2010. szeptember 9. csütörtök, Ádám napja
Összecsaptak a hullámok a hűtlen sztárszakács feje fölött
2010. július 29.
Beállt a botrányos hírességek táborába Kovács Lázár, az egykori Receptklub sztárszakácsa is, miután napvilágra került, hogy megcsalta feleségét és a félrelépésből kisfia született.

Mint általában lenni szokott, most is ellentmondásokba ütközik a két fél verziója, mert bár a botrány kirobbanása után a hűtlenkedő konyhaművész elzárkózott a nyilvánosság elől, napokig kollégáinak sem vette fel a telefont, végül megtörte a csendet és reagált az őt ért vádakra.
A szerető elmondása szerint Kovács Lázár egy közlekedési lámpánál szólította le őt, a férfi nyomban randevút kért, és kapott, és ezzel kezdetét vette egy mellékvágány a híresség életében. A lány állítása szerint Lázár azzal hitegette, hogy kilép megromlott házasságából, elhagyja érte a családját. Ez a csodásnak hitt álomkép akkor foszlott szerte számára, amikor terhessége hírére nem éppen azt a reakciót kapta gyermekének apjától, amire számított. Hidegzuhanyként érte, hogy a sztárszakács azt kéri tőle, vetesse el kapcsolatuk gyümölcsét.
Az újdonsült kismama azonban nem hallgatott rá, életet adott kisfiának, és rendeződni látszott kapcsolatuk is, hiszen a kispapa rendszeresen látogatta őket és egy évre előre kifizetett második családjának egy albérletet, sőt anyagilag is gondoskodott róluk. A semmiből az érdeklődés középpontjába került leányanya idilli képet festett arról, hogy miként töltötték együtt a lopott órákat immár hármasban, mint egy igazi család. Ekkor következett a csavar, miszerint hirtelen minden megváltozott, a főzőműsor sztárja szívtelenül az utcára tette őt és kisfiát, és minden anyagi támogatást megvont tőlük. (A titkos szerető változata szerint.)
Kovács Lázár miután a nyilvánosság elé állt, hogy tisztázza magát, elismerte, hogy valóban viszonya volt a szóban forgó lánnyal, állítása szerint azonban „csupán” egyéjszakás kalandról van szó, amely egy átmulatott éjszaka alkalmával esett meg, és aminek folytatása ugyan nem, de következménye valóban lett, hiszen áldott állapotba került a lány, már amennyire ilyenkor áldottnak nevezhető egy kisbaba megfoganása. A megvádolt közszereplő megcáfolta a nő történetének több részletét is, nevezetesen, hogy további kapcsolatot folytatott vele, hogy megtagadta a gyerektartást, bár azt elismeri, hogy nem teljesítette szeretője minden anyagi követelését, hiszen mint mondta, gyerektartást fizet, de anyatartást nem.
Azt valószínűleg nem tudjuk meg, hogy melyik fél álláspontja hol sántít, bár sejthető, hogy nem véletlenül fordult a médiához a reflektorfényre vágyó fiatal lány. Hiszen a gyerektartásban már a botrány kitörése előtt megegyeztek, így egyetlen célja a lejáratás lehetett, s az, hogy figyelem középpontjába kerüljön.
Ami pedig még tovább csűri a szappanoperába illő történetet: a hölgy életet adott második gyerekének, és milyen meglepő, az apa ezúttal is egy családos férfi.
Ajánljuk még...
Félmeztelenül rohangált az RTL Klub sztárja
A Barátok Közt színésznője nem a nyílt utcán, hanem a sorozat stúdiójában vetemedett erre a tettre.
Klausmannt kirúgta felesége, Ördög Nóri újra házas?
A kosztümszerű fehér valami, és az egyforma gyűrű több mint árulkodó. Megtörtént a titkos tihanyi frigy? Na, és a többiek? Beleolvastam...
Több szexet akarsz? Ezt edd!
Nem kell rögtön pirulákért kapkodni, ha gond van az ágyban. Néhány egyszerű növény rendszeres fogyasztásával felturbózhatod saját és partnered szexuális étvágyát.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 13 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok









Kis Kató, úgy látom, Te csupa jóindulat vagy és csak a gyermekek jogait véded. Én is családanya vagyok, imádom a gyermekeimet és általában is a gyerekeket, mégsem értek veled mindenben egyet. A probléma ott kezdődik, hogy mióta feltalálták a fogamzásgátlást, azóta egyáltalán nem törvényszerű, hogy bármilyen kapcsolatból is gyermek szülessen. Igaz, hogy a fogantatás két emberen múlik, de csak mi nők eshetünk teherbe, a gyermek a mi szívünk alatt fejlődik, ezért, ha nem akarunk szülni, a védekezés a mi feladatunk. Ezzel tudnak egyesek visszaélni. Nem akarom egy percig sem mentegetni Lázárt, mert undorító, hogy megcsalja a feleségét, becsapja a családját, de ebben az esetben ő szívta meg, jól átverték. Az talán még undorítóbb számomra, ha egy nő ilyen eszközzel akarja magát egy pasi nyakába varrni. A gyerek nem egy fegyver, akit zsarolásra kellene használni, főleg nem a nyilvánosság előtt. Ez a nő, mielőtt megszülte a kisfiút, akkor tudhatta, hogy föl kell majd nevelnie, mégis vállalta, akkor most mit sajnáltatja magát?? Egyezzen meg az apával a gyermektartás összegében, de egy átvert pasit arra kötelezni, hogy még a szeretőjét is tartsa el és ha ezt nem teszi, akkor telekürtölni a sajtót, ez röhejes és szánalmas. Nevetséges, mikor azt meséli a nőci, hogy Lázár megígérte, hogy elhagyja a családját. Tényleg ez lenne egy 19 éves álma, hogy jajjde boldog leszek, csak előbb megvárom, hogy elhagyja értem a családját a pasim? Ja, én is voltam ám 19 éves királylány és felnőttem annélkül, hogy nős pasival kezdtem volna. Lehet, hogy mindez csak elmélkedés, ahogy Te mondod, de ezért én még elmélkednék azon, hogy milyen jogai és milyen kötelességei vannak egy nőnek, ha egyedül vállal gyermeket és mit lehet követelni egy férfitől, aki nem akart apa lenni, csak bejött a csőbe.
- ez a kapcsolat nem erkölcsről szólt egyik fél részéről sem- azzal nőnek s férfinak egyaránt számolni kell, hogy a kapcsolatból gyermek születhet, s az lenne az erkölcs ellen való, ha a megfogant gyermek elpusztítására / elvételére / lehetne kötelezni az anyát-- a gyermek megfogant, megszületett, el kell tartani, ez a lényeg, a többi csak felesleges elmélkedés
Milyen jó, hogy most mindenki azt a nőt sajnálja.... Amikor ő belement a kapcsolatba Lázárral, hol volt az erkölcs stb... ? Amikor egy családos emberrel kezdett kapcsolatot...
Ha jól tudom a nő Lázár akarata ellenére szülte meg a gyereket. Akkor meg minek nyafog?
Sőt még Lázár perelhette volna be mert ő nem akarta a gyermeket a nő pedig ennek ellenére megszülte, kényszeriti arra hogy fizessen és bemocskolja....
Ha a nőnek annyira kellett a gyerek, gondoskodjon róla!!! Ne mocskolódjon.
A másik. Lázárnak miért kéne már eltartania a nőt??? Miért???
A másik meg hogy ennek a nőnek nem ez volt az első ilyen húzása.... Ő ebből akar megélni...
Az eset több tanulsággal is szolgál:
1. A nőknek le kellene már számolniuk azzal az illúzióval, hogy létezik hűséges férfi!
A hűség az emberi természettől (főként a hímek esetében) teljesen idegen magatartásforma, amely képtelen elnyomni a természetes ösztönöket. Akkor is volt hűtlenség, amikor halálbüntetés járt érte és lesz mindig is.
2. A nők a sikeres "vezérhímeket" keresik. Ez ismét csak természetes ösztön, ugyanis egy sikeres férfi a jó apa képzetét kelti a nőkben. Ezért van az, hogy a fiatal lányok is az iskola szívtiprójáért rajonganak, a csendes, kedves fiúk pedig pár nélkül maradnak és lúzernek tartják őket. Ezért van az a sok csalódott lány is, holott nem kellene csalódniuk, mert tudható, hogy a "vezérhím" mindig új lányok után néz.
Lázár bizonyos körökben ebbe a kategóriába tartozik.
Még sorolhatnám, de nincs értelme. A világ olyan, amilyen. A férfi mindig új kapcsolatok után kajtat, a nő mindig megpróbálja megtartani őt. Örök ellentét.
Arra azonban felhívnám a hölgyek figyelmét, hogy érdemes lenne átgondolni azt a sztereotipiát, hogy a férfi hűtlen csibész, bezzeg a nő...
Ugyanis egy félrelépéshez annyi nő kell, ahány férfi. (Néha még több.) :-))))
-valamilyen ismeretség révén bekerült a tv műsorba a szakács, s ettől már celeb ? - ahogy ott főzött, egyáltalán nem volt olyan ami sztárszakácsra vallott, az ételek meg úgy tűnt ehetetlenek voltak / kellően meg nem főttek vagy sültek ill. pároltak /- jellemtelen emberre vall, hogy mosakodik a sajtóban, hiszen ha bármilyen módon is megismerte a hölgyet s vele kapcsolatot létesített amelyből gyermek született, vállalnia kell a felelősséget-a gyermek nem könyörgött azért, hogy megszülethessen, akár egy éjszakás, akár hosszabb együttlét gyümölcse megszületett, szüleinek pedig amíg nem fejezi be a tanulmányait őt el kell tartani ha tetszik, ha nem-- a szakács a nyilatkozatai miatt egy hiteltelen jellemtelen erkölcstelenfafej, aki megérdemelné, hogy a felesége is elhagyja--nem az anyát kell elítlni, aki életet adott a házasságon kívül született gyermeknek, hanem azt, aki elvárja a titkolózást, hogy ki ne derüljön a félrelépése, aki megkülönbözteti gyermekeit aszerint, hogy az házasságból született, vagy kapcsolatból--ha a "sztár" apukának magas a jövedelme, akkor fizessen magas összegű tartásdíjat, s ha az anyuka a gyermek miatt nem tud dolgozni akkor még inkább köteles az apa biztosítani a gyermek tartásához szükséges összeget, ugyanúgy és olyan mértékben / összegben / mint ahogy a saját háztartásában eltartott gyermekeinek biztosítja-- kivételt nem tesz a törvény aszerint, hogy miként fogant a GYERMEK-- szégyenkezzen magát celeb úr !-
Celeb létére nekem szimpatikus volt Lázár - eddig...Jópofa volt a műsora és még fel is lehetett ránézni, mert ezárt mégsem főzhet mindenki egy nagykövetségen. Csalódtam benne, ott a szép felesége meg az a két aranyos gyerek, mi szüksége volt erre a botrányra? Ráadásul pont egy ilyen hülye libával csalja meg a feleségét. Nem hiszem, hogy az a nőci komolyan elhitte, hogy sztárszakácsúr tényleg elhagyja a családját miatta. Szerintem inkább inponált ennek a libának, hogy tetszik egy celebnek. Teherbe is ejtette magát és mikor kiderült, hogy a celebkéje nem akar apuka lenni, direkt megszülte a gyereket. Még ez is az ő dolga lenne, ha be tudta volna fogni a száját és nem teregette volna ki országnak- világnak a baját, de mivel nem kapott annyi pénzt, amennyit akart, nem tudott tovább kussolni. Gondolom, jól jön a lapoktól kapott honorárium, ezért e remek sztoriért.
Honi-ka, igazad van, hogy te kirugtad volna a felesége helyében, én is ezt tettem volna. Mikor erről beszélgettünk az irodában, egy idősebb kolleganő egyből megjegyezte, hogy miért kellene kirugni, hisz a felesége biztos szeret jól élni, miért mondana le a luxusról egy számító nőcske kedvéért. Háát, nem is tudom, nekem sem ez jutott estembe, de lehet, hogy van benne valami. Remélem, hogy az igazat sohasem tudjuk meg, a Lázár felesége szerintem van olyan intelligens, hogy nem kezd el az újságoknak nyilatkozni, nem süllyed le arra a szinre, mint ez a kis maca.
Gondolom, ha fő mesterszakácsunk legközlebb hűtlenkedni akar, jobban megválogatja, hogy kivel teszi ezt, Most egyenlőre nem tud mit csinálni, meg kell egye, amit főzött magának.
Nem szép dolog,félrelépni,pláne,hogy gyerek is szülessen belőle.
Ezért celeb.Maradt volna a fakanálnál, a kutya nem törődne vele, ha naponta félre..-
Túrós Lukácsról nem cikkeztek a bulvárlapok.
Lázár örülhet, hogy gyereket kapott és nem HIV vírust vagy egy kiadós vérbajt.
Köteles ezt Kovács Lázár eltűrni? Hol vannak az ő személyiségi jogai? Akik rajta csámcsognak azok szentek? Milyen jó, hogy ebben az országban csupa erkölcsös ember él, kivéve azt a havi egy celebet akit pellengérre állítanak.
Pár nap és senki nem emlékszik már rá!
Kitartás Lázár, minden tiszteletem a feleségedé!
Becsüld meg, Ő szeret igazán, én biztos azonnal kirúgtalak volna.
Gratulálok, újabb hír, amivel bele lehet rúgni valakibe. Ez már elfogadhatatlan, ami itt történik. Havonta keresnek valakit, akit szét lehet szedni darabokra, és ezen csámcsognak kb. egy hónapig, aztán jön a következő. Ha csak fél évet nézünk, kezdték a Liptai féle üggyel, Zalatnay, Stohl, most ez a szerencsétlen Lázár. Hagyjuk már őket a fenébe, ez csak ő és a családjuk dolga, senki másé. Amúgy meg a hölgynek is gratulálok. Szánalmas lehet. Szivesen megkérdezném tőle, hogy ő mit szerett volna egy családos embertől.
Vajon ki lesz a következő áldozat, akiről hallhatunk.?
A nőnek nevezett azt hitte, hogy megfogta az isten lábát.
Minden mocskolást megérdemel, hiszen tudta, hogy nős a lovag.
Na ő az egyik fél.
A másik pedig a f.szfej, aki tudta magáról, hogy nős.
Muszáj minden útba eső lyukba beledugni? Na és ha a ceruzahegyezőgép esik útba?