2010. szeptember 9. csütörtök, Ádám napja
Tóth Vera eszméletlenül lefogyott - képekkel
2010. február 4.
Közel húsz kilótól szabadult meg eddig Tóth Vera, de legalább még egyszer ennyit le szeretne adni. A fogyókúrában húga is vele tartott: Gabi 13 kilót dobott le pár hónap alatt.
Eszméletlenül fogynak a Tóth-lányok. Vera diétás étkezéssel, sok-sok edzéssel igyekszik megszabadulni a zsírpárnáktól, míg Gabi esetében lelki okok vezettek a fogyáshoz.
- Elhatároztam, hogy mindenáron belekezdek. Már annyira szégyelltem a súlyomat, hogy a strandra is csak nagy kalapban mertem kimenni, nehogy felismerjenek - nyilatkozta pár hónappal ezelőtt a Borsnak a Megasztár egykori győztese.
- Már szinte fanatikus lettem - mesélte az énekesnő a Borsnak. - Rossz lesz a kedvem ha például kihagyok egy edzést. Egyértelműen kapom a visszajelzéseket, hogy szépülők, ám még nem olyan látványos a változás, hiszen elég nagy a testsúlyom - vélekedett Vera, aki nem csak saját kitartására büszke. Húga, Gabi is vele együtt fogyott az elmúlt hónapokban...
- Nyáron kezdtek olvadni a kilók. A Freddie Mercury-emlékkoncerten nagyon megerőltető koreográfiát kellett megtanulnom, és ott kapásból lement négy kiló. Közben jött az új szerelem, az is rásegített a fogyásra, meg nyilván odafigyeltem az étkezésemre is...
Anikó második kisfiúk megszületése után szánta rá magát, hogy változtat addigi étkezésén és a mozgást sem hanyagolja többet el. Férje is örömmel vele tartott.
- Olyan, mintha Ancsikával én is együtt híztam volna a terhesség alatt. 104 kiló voltam, amikor belevágtunk a diétába... Közel 30 kilót sikerült fogyni. Így sokkal jobban érzem magam... - mesélte Palik a Blikknek. A házaspár, információk szerint, ma már elérte a versenysúlyát és odafigyel annak megtartására is...
1200 naponta
Vera szeptemberben kezdte a fogyókúrát. Első lépésként napi 1200 kalóriára csökkentette energiabevitelét, majd dietetikusa javaslatára a sportolásba is belekóstolt.- Elhatároztam, hogy mindenáron belekezdek. Már annyira szégyelltem a súlyomat, hogy a strandra is csak nagy kalapban mertem kimenni, nehogy felismerjenek - nyilatkozta pár hónappal ezelőtt a Borsnak a Megasztár egykori győztese.
Kezdeti nehézség
A kezdeti nehézségek ellenére Vera gyorsan belelendült a fogyásba. Ugyan kis lépésekkel halad előre, de ma már közel húsz kilóval soványabb.- Már szinte fanatikus lettem - mesélte az énekesnő a Borsnak. - Rossz lesz a kedvem ha például kihagyok egy edzést. Egyértelműen kapom a visszajelzéseket, hogy szépülők, ám még nem olyan látványos a változás, hiszen elég nagy a testsúlyom - vélekedett Vera, aki nem csak saját kitartására büszke. Húga, Gabi is vele együtt fogyott az elmúlt hónapokban...
Lelki megpróbáltatás
Igaz, a kisebbik Tóth-lány nem tudatosan vágott neki a fogyókúrának. Egy szerelmi bánat, majd egy új szerelem, illetve a pörgős mindennapjainak köszönheti, hogy leadott több mint 13 kilót.- Nyáron kezdtek olvadni a kilók. A Freddie Mercury-emlékkoncerten nagyon megerőltető koreográfiát kellett megtanulnom, és ott kapásból lement négy kiló. Közben jött az új szerelem, az is rásegített a fogyásra, meg nyilván odafigyeltem az étkezésemre is...
Titkos sztárdiéták
Gabin és Verán kívül még Palik László és felesége, Marsi Anikó átalakulása is döbbenetes. A sztárpár pár hónappal ezelőtt határozta el: búcsút int addigi életmódjának és leadja a felesleget. A mérleg ma kettejüknél összesen 45 kilóval mutat kevesebbet.Anikó második kisfiúk megszületése után szánta rá magát, hogy változtat addigi étkezésén és a mozgást sem hanyagolja többet el. Férje is örömmel vele tartott.
- Olyan, mintha Ancsikával én is együtt híztam volna a terhesség alatt. 104 kiló voltam, amikor belevágtunk a diétába... Közel 30 kilót sikerült fogyni. Így sokkal jobban érzem magam... - mesélte Palik a Blikknek. A házaspár, információk szerint, ma már elérte a versenysúlyát és odafigyel annak megtartására is...
Képgalériánkban megdöbbentő sztárfogyások >>>
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Félmeztelenül rohangált az RTL Klub sztárja
A Barátok Közt színésznője nem a nyílt utcán, hanem a sorozat stúdiójában vetemedett erre a tettre.
Klausmannt kirúgta felesége, Ördög Nóri újra házas?
A kosztümszerű fehér valami, és az egyforma gyűrű több mint árulkodó. Megtörtént a titkos tihanyi frigy? Na, és a többiek? Beleolvastam...
Több szexet akarsz? Ezt edd!
Nem kell rögtön pirulákért kapkodni, ha gond van az ágyban. Néhány egyszerű növény rendszeres fogyasztásával felturbózhatod saját és partnered szexuális étvágyát.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 59 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok












Én szeretem Verát, a hangját is, és mint embert is nagyra tartom. De könyörgöm, hol van ő eszméletlenül lefogyva??!!! Én még a különbséget is alig látom a képeken, de lehet, hogy csak régi képek vannak fent? Akkor miért nem tesznek ki egy "ilyen volt - ilyen lett" fotót róla??
Verának szép hangja van,sokáig csak hallgattam itt ott,de nem láttam mert 10 éve nincs TV-m. Viszont amikor megpillantottam,azt hittem ez valami vicc. Másmilyennek képzeltem,csinosabbnak,nálam a nő,mint olyan, jobban hasonlít Béres Alexandrára mint Katinkára.
A jövőben is inkább a hangját akaron élvezni,mint a látványát,de ettől lehet aranyos,meg jó háziasszony,sok pasi imádja a vizilovakat.
Mindenesetre sok sikert kívánok a további fogyáshoz,jót fog tenni az egészségi állapotának és az önbizalmának!
A huga viszont hiába soványabb Veránál,egy rusnya féreg. Őt se látni se hallani nem szeretem.
Kedves Én! Borzasztóan nagy a kritikád másokkal szemben! Te hogy nézel ki? Ne viselkedj ilyen gyerekesen... Sajnállak.. És gyakorolj önkritikát!!
Marsi Palik ok de T.Vera levan fogyva?????Lehet hogy nem jó a monitorom?
*Joplin
Javítok siettemben :)
Janis Jophlinnál már jobb, és lassan Aretha Franklin magasságában van ez lány.
Sok sikert neked, atom profi vagy!
Mögöttem nem tudják miről írok, de rá se "ránts"; mi zenészek vágjuk :)
Minden jókat neked, a port pedig tudod úgy is elfújja a fejed fölött a szél, csak egy két szem zavar néha ha a szembe kerül, de azt is meg lehet szokni. Tudom :)
Dilettáns, irigy, süket falakat döngetünk. Kicsit hasonlóan fogalmazta meg az egyik legjobb barátom anno :)
jaj de izgalmas
Nincs sajnos, mindenhonnan a szar ömlik az arcunkba. Multkor egy ugyanilyen "hirben" olvastam, hogy iszik mint a gödény jó dolgában. Most akkor az volt kamu, vagy itt ez? Nem is az a baj hogy pufi vagy nem, inkább az veri ki a biztosítékot, ahogy ezt a Nana le akarja nyomni a torkunkon. Cserháti Zsuzsának is voltak súlyproblémái, viszont amit ő a hangjával elért, azt x (10-20-30) év alatt érte el, nem 2 év alatt mint ez az újabb celeb.
Nincs mivel foglalkoznotok Ti tökéletesek !!!
Kiváncsi lennék xii, te milyen fejűűűűűű vagy!!!
"a fejére koncentrálj olyan akár egy nagy vödör,
ritka egy csunya teremtés az biztos" milyen ritka egy csunya teremtés vagy, mert hogy az vagy az tutifix. Szerintem te, ugy mint "Én" a közeli ismerősei közül való vagy, olyan aki ott vagy a közelében, de amiért neked nem sikerült olyan sikereket elérned az 50 kg-od és a "szép" pofikád ellenére sem, ezért fikázod. Inkább tanulj tőle, mert hidd el ilyen sulyos kritikák közepette (amit csak a sulyának tulajdonitanak) nagyon nehéz sikeresnek, aranyosnak, szimpatikusnak, az életet szerető valakinek lenni. Márpedig nagyon sokak örömére és legalább annyi irigyének köszönhetően kimerem mondani, hogy Tóth Vera csupa csupa élet, élet-öröm, szeretet. Már délelőtt volt olyan érzésem, hogy te az vagy aki miatt Verának megszületett az a dala, hogy: MONDD MIÉRT PONT ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ?
Amióta megláttam a képeket, azóta gyakran felsirok álmomban.
Imádom a teltebb hölgyeket,mert csodaszép az arcuk.És a természetük sokkal kellemesebb-kiegyensúlyozottabb,mint a vékony nőké.
Itt képen jól néz ki Vera! Persze én odavagyok a húsosabb lányokért, de izlések és pofonok!
Ha elhiszed a hülye újságíró "döbbenetes", "horrorisztikus", "megdöbbentő" jelzőit, és azt, hogy igaz, amit leír, akkor te egy sajnálatra méltó, buta celeb vagy. Javaslom a tükröt, és nem javaslom a barátokat, mert utóbbiak belőled élnek, a sajtó pedig nevetséges idiótát csinál belőled. Csá....
nem huszat kéne fogyni hanem 120 at.
a fejére koncentrálj olyan akár egy nagy vödör,
ritka egy csunya teremtés az biztos,
Nem a kinézet számít ,ha nem a tehetség és a színvonal.
Ami nála véleményem szerint, mindekét esetben maximálisan a toppon van.
Hogy hány kiló kit érdekel!
Fényév távolság...
Tiszteletre méltó a kitartás!!!!Maradjon is így. De addig is Tóth Vera énekeljen..dundika meg vetkőzzön és ne fordítva!!:):):):)):
Gratula neki!Én tudom milyen a fogyókúra,20-24kg-ot szoktam ledobni tavasszal na DE!!!!-megtartani????????????,az a tudomány!!!(nekem nemsikerült még)
Andi! Hehe nagyon ügyesen irtál. Igen is jó hír, hogy sikerült lefogynia 20 kg. Az aki nem küzd ezzel nemtudja milyen szűrnyű. Sajnos 10 éve beteg vagyok és olyan gyógyszereket (szteroidokat) kellett szednem ami teljesen megbolonditotta a hormonjaimat. Akár mit csinálok nem nagyon fogyok, pedig kétszer járok tornázni és egyszer táncolni. Neki is nagyon nehéz lehet. Gratulálok a 20 kg-hoz
Verának nagyon szép arca van, grat a 20 kilóért, és további kitartást kívánok ennek a mosolygós, életvidám, tehetséges lánynak.
Nem vékony, na és? Sokan ezt szeretik.
Az egészsége miatt valóban jól teszi, ha megszabadul még legalább 20 kilótól.
Elszomorított a hozzászólások veszekedési stílusa és módja. Szerintem erre nincs szükség, mindent meg lehet és kell normális, emberi hangon beszélni. Nem kell egyetérteni, csak ne így, kérlek Titeket!
Verát kezdettől fogva szimpatikusnak találtam, de mindig zavart a mérete. Jó, hogy komolyan hozzákezdett a fogyáshoz. Kedves, szimpatikus lány, remek hanggal! Ez valóban kemény munka lesz, saját tapasztalat, hogy a súlyfelesleg hihetetlen könnyen keletkezik, és nagyon ragaszkodik.
Az elején még volt néhány vélemény aki, a közszereplés miatti felelősséggel indokolta a fogyás szükségességét. Ezzel nagyon egyetértek. Aki kilép a TV képernyőre és/vagy rendszeresen közönség előtt szerepel, annak, ha nincs is az írott szerződésében, de kötelessége a külsejével törődni. Ugyanis azt is eladja, a szereplés során. Tisztelje meg az őt nézőket az igényes kinézetével. Ezért mérhetelenül irritál az összes ápolatlan közszereplő: pl. zsíros, fésületlen haj, "bohém" de csak koszos ruha, vasalatlan ing, póló, jelentős túlsúly, rendetlen, gondozatlan fogak. Lehet előadó művész, lehet politikus, lehet szakértő, szóvivő vagy bármi. Ha a TV-ben, vagy rendezvényen nyilatkozik, vagy szerepel, akkor igenis mossa meg frissen a haját, esetleg fodrász is belefér, vegyen egy normális állapotú, a jobbak közül való ruhát fel. Ha folyamatosan kiáll szerepelni, akkor a nehezebben javítható küllemi gondokat is tegye, tetesse rendbe. Pl. a fogyasztóvédelem szóvivőjének, nem tehetett róla hihetetlenül pattanásos volt az arcán a bőr. De mivel rendszeresen nyilatkoznia kellett, kb. 1 év alatt valahogyan kikezeltette magát. Most se olyan mint a hamvas babapopsi, de tiszta, rendes, nem gusztustalan. kb. 1 év alatt le lehet fogyni is akinek az a gondja. A TV2-n van egy éltmód magazin hétvégente. Az egyik műsorvezető hölgy Veránál is nagyobb. Mérhetelenül kiábrándító és főleg teljesen hiteltelen, amikor a helyes táplálkozással kapcsolatos tanácsokat osztogat. Komoly szerkesztői hiba a szerepeltetése. Mivel már régen megy ez a műsor, jogosnak érzem a kritikámat, hiszen ha jók a módszerek és igaz amiket ő maga tanácsol, hogy káros a túlsúly, akkor már a műsor kezdete óta eltelt időben valamelyik számára megfelelő módszerrrel megszabadulhatott volna tőle.
A média kötelez, mindenkit.
Ati, igen láttam, hogy az amit csinált milyen élvezettel és jól csinálta, és azt ahogy a vendégei mindent megettek és megnyalták mind a tiz ujjukat és abból legalább is nekem az jött le, hogy nagyon jó kaját csinált, lehet, hogy nem vagyok egy IQ1000, nem is gondolom ezt magamról, de én nem bántanék meg senkit a sulya miatt.
Zotya 2010. február 4. 10:17
Láttad, hogy milyen jó kaját főzött?
Te egy igazi IQ harcos lehetsz. :DD
Akárki, akármit is mond: Vera nagyon szép lány, és kívánom neki,hogy sikerüljön elérni álmai súlyát. Szerintem már most látszik a változás... Azért több tíz kiló, mégiscsak nyomot hagy a testen.. Hajrá Vera, szorítok neked :)!
Hát ide figyeljetek! Nem ismerem személyes ezt az aranytorkú énekest, el kell ismerni, hangja azért van, de borzasztó nézni!
A családom körében van egy szinész, és tudom mit jelent, ha valakit a szájukra vesznek. DE. - akkor is "eszetlenül" fogyott vagy 5 kg-ot.
ÉN
2010. február 4. 08:26
Hogy te mekkora állat állat vagy, kár hogy téged nem fognak feldolgozni húsvétre. A hozzászólásod igazán növeli a fogyni kívánok önbizalmát. Csak így tovább Vera, ügyes vagy. Tudod a Katinkának is sikerült!!!!
Egyébként nem titkolom sőt büszkén leirom, hogy szabolcsi vagyok. Mindjárt gondoltad ugye?
Kedves Czakó,
a tájszólás meg a helytelen ragozás nem ugyanaz.
Akár meg is kövezhettek, de én ki nem állhatom Tóth Verát, az exhibicionista húgocskájától meg a szerelmi életétől egyenesen frászt kapok!
Amikor Vera nyert, szerintem Oláh Ibolya volt a legjobb!
Most is csak véletlenül keveredtem ide, de attól függetlenül öröm, ha fogynak a túlsúlyos emberek, képzeljétek, a szomszédom is fogyott 32 kilót, ideírom, tudja meg a világ!!!!!!!! :DDDD
Amúgy Verácskán nem látszik a nagy fogyás, még sokat leadhat, hogy olyan jól nézzen ki, mint a szomszédom :)))))
Ezennel bocs minden 50 kg hölgytől, persze hogy ez tulzás igy, de a mai csajok közt elvétve találni olyat aki jól tud főzni és én arra gondoltam.
Kedves Beus, vannak határon kívülről netező magyarok. Ha egyszer elmész Erdélybe vagy a Felvidékre, ugyanígy beszélnek hozzád az emberek. És az ország távolabbi vidékein is van még tájszólás. Én nem tennék megjegyzést a z ilyen szavakra. Ő ilyen, nem akadémikus szöveggel ír, hát istenem. Ha jártál, éltél volna Németországban, természetesebbnek vennéd az ilyesmit.
A Pink utánzat Gabi meg sose volt vékony, a cikkíró elég vak ha így látja.
Zoty mi az hogy a soványak másra nem valók???? Én 52kg vagyok és boldoggá teszem a párom minden téren, nagyon jókat fözök is neki, miért csak egy kövér nö tud jól fözni????? Olyan buták vagytok hogy az nem igaz.
És a "fogol" meg az "elgondolkozhatol" milyen nyelvü szavak??
'Kedves En'Lehet ,hogy csinos vagy de primitiv!Vera ha lefogy biztosan bombazo lessz!Sok sikert Vera!!!!!!!!!!!!!!
Azok a soványok másra nem valók, attól te egy jó meleg tányér ételt, meleg családi fészket nem igen fogol kapni és érd be annyival amit az nyujt.
Válogasd meg mit írsz, milyen stílusban. Minősít !
Kati szerintem azzal senki nem irt rosszat, hogy ne disznózzon le mást! Hogy jön ő ehhez, ő olyan tökéletes?
Andi ! Aki "öreg", már volt fiatal és nem cipel magán 60 kg hájat.
Zotya ! Aj ó feleség a konyha tündére. A pasi pedig egy "sovánnyal" csalja.
Totál gyerekes az egész.
ÉN" Eddig 19 hozzászólás volt, igaz te is hozzászóltál(de minek) vagy 3x. Elgondolkozhatol (már ha van mivel) magadon, a stilusodon, az emberekhez való viszonyodon, rajtad kivül minenki a Vera pártján van. Akkor ki is a disznó? bunkó!
Miért kell másokat megbántani. Aki odafigyel a súlyára nem lesz 110 kg-on felül. Egyébként nagy téma , hogy ki hogy fogy le mégha "ismert" is. Aki "én" -t mindennek elmondja mert ezzel nem ért egyet , az olvassa el ő mit írt neki pont olyan ő is mint amit írt. A saját magukat mutatják. Az oldal szerkesztői meg jót röhögnek, hogy hadakoznak egymással az emberek.
Láttam amikor a vacsoracsatába főzött, olyan finom kajákat készitett és olyan élvezettel és olyan örömmel várta a vendégeit, hogy kevés müsorban láttam ilyen vendégszerető embert mint a Vera. Nagyon jó feleség és családanya lesz belőle az biztos, aki ilyen jól tud főzni még az "Én" tipusu girheseket is felhizlalná két hónap alatt és biztos jobb kedve lenne az emberekhez, nem lennének ilyen depressziós hozzászólásai.
Kedves Én!
Ha te 55-56 kiló vagy már 40 éve, akkor biza jó öreg lehetsz. Én inkább lennék kövér de fiatal, mint csinos de vén mint az országút. Egy kövér fiatalnak még lehet csinos, de te a fiatalságodat már soha nem kapod vissza. :)) hi-hi
Na ez hogy esett??? ugye, hogy mindenkire lehet sértő dolgokat mondani :)))
Szerintem "Én" személyes ellensége Verának, mert ennyire utálni csak személyes ismeretség után lehet valakit, lesül rólad az utálat, az irigység, te csak szeretnél olyan lenni mint a Vera, de soha nem leszel, hiába vagy 50 kg. IQ nuku, agyilag zokni vagy. A Vera meg egy okos, intelligens, szép nő még ducin is. Te azt nem tudod elképzelni milyen lelkierő kell ahhoz, hogy 20 kg-ot leadj, de kivánom neked, hogy legyen róla fogalmad.
Ezek vagyunk mi MAGYAROK,és ezért vagyunk ott ahol vagyunk!!!
kritika,irigység,kapzsiság és még sorolhatnám!
Miért van ha különböző országokban vagyok nyararalni nem azt látom hogy árgus szemekkel figyelnek,nem kell takargatnom magam még két gyerek után sem,(pedig lenne mit)a hazai fürdők???nos ne beszéljünk róla.
Lehet hogy Vera nem a legszebbek közé tartozik,de mindig nevet és mosolyog ez a legföbb erénye!!!!
Csak azt tudnám, hogy vajon miféle kielégülést okoz az ilyen "Én"-féléknek, ha szabadon fikázhatnak másokat?? Az 50 kg önmagában nem érdem és nem dicsőség, állapot. Nem az határozza meg egy ember értékét, mennyit nyom a mázsán az a bőrbe varrott húscsomó.
Hiába, no! Beteg náció vagyunk.:( Kárörvendésből azonban akár lehetnénk világelsők is. :(
Az ilyen női oldalakon nem tudja az ember, hogy sírjon avagy nevessen.
Az "Én" nevű hozzászóló is hatalmas szellemi kapacitással bírhat, és még csak pszichoanalitikusnak sem kell lennie senkinek, hogy kielemezhesse az 55-56 kilogrjammjából csak ama 15-20 deka hiányzik (már vagy 40 éve) amit fallosznak hívnak. Nem irigylem az ismerőseit az biztos. Részvétem nekik.
kb. 55-56 kiló vagyok, kb. 40 éve, de lehetnék akár 100 kiló is, de hát mindenki saját maga kovácsa. Egyébként ez csak azért hír, hogy lefogyotak a tóthlányok, mert már régen volt róluk valami normális cikk, ja és ezért fizettek is.
"Kedves En"
Attól mert valaki 50 kilo vasággyal meg nem tud enekelni szerintem, de Te biztosan bombasztikusan nezel ki, semmi hiba nincs rajtad, dus haj, megfelelo izomzat es a testzsirszazalekod is megfelelo, ezert javaslom batran kritizalj masokat!!!
Hol van itt az eszméletlen fogyás? én nem igazán látom olyan eszméletlenül lefogyottnak!
Lehet, hogy 150 kg-ból 10 kg leadott, de azt is eszméletlenül, mert esze az kevés van, mint a hugának!!!
Az azért túlzás, hogy eszméletlenül lefogyott! :-( Max. sikerült leadnia néhány kilót...
Kedves "én"!
Nagyon durva amiket irtál,gondolom hogy életedben soha nem kellett fogyoznód!Inkább ne is szóltál volna !!
Jómagam sok erőt és kitartást kivánok Verának!Úgyanebben a cipőben jártam egy éve én is,de nekem is sikerült!!!
Ha valaki ad magára, és "sztár" szeretne lenni, akkor adjon magára, ne úgy nézzen ki, mint 1 disznó, mert állandóan zabál. Hiába tud?- énekelni, ha ronda!! Ami pedig az arcát illeti, az "jó nagy"- . "lebegni" meg csak akkor tud, ha még 50 kilót lead. Akkor talán elfogadható formája lesz, de addig olyan, mint egy rusnya disznó, -talán húsvétra jó lesz!!!
Vera Te nekem ducin is nagyon aranyos és szimpatikus vagy. Gyönyörü a hangod, amit nagyon sokan szeretnek. Az olyan "ÉN" tipusu megjegyzésekre, ami lentebb olvasható ne is ügyelj oda. Nem a külcsin a fontos, hiába a mai mondern, amerikalizálódott világban azt akarják velünk elhitetni, a belbecs mindennél többet ér, mert pl. ha a belsőd tiszta és szép nem teszel egy másik emberre ilyen megjegyzést.
Vera! A közel 20 kilóhoz gratulálok. Amikor énekelsz , hangod mellet gyönyörű arcodat is mindig megcsodálom. Kíváncsian várom, milyen leszel még 20 kilóval könnyebben. Gondolom már most lebegsz, hiszen a legnagyobb győzelem, ha saját magát győzi le az ember. Én legalábbis így tapasztaltam. A legjobbakat kívánom Neked!
Kösz, én is így gondoltam
A címre reagáltam!
Nézd meg jobban!
A fején nem látszik.