. Mindketten megváltoztunk.

- Te miben változtál még?

- Például észrevettem, hogy megérzek olyan dolgokat, amiket az átlagos emberek nem. Nem vagyok boszorkány, de úgy gondolom, hogy ezt az erőt küldték nekem, amivel élnem kell. Pánikbeteg voltam, öt éven át orvostól orvosig jártam, eredmény nélkül. Végül egy természetgyógyász oldotta meg a problémámat, mégpedig a reiki-módszerrel. Akkor eldöntöttem, hogy én is szeretnék segíteni a számomra fontos embereknek. Ezért beiratkoztam egy ilyen tanfolyamra.

- Kinek segítettél már ezzel a gyógymóddal?

- Ó, szinte az egész családomat „kezelem”, ha kérik! Nem erőltetem rájuk, de ha feszültek, vagy úgy érzik, kifogytak a tartalékaik, máris ugrom. A kutyámat is gyógyítottam már ezzel. Véleményem szerint a legtöbb betegség lelki bajokból ered, és valójában nem is lenne szükség annyi gyógyszerre. Ha valamennyien nyitottak lennénk a reikire, sokkal kevesebb betegség keserítené meg napjainkat. Magamat is sokszor kezelésbe veszem. Főleg egy kemény hét előtt van rá szükségem, hogy oldottan, energiával feltöltve vághassak bele. Így ma már teljesen jól vagyok, bár még keresem önmagamat és az igazi zenei világomat. Ezért nem szeretnék leragadni egy zenei stílusnál sem. Talán nem is leszek örökké az a kis vadóc, rocker lány, akit két éve megismerhettek az emberek.