Zoltán Erika végre beszélt a betegségéről!
2009. szeptember 10.
Megható őszinteséggel beszél a betegségről és a fájdalomról, amelyet átélt. Az énekesnő bevallotta, hogy évekkel ezelőtt el kellett köttetnie a petevezetékét, mert méhnyakrákot diagnosztizáltak nála.
Az énekesnő elmondta, hogy az orvosok 16 évvel ezelőtt méhnyakrákot állapítottak meg nála: „1993-ban és 1995-ben egy kisebb és egy nagyobb műtétem volt, a második alkalommal egy pulykatojás nagyságú daganatot távolítottak el belőlem, ráadásul az egyik petevezetékemet el is kellett kötni a biztonság kedvéért. Akkor az orvos azt mondta, hogy ha szeretnék gyereket, mielőbb szüljek,mert ez a helyzet csak rosszabbodhat, ha legközelebb előjön a daganat, a méhemet is ki kell venni.”
- Nekem az első gondolatom az volt, hogy miként lehet ebből meggyógyulni. Igenis saját magamnak érjek annyit, hogy nem aggódom, nem rokkanok meg, hanem előrenézek, és keresem a megoldást.Én alapvetően ilyen ember vagyok,optimistán tekintek előre, így éppen én voltam az, aki tartotta a lelket a szeretteiben. Robi, a férjem alig akart otthagyni a kórházban, teljesen kétségbe volt esve, nekem kellett őt nyugtatgatni…” -mondta el Erika a Blikknek.
Nem véletlen tehát, hogy 12 éves lányával, Zoéval közösen csatlakoztak az Egészséges Ifjúságért Alapítvány anya-lánya programjához. Amikor az egyesület tagjai megkeresték Erikát, még nem sejtették, hogy az énekesnő maga is átélte azt, ami ellen ők küzdenek!
Bódi Sylvi méhnyakrákját az utolsó előtti pillanatban fedezték fel.18 éves volt , amikor megállapították, hogy HPV hordozó. A vírus méhnyakrákot okozott, így 2005-ben meg kellett operálni. Szerencséjére a betegség nem terjedt ki a méhére, így azt nem kellett eltávolítani. A modell két éve tünetmentes, de félévente nőgyógyászati kontrollra jár.
Ki gondolná, hogy a mindig vidám nótaénekesnő, Bangó Margit hétköznapjai sem mindig a boldogságról szóltak? 2003-ban ugyanis mellrákot diagnosztizáltak nála, a műtét után még hosszú évekig sugárkezelésre és kemoterápiára járt. De most, hat évvel később már ő is azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják, legyőzték a rákot!
Az élni akarás fél siker?
- Nekem az első gondolatom az volt, hogy miként lehet ebből meggyógyulni. Igenis saját magamnak érjek annyit, hogy nem aggódom, nem rokkanok meg, hanem előrenézek, és keresem a megoldást.Én alapvetően ilyen ember vagyok,optimistán tekintek előre, így éppen én voltam az, aki tartotta a lelket a szeretteiben. Robi, a férjem alig akart otthagyni a kórházban, teljesen kétségbe volt esve, nekem kellett őt nyugtatgatni…” -mondta el Erika a Blikknek.
Nem véletlen tehát, hogy 12 éves lányával, Zoéval közösen csatlakoztak az Egészséges Ifjúságért Alapítvány anya-lánya programjához. Amikor az egyesület tagjai megkeresték Erikát, még nem sejtették, hogy az énekesnő maga is átélte azt, ami ellen ők küzdenek!
Celebek, akik győztek a rákkal szemben!
Bódi Sylvi méhnyakrákját az utolsó előtti pillanatban fedezték fel.18 éves volt , amikor megállapították, hogy HPV hordozó. A vírus méhnyakrákot okozott, így 2005-ben meg kellett operálni. Szerencséjére a betegség nem terjedt ki a méhére, így azt nem kellett eltávolítani. A modell két éve tünetmentes, de félévente nőgyógyászati kontrollra jár.
Világviszonylatban -a nők körében- a második leggyakoribb daganatos halálozási ok a méhnyakrák. Közel 500 nő hal meg évente csak hazánkban ezen betegség miatt. Szakértők szerint rendszeres szűréssel azonban jó néhány esetben elkerülhető lenne a tragédia.
Ki gondolná, hogy a mindig vidám nótaénekesnő, Bangó Margit hétköznapjai sem mindig a boldogságról szóltak? 2003-ban ugyanis mellrákot diagnosztizáltak nála, a műtét után még hosszú évekig sugárkezelésre és kemoterápiára járt. De most, hat évvel később már ő is azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják, legyőzték a rákot!
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 39 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok









Kedves Mindenki! Nagyon jó volt a sok-sok biztató szó, mert erőt adott - és a végén már szégyelltem volna nyafizni, izgulni. A hit valóban fél gyógyulás. A másik felét az orvosok adják. Ezt tartja a mondás, szerintem a hit mellé a ti leveleitek is segített. KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM! A doki szerint is minden rendben lesz, és szerintem is. Ráőadásul visszanyertem általatok az emberekbe vetett hitemet. Talán ez majd az utánam következőknek is erőt ad. És ami még fontosabb, aki egészségesnek hiszi magát, azért menjen el szépen a szűrésre. Mert az időben észrevett probléma tuti, hogy megoldható. még egyszer KÖSZÖNET MINDENKINEK! Katka
Szia Katka!
Kívánom, hogy minél hamarabb felépülj műtétből és olyan jól sikerüljön, mint nekem):! Pedig ez én fejemben is megfordult pár dolog a műtét előtti hosszú hónapokban. Ami nem öl meg, az megerősít!!! Én már nagyon erős vagyok:) Írj, hogy mi a helyzet! És tényleg, a nevetés gyógyít, nézz vígjátékot, rengeteget!!!
Micsoda cikk! És micsoda hozzászólások!! Lányok és Asszonyok! Csodálatos emberek vagytok, ahogy ezekkel a sorokkal együtt vagytok Katával! most már jónéhány nap eltelt Kata, kérlek,hogy jelentkezz, és ird meg, hogy hogy érzed magad!! Mielőbbi gyógyulást kívánok!
Kedves Karka, válts életmódot, és egyél sok zöldséget, nyersen főleg. Idd gyakran a kicsavart levüket, cékla-répa-citrom, vagy saláta-zellerszár-citrom-alma-gyömbér-csíra. Egyél rengeteg csírát, amennyi belefér.Könnyű csíráztatni. Ne add fel. Én sem adom fel, 1 éve operáltak, stb. Mindenkinek javaslom a leírtakat, megelőzésre is. Beszéltünk olyanokkal, akik ettől gyógyultak meg. És búzafűlétől.Minden jót.
Kedves Erika!
Én mélyen át tudom élni a helyzetedet, és nagyon igaz amit nyilatkoztál, hogy erős akarattal és nem pánikkal le lehet győzni sokféle betegséget. Annak ellenére írom mindezt, hogy nekem nem sikerült, mert hiába voltam maximálisan optimista, el kellett távolítani, egy nagyon fontos funkciót betöltő szervemet.
Kedves Katka! Engen februárba műtöttek,sajna a hpv megmaradt.Most magánorvoshoz járok,de ő nagyon bíztat és sok erőt ad nekem.Most várom az újjabb erdményt de nem adom fel élni akarok.Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked,ne keseredj el mert az rombolja az immunrendszered légy erős és optimista.Puszi
Katka! Én is csak a legjobbakat tudom kívánni NEKED és Családodnak. A legfontosabb a hit és az akarás. Nekem Édesapám beteg. Nagyon összeroppant(tunk) lelkileg, de mikor elkezdődött a kezelés, a Drnője annyit mondott: "Először a fejben kell rendet tenni!" Szóval a pozitív hozzállás-fél siker! DRUKKOLOK! És teljes gyógyulást kívánok!
Katka! Már túl vagy a műtéten.. Szorítok! Gyere majd elmondani, mi van Veled. Férjemet 1 éve műtötték. Kemo, ami nem volt kellemes, de aztán gyógyulás ezerrel. Most meg már minden kontroll öröm, mert javulnak az eredményei.
Hasonló jókat Neked!!! Minden rendben lesz, csak fel a fejjel!!!!! :)
Én csak most találtam meg ezt a cikket és olvastam, hogy ma műtöttek, Katka. Gondolok rád.
Amikor végre valami emberi témáról szól egy cikk, és nem a celebeink idiótaságairól, akkor egyből megváltozik a hozzászólások stílusa, tartalma. Ugye? Katka, Neked csupa jót kivánok és várom a jó híreket is rólad.
Hétfő van és eszembe jutott Katka. Szorítok Neked és fel a fejjel!
Mindenkinek és főleg Katának ! :
Nagyon jó, hogy ilyen sok biztatást kapott és erőt ahhoz hogy a kórt le tudja és le is fogja győzni. Hajrá, előre. Örömmel és borzongással tölt el, hogy ennyire szépen és jól szóltak a cikkhez az emberek. Ettől már csak gyógyulni lehet !!!!!
Szia Katka! Ennyi szépet és jót még nem kapott senki ezen a fórumon mint Te! Ezek után feltétlen bízzál legfőképpen magadban. Remélem ehhez elég erőt ad az a sok biztatás ami sugárzik feléd.
Én is szorítok Neked de nagyon!!!!! Sré
Kedves MINDENKI!
Köszönöm a biztatást, a bátorítást. S főleg, hogy meggyőztetek: igenis van az emberekben jó érzés, segítő szándék. Az ember a bajban nincs egyedül. Köszönöm! Katka
Sajnálom, hogy nincs több bejegyzés, szívesen olvastam végig. Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is örülök, hogy nem bánt senki senkit és próbálnak segíteni Katkának. Biztosan feltöltődött a hozzászólásoktól, de tényleg csak az segít, ha felveszed a kesztyűt és fityiszt mutatsz a betegségednek! Biztosan nehéz lesz, de látod, sokan vannak Veled! Gyógyulj meg és soha ne add fel!!!
Vegre senki nem bant senkit.....soot....Katka,gyogyulast kivanok es fel a fejjel,tarts ki!
Nagyon okos kezdeményezésnek tartom,viszem is a lányomat oltatni,ha lehet.
13 éve volt mellrákom,műtét,kemo,sugár,Zitazónium és itt vagyok gyógyultan.Élvezem az életet,nemcsak élem és megtaláltam a számomra fontos dolgokat.
Nem szabad belezuhanni az önsajnálatba,mert onnan nehéz kikapaszkodni.Ez a rák betegség egy figyelmeztetés,hogy valamit nem jól csinálunk,változtani kell.
Kedves Lányok, Asszonyok! Hat éve én is átestem egy műtéten, konkrétan a méhemet távolitották el. Nem volt egy felemelő érzés, de teljesen jól vagyok, különösen mióta egy rendkivül jó termékcsalád vizét iszom és táplálék kiegészitőit fogyasztom. Jó szivvel, őszintén ajánlanám mindenkinek! 70 652 3179
Katka drága,
fel a fejjel!!!! tudom mit érzel....2007.01.04.megműtöttek...ma tudok nevetni és jó kedvű lenni...ne sírj, ne sajnáltass magad,ez a legrosszabb...harcolj!!!!bízd magadban....orvosokban a jó Istenben!!!! Minden rendben lesz!!!!!!Szeretettel M.
14 évig cytológus szakasszisztens voltam, tehát hüvely kenetekben a méhnyakrák sejtek keresésével foglalkoztam. Nagyon szerettem csinálni! Tudom, hogy milyen sok nő volt beteg, de az időben kiszűrt betegség 100 % -osan gyógyult. Ezt a rendszeres controllra visszajárt esetek bizonyították! Úgyhogy én tapasztalatból mondodm: Katka, fel a fejjel, Neked is sikerülni fog! A fiatal lányoknak pedíg azt tanácsolom, ne váltogassák a szexuális partnereiket, és lehetőleg mindíg használjanak óvszert! Így a HPV fertőzés is megelőzhető. Rendszeresen járjanak nőgyógyászati szűrésre, hogy a kór felismerésével a gyógyítás is időben elkezdődhessen!
Katka kedves nem elkeseredni ez a lényeg. Énis átestem rajta hét éve elmúlt. Rajtam drasztikus műtétet csináltak. Nekem a legjobb az volt, hogy kibeszéltem magamból. Sok erőt és kitartást kívánok neked, és pozitív hozzáállást. A lényeg hogy meg fogsz gyógyulni.
Februárban temettük el édesanyámat. 23 éve lett először rákos. 10 éve másodszor, és 3 éve harmadszor támadta meg. Az első két alkalommal nem fogadta meg az orvosok tanácsát, inkább maga kereste a megoldást (Celladam, léböjt-kúra, stb). Harmadszor már elfogadta a kemót, sugarat. Végigszenvedte a három évet, a szemünk előtt épült le. A tüdőről ráment a májára, csontjára és az agyára is. Ezalatt a három év alatt annyi kiszolgáltatottságot, nemtörődömséget, trehányságot és szívtelenséget tapasztaltunk, amit a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Mindenkinek, akit ez a kór megtámad, kívánok kitartást, rengeteg erőt, és hitet a gyógyulásban.
Katka, hajrá!
Én próbálom ezt megelőzni, már a második oltást megkaptam, még van egy. Nem olcsó egy sem, ingyenessé tehetnék, de az ország nem tart ott, hogy ez így legyen. Szurkolok neked!
Mel
Kedves Katka és Mindenki!
Nekem 4 éve volt méhnyakrákom, műtöttek. Most félévente kontroll és semmi bajom (kopp-kopp) És a dohányzásról is leszoktam .-) Fel a fejjel!!!
Mari
Kedves Katka !
Sok erőt kívánok hozzá, nem könnyű menet, sem neked, sem a családodnak, tényleg nehéz lesz.
Nekem 2 kislány adott erőt, a sajátom, és egy idegen a Heim Pálban. Kicsilányom puszit nyomot kopasz fejemre és csak annyit mondott mosolyogva APA, a másik "kiskopasz" kislány egyszerűen rám mosolygott, az én is tudom mosollyal, és úgy éreztem, hogy ezek után, ha neki megy a mosoly, én is kipróbálom.
Lehet, hogy a nevetés tényleg gyógyít.:-)
Én 22 éves voltam mikor nálam méh nyakrákot találtak megműtöttek és azóta fél évente járok vizsgálatra eddig minden rendben.Csak azt tudom ajánlani ne adjátok fel nem szabad!!! beszéljetek róla amennyit csak jól esik beszéljetek olyan emberekkel akik átestek rajta, ők tudnak segíteni és értik a fájdalmatokat és félelmeteket.MEG LEHET GYÓGYULNI.
Kedves Katka az én barátnöm is rákos lett kapott kemot és ezután mindenkinek leromlik a vérképe az övé semmit nem változott a doktorok nem akarták elhinni igaz meg etettem vele 17kg céklarépát szerintem az használt neki üdv tibor és szoritok érted
Drága Katka!
25 éves voltam,mikor először rákos daganatot diagnosztizáltak Nálam.Ennek 9 éve.Millió kemo-,és sugárterápián vagyok túl,már mindent kipróbáltam,amit lehet.Két hónappal ezelőtt kiújult a betegségem,negyedszerre is.Újabb kezelések,gyógyszerek,alternatív megoldások-most erről szólnak a mindennapjaim.De hiszek...MAGAMBAN és a GYÓGYULÁSOMBAN!Ez a legfontosabb!TÚL KELL ÉLNEM!!!Magamért,a Szeretteimért,a Barátaimért...és azért,mert ÉLNI AKAROK MÉG!És azért,hogy egyszer majd elmondhassam másoknak:MEG LEHET CSINÁLNI!!!Higgy önmagadban,ez a legfontosabb!!!Szeretettel ölellek,így ismeretlenül is.
Kata. Nem a reklám helye, de megjelent egy kis kiadványom. Több kórházban hozzá lehet jutni. Ha segítek neked abban, hogyan lehet pozitívan hozzáállni ehhez a betegséghez, kérlek jelezz, és küldök neked belőle. Természetesen mindezt ingyen. Soha, soha ne add fel, az élet szép.
Célok nélkül lehet élni, de minek. Mammográfiás szűréssel foglalkoztam, és 5 évvel ezelőtt melldaganatos lettem. Ha nem hittem volna magamban, nem gyógyultam volna meg.
ne felj minden jora fordul engem 4eve operaltak rossz indulatu mell daganat miatt,nem mondom,hogy a kemoterapia kellemes volt de meg erte vegig csinalni egyel sok-sok ceklat nekem jot tet sok egeszseget,erot es kitartast az kell udv edit
Ne sirasd magad,akarj meggyógyulni,csak az orvosodra hallgass,csak az ő tanácsát kövesd!Engem 7éve műtöttek,utána kemoterápia,gyógyultnak nyílvánítottak A műtét után többen megkörnyékeztek mindenféle csodaszerekkel,de én nem éltem ezekkel,csak az orvos ajánlásait fogadtam . Nem változtattam sem az életmódomon,sem a táplálkozási szokásomon,jól érzem magam ,és ha csak ezt a 7 évet kaptam már megérte!Úgyhogy bizakodj,mert ebből a betegségből meg lehet gyógyúlni,részben rajtunk múlik.BIZAKODJ!!!!
legyőzöd katka, ha akarod, ha egészségesen élsz és olyan kiegészítőket eszel, iszol, ami segít, pl. cod-tea, ganoderma-shitaki-gomba tea, kapszula, cell-cseppek! stb. nagyon sok ilyen van, de ha egyszerűen a gyümölcsök, zöldségek házatáján keresgélsz, az is segítség! nem szabad félni és feladni soha semmit!
Szia Katka! Tudom mit érzel.Tegnap volt egy éve,hogy engem is megoperáltak a szőrnyű kór miatt.Testi fájdalmat nem éreztem.Itt vagyok és túl vagyok rajta.Azt mondják sikerült! Neked is fog,szorítok neked!
Katka, nagyon vigyázz magadra, és gondolj arra, hogy amikor felébredsz minden rendben lesz és megszabadultál minden rossztól! Én már háromszor esetm át hasonló műtéten, de így is optimista vagyok! Tudom, hogy mondani könnyű, mert nekem is voltak depis pillanataim, de mindig megkérdeztem magamtól, hogy megéri keseregni? Hát nem úgyhogy Te se tedd ezt! Szívből kívánom, hogy gyógyulj meg!!!
Katka! Code tea-keress rá a neten,nekem segített!
Bátran, vidáman AKARJ meggyógyulni !! -ez fél siker ! tapasztalatból mondom -azt is, hogy nem könnyű, de MEGÉRI !! minden tiszteletem a "harcosoké" Légy erős ! Szorítok Neked és minden sorstársamnak !!!
Katka, remélem tényleg van remény nálad (is), szorítok érted! kitartás, fela fejjel! ...és mindenekelőtt bizz te is a jóban!
A legjobbkor jött ez az írás. Padlón vagyok. Hétfőn fekszem be a kórházba. Már elsirattam magam. Talán mégis van remény... Katka