2010. március 22. hétfő, Beáta, Izolda napja
Botrány a TV2-nél - képgalériával
2008. augusztus 7.
Nagy a jövés-menés a TV2-nél. Nagy meglepetésre nemcsak azok a műsorvezetők távoznak, akiknek nagyon gyengén muzsikált a műsoruk. Az Aktív ügyeletes szépfiújával, Szebeni Istvánnal is végleg leszámoltak a stábtagok. No meg a vezetőség.
Hirdetés
Míg mi még azon tőrjük a fejünket, mi mindent pakoljunk be a bőröndünkbe a nagy nyári nyaralásunkhoz, a kereskedelmi csatornák már gőzerővel azon dolgoznak, kit és hogyan mutassanak be nekünk nézőknek, és melyik kollégájuktól szabaduljanak meg időben... Azonban hogy ripsz-ropsz döntések vagy jól megfontolt és határozott lépések jegyében telnek a csatorna napjai, azt nem tudjuk. De a kiszivárgott hírek tartogatnak meglepetéseket.
De nagyon. Nemcsak a szülési szabadságra távozó Gombos Edina kerül ki az Aktív stábjából, hanem Szebeni István is, a másik műsorvezető. A csatorna állítólag elégedetlen volt a bulvármagazin nézettségi adataival, ezért ősztől új arcokkal, megújult szerkezettel jelentkezik. Megkérdeztük a TV2 szóvívőjét, Magyar Ritát a változásról, aki elmondta, hogy a csatorna valóban új struktúrával jelentkezik majd. „Úgy gondoltuk, a megújult Aktív kapjon az új tartalmi elemekhez, új műsorvezetőket is" – magyarázta Szebeni távozását. Gombos Edina munkáját a szülési szabadsága miatt új műsorvezető látja el, István feladatait is új arc veszi így majd át. És ki lesz az új arc? Egy fiatalember, aki már nem is olyan új arc. Somogyi Zoltán, akit Uri Geller oldalán, A kiválsztott című műsorbandebütált a csatornánál.
Nem hosszabbította meg gyártási szerződését a TV2 a Liptai Claudia Show, a Médiacápa, a Beugró, a Mi kérünk elnézést és az Igazság ára című műsorok gyártó cégeivel.
Nem tudni még mi lesz a sorsa Jakupcsek Gabriellának, Liptai Claudiának, Nacsa Olivérnek és Bagi Ivánnak, akik hosszú ideje vezető arcai a kereskedelmi csatornának.
A műsorvezetőt azonban nem lepte meg, hogy egy ilyen gyorsan lezárták az Aktívban eltöltött hét évét. Persze már májusban sejteni lehetett, hogy változások lesznek, ekkor vette át helyét a Magellán című ismeretterjesztő magaznban Váczi Gergő.
Mostanában pedig egyre több hír jelent meg arról, hogy Szebeni István nem is az a csendes jófiú, mint amilyennek a képernyőn látjuk. Többen erőszakos és hirtelen robbanó természete miatt támadták.
Sokat olvashattunk István szívügyeiről is a bulvár sajtóban. És bár többnyire az éppen aktuális boldog párválasztását, vagy nyaralását igyekezett bemutatni, mindig kivillant egy-egy elejtett mondat, amiben benne rejlett, hogy könnyen elveszti a nyugalmát/fejét.
Aztán az ex-barátnői is szót kaptak, és a műsorvezető elviselhetetlenségéről nyilatkoztak: egyik volt barátnője szinte szó szerint kibeszélte Istvánt, illetve az elvárásait. Például nem nézhetett olyan filmet, amelyben Brad Pitt is szerepelt, mert a műsorvezető féltékeny természetű...
Szebeni a mai napig tagadja a híreszteléseket.
A kereskedelmi csatorna természetesen nem szól bele a munkatársak magánéletébe. De az már valószínűleg nekik sem tetszett, amikor idén márciusban egy szerkesztőségbeli veszekedésben valóban sikerült egy széket összetörnie.
És hogyan reagált a felmondásra Szebeni? „Valaki hét évig marad Tibetben, én hét évig az Aktívban. Az biztos, hogy pozitívan gondolkodom, és csak előre nézek” – viccelődött a komolyabb szerepre vágyó képernyős a Blikknek.
Megújul az Aktív
De nagyon. Nemcsak a szülési szabadságra távozó Gombos Edina kerül ki az Aktív stábjából, hanem Szebeni István is, a másik műsorvezető. A csatorna állítólag elégedetlen volt a bulvármagazin nézettségi adataival, ezért ősztől új arcokkal, megújult szerkezettel jelentkezik. Megkérdeztük a TV2 szóvívőjét, Magyar Ritát a változásról, aki elmondta, hogy a csatorna valóban új struktúrával jelentkezik majd. „Úgy gondoltuk, a megújult Aktív kapjon az új tartalmi elemekhez, új műsorvezetőket is" – magyarázta Szebeni távozását. Gombos Edina munkáját a szülési szabadsága miatt új műsorvezető látja el, István feladatait is új arc veszi így majd át. És ki lesz az új arc? Egy fiatalember, aki már nem is olyan új arc. Somogyi Zoltán, akit Uri Geller oldalán, A kiválsztott című műsorbandebütált a csatornánál.
Személycserék és megszűnő műsorok a TV2-nél
Szebeni Istvánt A Kiválasztott show-ból ismert Somogyi Zoltán váltja majd az Aktívban, Gombos Edina utódját csak a napokban nevezik meg.Nem hosszabbította meg gyártási szerződését a TV2 a Liptai Claudia Show, a Médiacápa, a Beugró, a Mi kérünk elnézést és az Igazság ára című műsorok gyártó cégeivel.
Nem tudni még mi lesz a sorsa Jakupcsek Gabriellának, Liptai Claudiának, Nacsa Olivérnek és Bagi Ivánnak, akik hosszú ideje vezető arcai a kereskedelmi csatornának.
Végleges büntetés járt a kirohanásokért?
A műsorvezetőt azonban nem lepte meg, hogy egy ilyen gyorsan lezárták az Aktívban eltöltött hét évét. Persze már májusban sejteni lehetett, hogy változások lesznek, ekkor vette át helyét a Magellán című ismeretterjesztő magaznban Váczi Gergő.
Mostanában pedig egyre több hír jelent meg arról, hogy Szebeni István nem is az a csendes jófiú, mint amilyennek a képernyőn látjuk. Többen erőszakos és hirtelen robbanó természete miatt támadták.
Sokat olvashattunk István szívügyeiről is a bulvár sajtóban. És bár többnyire az éppen aktuális boldog párválasztását, vagy nyaralását igyekezett bemutatni, mindig kivillant egy-egy elejtett mondat, amiben benne rejlett, hogy könnyen elveszti a nyugalmát/fejét.
Aztán az ex-barátnői is szót kaptak, és a műsorvezető elviselhetetlenségéről nyilatkoztak: egyik volt barátnője szinte szó szerint kibeszélte Istvánt, illetve az elvárásait. Például nem nézhetett olyan filmet, amelyben Brad Pitt is szerepelt, mert a műsorvezető féltékeny természetű...
Szebeni a mai napig tagadja a híreszteléseket.
A kereskedelmi csatorna természetesen nem szól bele a munkatársak magánéletébe. De az már valószínűleg nekik sem tetszett, amikor idén márciusban egy szerkesztőségbeli veszekedésben valóban sikerült egy széket összetörnie.
És hogyan reagált a felmondásra Szebeni? „Valaki hét évig marad Tibetben, én hét évig az Aktívban. Az biztos, hogy pozitívan gondolkodom, és csak előre nézek” – viccelődött a komolyabb szerepre vágyó képernyős a Blikknek.
Változások a Jóban Rosszban sorozatban
A Jóban Rosszban sorozatnál a rosszfiú szerepében tetszelgő Damu Roland három és fél hónap kényszerpihenő után visszatérhetett Várnagy Előd szerepére. Viszont nagy meglepetést okozott, hogy kitették a szűrét Gesztesi Károlynak. Magától távozott - családi okokra hivatkozva - Vad Kati, Santana-Somogyi Lorena, valamint a nagy kedvenc, Hujber Feri is.Szolgáltatások
Rovatok











Nekem tetszett az aktív úgy, ahogy volt, az újat viszont BIZTOS, hogy nem nézem, Somogyi Zoli még oké, de a csaj... és az sem tetszik, hogy hívnak vendégeket, inkább pörögjön a műsor.
Elég szomorú hogy a TV-2 ennyire leadja magát!!!
Egyre több buta embereket tesz műsorvezetővé,
de lehet hogy a szerkesztő isi lyen. Az okosok
nem kellenek,de a hülye kiválasztott az kell.Nem a
személy ellen szól,de Szebenyi I. jobb volt, és
ráadásul egyedül vezette a műsort.
Nekem nagyon bejön Damu Roland "rosszfiúsága":) életben is, képernyőn is:)
SPORTOLÓINKAT TÖBBET SZEREPELTESSÉK,DICSÉRGESSÉK ŐKET AZ EGÉSZ ORSZÁG SZEME LÁTTÁRA,ÉS MINDEN MAGYAR SPORTOLÓ HÁTÁRA AKASSZANAK MAGAS TISZTELETDíJAKAT.LE A HAZUDÓS SZTÁRJAINKKAL,AKIKNEK SEMMI HASZNÁT NEM VESSZÜK.VESSZÜNK ÖSSZE AZON,HOGY KIK AZ ÉRTÉKESEBBEK:A SPORTOLÓK VAGY BÓDI,VOGSÁN,ANETTKA,TOMMIBOY,KUSTÁNCZI,GYŐZIKE AZ EGYIKE A HAZUGSÁG MESTEREINEK.HARGITAY BEÁRÓL NEM SZETETNÉK MEGFELEDKEZNI.NAPONTA UGYANAZOK.KÉPZELJÜK EL,A RENGETEG PÉNZ TÖREDÉKÉT HA A SPORTOLÓINK KAPHATNÁK MEG,MENNYIVEL JOBBAN TUDNÁNAK FELKÉSZÜLNI,ÉS MENNYIVEL JOBB EREDMÉNYEKET TUDNÁNAK ELÉRNI.
Lehet,hogy a Szebeni Benny Hill humorral,nagy morajjal fog visszajöni miközben el sem ment?Nyárra is kell a pletyka,az ehetetlen pulutyka?Damu Roland is kész átverés volt.Damu hónapokig és nem napokig azért nem vállalt munkát,mert tudta,hogy visszamegy a sorozatba.De hányba?Jutalomból kicsit megpihentették a ferde lelkét sok pénzért.Előtte számtalan hazugságos s nem jóságos trükkös reklámot megcsinált a nézettségért.Miért?Jó pénzért.
Hát mit is mondjak?
Olyan ronda bemondóink, műsorvezetőink vannak, hogy azt bűn a nézőknek elviselni!
Háttérmunkásoknak lehet hogy jók lennének, de műsorvezetőknek.............
hm
Jakupcsek , Valkó Eszter sem egy Matyó hímzis, meg kell hagyni. Olyan szép, csinos, kellemes lányok vannak, mégis holmi BigBroter músorokból meg mindenünnen favorizálják őket.
Művelt_"nem bakizós" - egyéniséget veszítünk el a Szebeni úr menesztésével.
bocko !te elmondtal mindent!
a tv2 mikor távozik......az országból?
Liptainak valami igazi keménypornós műsort kéne vezetni,abba bele illik,jakupcseknek tvrutko stílusut,ha a telefonos játékokat nem szüntetik meg legalább az embereket cseréljék le..mindenhol...volt hogy már hívtam őket,csak hogy végre kussoljon el,a ribi,meg a hule gyerek mert iszonyat...szebeni nem izgat,meg a sorozatos gárda sem..szar az egész ahogy van..meg a műsoruk is..a sthál judit meg amilyen vidáman főzőcskézik,manapság már irritál a raccsolása..és az is kezd rém unalmassá válni...főleg a répa fejü makival.
Nem csak a műsorokat .ha nem az egész tv2 meg kéne szüntetni a másik kereskedelmi csatornával egyetemben, mert 10 perc film 20 perc reklám utána 10 perc film ajánló és azt a filmet is ajánlja amit éppen megszakitott. Ez ugy nézki , hogy meg szakítjuk reklámunkat egy kis film miatt. KÖSZÖNÖM EBBŐL NEM KÉREK. HA Volt értelmes müsora pl:beugró azt akkor 23:00-kor kell kezdeni. Ez már jobb nem lesz, ugy hogy az lenne a legjobb ha végleg vége lenne.
Hát én ezért nem nézek televíziót!
Szégyen, hogy a két, egyáltalán nézhető műsor kikerül a csatorna esti programjából! A Popdarálót nem sajnálom, de a Mi kérünk elnézést-et és RUdolf Petiéket tiszta szívből (még szerencse, hogy ők az m1-en folytathatják!) Lassan már tényleg csak Rex felügyelőt lehet nézni!
Én örülök,hogy nem Szebeni fogja vezetni az aktívot.A tényekben eltudnám képzelni az Andor Éva-Németh Balázs párost.De Váczit is elküldhetnék végre.
jaj és a Somogyi Úrtól már a furi geller adása alatt is rosszul voltam.. Sajnálom, nem tudom ki kapta fel a fiatalembert, de rosszul választott..
teljesen mindegy hogy az életben milyen Szebeni, az Aktiv műsorát ő, és Gombos Edina fémjelzi.. Igényesen riportok, igényes előadásban..
Új músorvezetőkkel már nem a régi nem is néézem.. :)
Szebeni nem szépfiú, a műsorja pocsék volt - csupa értéktelen szemét. Máté Kriszta és kedves férje meg egyenesen irritáló. Liptai idegesítő és arrogáns. Szóval nem csak új arcokban kéne gondolkodni, hanem színvonalasabb és értékesebb műsorokban is. A TV2 már már eléri az ócska bulvár csatorna szintjét - tisztelet az egy két kivételnek.
dühítő,hogy a magánélet bezavar a mindennapi munkába.Szebeni inteligens értelmes.Viszont a sorozatok szereplőválogatása,néha jó,pl.amikor a Damut kiírták,de minek jön vissza? Senkinek nem hiányzott.A tények házaspárja is idegesítő,főleg a férj a fensőbbséges ar4cjátékával,és a "mindentudás" jelzásével.De a legidegesítőbb,hogy érezni a pártállását a hangsúlyából.A lLiptai végleg mehetne,már régóta nem nézi senki csak ne a Demcsák váltsa!!Könyörgöm,ne kérjék fel semmire a Rubint Rékát,az egy "buta tyúk",ée beképzelt majom,engedjék csak tornázni azt legalább tudja/ mindíg ugyanazt!/
Látom valaki előttem írta le pont, amit én a Somogyiról, hogy se hangsúlyozni, se tagolni nem tud!:D Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel!:)
Ezt nem kellett volna. Kevés nézhető ember van a TV2-n, és Szebeni az volt.
Gombostól sugányban tudtam már hányni, úgyhogy rettenetesen örülök, hogy végre eltűnik a bal fenéken a hülye üvöltőmondat befejezésével, amire még rákontrál egy gurgulázó erőlködős nevetéssel. Minden rohadt mondatot így fejezett be! Amikor ő vezette az Aktívot, vagy a Magellánt már nem is néztem. Nem hallottam még embert (főleg férfit), akinek szimpatikus lett volna ez a nő.
Váczi Gergő egy polyáca és rettentő unalmas.
Svábyról ne is szóljunk egy szót sem, mormoljunk halk imát, hogy őt sem kell már hallgatni, na meg látni, egyik sem volt nagy élmény.
Szulák rém unalmasnak tűnik, bár szimpatikus, de nagyon unalmas. Mindenre ugyanaz a reakciója.
Kik is vannak még?
Nem is tudom. Ja a Jakupcsek! Hát ő a Szulák párja, nagymamásan unalmas stílus, ugyanaz a képvágás mindenre, csak ő még intellektuálisnak is tartja magát, amitől valahogy egy unszimpatikus férfias hatást kelt.
De a valaha volt legrosszabb műsorvezetőpáros a Somogyi Zoli és a Demcsák Zsuzsa! Úgyhogy gratulálok az Aktív szerkesztőinek, hogy sikerült belenyúlni a tutiba! Amikor egy hete először hallottam, hogy a Somogyi lesz az új, azt hittem rosszul hallok, vagy összetévesztem valakivel. De nem!
Valahogy a TV2-ben szeretik azokat az embereket, akik nem tudnak rendesen beszélni! Ilyen volt Svábi, aki azt hitte laza, hogy sosem nyitja ki a száját, aztán Gombos, aki ugyanúgy mondja el a hírt a vetkőzős csajokról, mint arról, ha meghal valaki, még azon is gurgulázva nevet és minden esetben előrehajol valamiért.
A Somogyi pedig ott tart szünetet a mondatban, ahol magyar ember nem tesz! Nem tud sem hangsúlyozni, sem tagolni! A rádióban, ha meghallom, rögvest kapcsolom el, mert egyszerűen borzalmas, ahogy beszél. Magyar ember nem így tagol! Egyszerűen nyelvtanilag nem helyes, amit csinál! Én őszintén szólva szeretem a bulvár műsorokat, de a TV2 két dologról híres. Döbbenetesen rossz műsorok licenszét veszi meg és döbbenetesen rossz műsorvezetőket alkalmaz. Aki nem unalmas, az idegesítő. Egy valamirevaló, igazá jó műsorvezető van, az pedig a Tilla. A Szebeni nem volt olyan sziporkázó, de eddig ő volt a másik, akit kedveltem. Soha nem olvasott fel hírt ugyanolyan képpel, vagy hanggal Egyéniség volt, de úgy látszik azt nem szeretik a TV2-nél.
Jakupcsek Gabriellát igazán sajnálnám. Kedves, inteligens , tiszteli a beszélgetőtársait.Komolyabb
müsorok vezetésére lenne alkalmas.Szívesen néztem a müsorait. Némelyiket csak az Ö személye miatt.
Liptai jobb ha nem kap képernyős műsort, a legkomolyabb témához is kétértelmü megjegyzéseket fűz. Megvan gyözödve róla, hogy minden műsor Őérte van és Őróla szól.Az első mondatai tükrözik, hogy melyik vendéggel van jobban. A többieket alázza. Igazán jó lenne ha a foglalkoztatói a nézők véleményét is figyelembe vennék.
Én egy műsorvezetőt bírok nézni a tv2-ön, az pedig jakupcsek... A többi szóra sem érdemes, sem ez a szebeni, sem gombos, se szulák meg tsai. Huuuuuuuuu, gáááááz!
Sajnálom Szebeni Istvánt, jó műsorvezető volt.Neki is mint mindenkinek lehetnek rossz napjai.Gondolom sok mindenből elege lett.A Kiszel Tündét az NE!!Azért ne alacsonyodjon már ennyire le a TV-2.!!!Akkor biztosan még kevesebben fogják nézni a cstornát, mint eddig.
A hirado müsovezetö házasparja pont olyanok mint valamikor a Protapopov házaspár volt a jégkorcsolyában-unalmasak- de senki nem tudja leváltani öket.
Szerintem is a hiradónál kellene újítani már, mert a párocska már a ' jól beültünk ide elvagyunk' kifejezéssel ,monoton módon , unalmaan vezetik a müsort...Most pl. az rtl is újít az olimpia idejére Vitrayval...
Ez a Somogyi egy tragédia! Ennél jobb műsorvezetőt nem találtak?? EZ AZ EMBER NEM TUD BESZÉLNI!!! A Juventust sem hallgatom reggelente, mert elviselhetetlen ahogy beszél ez az ember. Rosszul tagol, rosszul hangsúlyoz, nem is értem így hogy lehet valaki műsorvezető.
Akkor egyúttal már Máté Krisztinát és a párját is le lehetne váltani...Klaudiát én is nagyon szeretem, nem értem, miért kell távoznia.Szebeni is remek műsorvezető...összetört egy széket? Na és? Mindenkinek lehet rossz napja...panaszkodnak a volt kedvesei? Talán csak azért mert nem tudják elviselni, hogy vége a kapcsolatuknak...nincs rosszabb egy bosszús nőnél...de biztos vagyok abban, hogy a most "eltávolítottak" jelentős része biztosan talál majd állást magának másik csatornánál.:-)
Egyébként elismerem, hogy mindig kell új stílus, kellenek új arcok...de felesleges kidobni a régieket...na de kérem ez a média...
Egyébként meg OLVASSATOK KÖNYVEKET!:) Sokkal szórakoztatóbb mint a tvnézés.
Egyetértek az előttem szólóval.A Máté-Bárdos házaspárt is pihentetném egy kicsit.Szerintem Szebeninek maradnia kellene.Mivel jól végzi a munkáját akkor kit érdekel,hogy mit csinál munkaidőn kívűl!!!
Én is egyetértek az előttem szólóval. A Máté-Bárdos házaspárt is pihenőre fognám egy kicsit. Kicsit unalmas már így ...kellenének már új arcok!!! Legalább egy ici-pici időre.
Aki normális tv-műsort akar látni az m1et,m2öt, spektrumot, és a kisebb tvcsatornákat ajánlom. Ott még értenek a tvzéshez, bár a királyi televízió is folyamatosan romlik:(
Ja meg a Duna tv-t na ott mennek normális filmek normális időben, reklám nélkül.
Nekem nincsen már kábeltvm, a híreket elolvasom a neten, a filmeket megnézem dvdn.
Egyébként meg OLVASSATOK KÖNYVEKET!:) Sokkal szórakoztatóbb mint a tvnézés.
Szerintem a tv2 jobban tenné, ha a sok hülye amerikai filmsorozat helyett mexikói szappanoperákat adna. Ilyen sztárokkal, mint például Gabriela Spanic, Fernando Colunga, Adela Noriega, Thalia és Arturo Peniche. Sokkal változatosabb lenne a csatorna
Gratulálok a cikkhez! Más lapokon messze elfogultabb információk és légbőlkapott álhírek jelentek meg. Egyébként én drukkolok a tv2-nek (is). Attól szép az élet, hogy színes...
Én sokat beszélgettem az ORTT-vel,TV2-sökkel mint a sükettel,egy jó ötletemet nem fogadtak el.Pl.Hozni kéne olyan törvényt,hogy este tíz után bután ne legyenek reklámok mert az emberek többsége(végre)elalszik.Igaz.addig is nyukszik.Miért jó az a tévéseknek ha a nézettség nem magas?
Engem pl.szinte minden magyar tv-ből kitiltottak mert rímekben próbáltam megfogalmazni gondolataim.Az ATV fóruma ma egy nagy diktatúra.Ott mindenki maga ura?Szóltam és panaszoltam Kálmán Olgának,de sajna nem tudott segíteni,rendet tenni...?Szerintem őt sem vették komolyan.Óh,olyan jó ez a szólás szabadság,hogy ki sem tudom mondani,mert monta nekem a Papp Dani.Ugye jó ezt hallani?Ha nincs protekciód,mit ér a tehetség,benne az akciód.Igen,igen,nyalni kell és kikel az ember szárnya a nagyvilágra,s repdeshetünk szabadon bármelyik adón.Bárhova írhattam sms-eket,mindig engedték rám vígan a kötekedős személyeket,védelmet sehol nem kaptam.Inkább élvezettel röhögtek rajtam.BOLOND AZ KINEK KOLOMP LÓG A NYAKÁBAN ÉS MAGÁBAN ÉNEKEL.JAJ.EZT RÓLAM íRTAM.
Van itt pár agymosott aki még képes pozitívumot mondani ezekről a retek csatornákról! Sztároknak nevezett senkiháziak szebeni,pitbull fejű tények krisztina,annyiraértelmes vagyok sosem vihogok gombos edina,stb! rtl, tv2 danubius,sláger a legnagyobb retkek!
Miért szépfiú Szebeni István?Nyilván izlésficammal rendelkeznek azok a személyek akik ilyeneket állítanak.Ennyira vadítanak bennünket a hülyeségeikkel?Sokra megyünk mi a ferde tehetségeikkel,kevés,gyenge nézettségeikkel.HAZUDIK AZ EGÉSZ MAGYAR"SZTÁRBANDA"JÓ SOK PÉNZÉRT.Előbb lejjebb legyenek változások a hazugság területén.és garantálom én...A politikusok is változni fognak.Most zokognak a nagy szégyentől azok akik magukra vették?Lefizetett emberek szégyelljék magukat,akár még az egérlyukat is meglátogatnák macskaként,önként,csak pénz ha jön,ömöljön szőrös tenyerükbe.Mi is gyerünk be "közéjük"?mert életünket úgy éljük,hogy irigyek vagyunk?Én az.
valami teljesen újat kellene a TV2-nek kitalálni, mert szerintem az RTL-t soha nem fogja lenyomni. Ők nagyon jók. Minden játékuk tökéletes, szórakoztató és nem utolsósorban infantilis. Nem tudom mi a titkuk, de nagyon jól csinálják.
ugye a Kiszel csak vicc?
szerintem akkor köpné magát szembe teljesen a tv2 vezetősége, ha a havast vissza venné:) már pedig a majom árpa ezt tervezi (valamelyik szennylapban ez jött le)
a tv2 örök vesztes marad...
Nem az Aktív c.műsort kellene megszüntetni, hanem az egész agymosó, kultúrmocsok CSATORNÁT. Látjátok, ezeknek nem műsorvezetők kellenek, akik esetleg értenének is a dolgukhoz, hanem arcok. Itt tartunk. Le velük s persze a másik szemétláda csatornával is. Fuj RTL, Fúj TV2!
És az is hír a félhetesben a TV2-őn, hogy egy angliai(?) házaspár repülőre kötve házasodott össze!? Ugyanmár...
Más: azt kezdem észrevenni, hogy a netezők közül senki - vagy elenyésző mennyiség - sem kedveli a szappanoperákat, idióta divatműsorokat, stb., hanem mindenki a kicsit színvonalasabb műsorokat szereti. Akkor miért mégis ezeknek a legnagyobb a nézettsége??!
Nekem jóformán márcsak azért van tv-előfizetésem, hogy a híreket megnézzem valamelyik csatornán és egy kicsit olvasgassak a teletexten. Sok ismerősöm már lemondta az előfizetést, és ők is meglepődtek azon, hogy mennyire meg tudnak lenni televízió nélkül. Valószínűleg a TV2 is azért akar frissíteni, mert érzik, hogy az emberek elpártolnak ettől a csatornától.
A Szebeni műsora már minden volt, csak műsornak mondható nem!
Olyan lehetetlenül mellékes, színvonaltalan dolgokkal etették a nézőt "műsor" címen, hogy az már valami felháborító volt!
Például az általuk kreált "sztárok" piti, piszlicsáré mindennapi hülyeségeivel, hogy mondjuk X vagy Y cicamicának az ő kis icipici szemölcsöcskéjének a hogylétével stb., de ez még csak enyhe megfogalmazás!
Le lehetne végre állítani a nézők idiótának nézését!!!
A Beugrot miér? Fantasztikus műsor fantasztikus emberekkel! Ha nem rakták volna olyan későre sokkal többen nézték volna ebben biztos vagyok.Nálam nagy sikere van.
Hello.
A Hadas Krisztát és a drága fogadot lányát mikor repitik már ki?Nos pedig roluk is lehetne mesélni mekora parsztok.Valoszinű csak jol fekszik a kanapén a Hadas.
Szerintem Szebeni jó volt, elkézelhető hogy sok az irigy ember ezért kell neki menni...
Miért nem egy teljesen ismeretlen emberrel próbálkozik a tv2? Gombos Edina annyira szeretett volna már gyereket,miért nem élvezi az anyaság örömeit? Liptai Claudiának szeretem a humorát, de néha már sok, főleg amilyen maskarákat adnak rá. Ő pld. miért nem kap valamilyen komolyabb műsort, ahol nem a régi kollegáit, sorozatszereplőket faggat gagyi kérdésekkel?
Liptai C. arcára rögtön kiült ha valaki vékonyabb, jobb, szebb, tehetségesebb nála... a show sem szólt másról már, mint ripacskodásról... Előnyösebb lenne a pozitív oldalát hangsúlyozni... A Beugró átmegy szerencsére az M1-re - jó hír! Jakupcseket én is sajnálom... De neki most fontosabb dolga van. Eltűnt Havas, Csiszár... bulvár adó lett a TV2... Havas nagyon jó a Story tv-n, ajánlom...
Régebben én is szerettem tv-zni. Most már annyira szörnyü, hogy kb havonta 1 olyan film van ami tetszik, esetleg néha leadnak egy sorozatot ami kell az embereknek, a többi unalmas kitöltö müsor. Na és az hogy teli van reklámmal és betelefonálós játékkal. Hülyeség. Sok német csatornáról vehetnének példát, ott olyan jó dolgok szoktak lenni. Pl ilyen szüléstörténeteket, vagy lakásfelújítós dolgokat leadhatnának. Azt lehet, hogy más is nézné és még ötletet is lehetne meríteni belöle (nem úgy mint az a bizonyos müsor ami a magyar tv-ben megy, és tök ronda lakást csinálnak, ami úgyis egy vagyonba kerül és akkor ki is irják hogy ez igy 10 milla ft, és el is kérik a szereplöktöl) Németben nem kell kifizetni a felújitást, hanem boldogság van és még tanácsot is adnak nekünk , hogy hogyan és miképp lehet olyan deko-t otthon könnyedén gyártani. Ezek jobban érdekelnének mint a mokka meg reklám meg játék.
A Beugró nem szűnik meg! :)) Az m1-en lesz majd. Nem értem, miért hiszi azt a tv2, hogy csak a kimagasló nézettségű műsor a jó. Az is lehet, hogy egyszerűen nem jó műsorvezetőket választanak...
A kedvenc csatornám volt a tv2,de ma már nem is számolom hányadik sorozatot hagyják abba.Az ,hogy az embereket váltogatják ok,kellenek az új arcok,de ha elkezdenek egy műsort várjanak egy kicsit,ne kapkodjanak ide oda,mert az a vége ,hogy az ember el se kezdi,mert mire érdekelni kezdi már ki is múlt....nem csak a 18-49 évig nézik a műsorokat a nézők később is vásárolunk és jó műsorokat várunak.....
Sok vélemény van előttem leírva, és mindben van némi igazság!
A műsorok vezetői lényegesek, de nem féltetlenül.Ha uncsi a műsor, akkor sem nézzük,ha a műsorvezetőt szeretnénk. De a valóban jókat miért adják nézhetetlen időben? Az emberek többsége munkába jár, reggel kelni kell,nem bírjuk az esti 10-órás kezdést követni,mert fáradtságtól már bealszik az ember.Az unalamas,bugyuta ,agyonismételt sorozatok helyett, miért nem a késő délutáni időben adják a dokumentum filmeket, az ismeretterjesztőeket és az értelmesebb,mint Beugró filmeket?
Bárki lehet a műsovezető,a frissítés időnként kell, mert ellaposodik egyébként,de a vetített műsor, na az aminek szinvonala egyre romlik-szerintem.
Én drukkolok a Szebeninek. Szerintem nagyon jó vezette a müsorait, értelmes, okos srác. Biztos, hogy látjuk még tv csatornán. Az a baj, hogy sok az irigye. A sértett hiuság beszél azokból, akik rosszat mondanak rá. Azok a kis libuskák előbb néznének magukba. Lenne ott is mit takaritani!!! Összetört egy széket bumm, biztos volt oka. Ebből ő is biztos tanult, hogy visszább fogja a továbbiakban az indulatait. Ez még nem jelenti azt, hogy egy kőbunkó valaki. A szavazáson nem veszek részt, mert a felsoroltakat egyiket sem látnám szivesen, már az ujságokat sem veszem meg, mert nem vagyok rájuk kivácsi. Miért nincs egy olyan kategória, hogy "egyiket sem"?
Szerintem Liptai Claudia maradhatna, lehet,hogy sokan nem bírják,de én igen. Az Igazság ára szerintem egy nagy baromság volt, el se kellett volna kezdeni. A Tényekben viszont tényleg lehetne újítani.
Nekem még ezekből a betelefonálós játékokból van elegem. Tudom ezeket úgy sem veszik majd le a képernyőről, és nem is fogják csökkenteni, de szinte már ez van reggel meg a du. első felében meg hétvégén is több órán keresztül. És itt most nem csak a Tv2-ről van szó...
Én épp ezért nem is nagyon nézek tv-t. Maximum estefelé...és ezzel a környezetemben elég sokan így vannak.
További szép napot!
Nekem már az is fura, hogy Damu Roland visszajöhetett. Egy erőszakos alak, mit keres a tévében, ahol példaképeket kéne látni?
A mokka és a koffeinmentes nézhetetlen lett. Mire egy témában elérnek 4-5 mondatig rögtön jön a 10 perces reklám Élvezhetetlen lett az egész. Ma meg Gabika nagyon rosszkedvű lehetett mikor a nagymamával készítette a riportot. Miért zaklatják a családokat,miért nem fogadják el /tv2/,ha nem kívánnak felvilágosítást adni!? A szerkesztő pedig üzeneteiben mindíg Orbánt védi, kioktatja az sms-ezőket, pedig abból van a pénzük.
Nekem nem számít ki vezeti azt a műsort, de azért legalább egy férfit tegyetek oda. A Somogyi nem férfi, ő a fiukat szereti. Ez van.
Én nő vagyok, és már összetörtem pár dolgot életemben. Ez nem szégyen, így legalább nem gyülemlik fel az emberben a feszültség. Tényleg nem kéne munkahelyen széket törni, de elhiszem azt, hogy ki lehet így borítani valakit a 7 év alatt. És ahogy én tudom ez egy kivételes eset volt, nem arról van szó, hogy állandóan széttör valamit a munkahelyén.
Biztos vagyok benne, hogy nem ez az oka, amiért elhagyja a tv2őt.
Nem kell rögtön neki esni mindenkinek. Inkább nézzen már egy kicsit először mindenki magába.
a lányokról meg csak annyit, hgogy rettentő hitelesek voltak. Név nélkül...x év után, miután elmondja a Claudia showban , hogy boldog a barátnőjével.
Egyébként nem kötelező senkivel sem együtt lenni, ha ilyen rossz volt , miért nem hagyták ott.A Story magazin címlapján nem úgy tüntek mint akik szenvednek.
Tessék már egy kicsit gondolkozni.
Sajnálom, hogy olyan műsoroknak mint a Beugró és a Mi kérünk elnézést nincs helye a csatornánál. Sőt mit több, eleve teljesen lehetetlen időpontban sugározták mindkettőt. Remélem a Popdarálót még láthatom. S komolyan elgondolkodhatnának, hogy miért 21:15 és 21:30 között kezdődik el egy jó film, ilyenkor lehet szépen átváltani a többi csatornára, amit mindig meg is teszek.
Hát, hogy őszinte legyek, az én környezetemben senki sem nézi már évek óta a TV2-t. Nem igazán köt le egyik műsora sem, kivétel a Napló!!!
A Tények műsorban Máté Krisztáék már idegörlőek, unalmasak, a többi műsorvezetőről nem is tudok véleményt nyilvánítani, ugyanis nem nézem őket. Gombos Edinát a rádióban szeretem, viszont Jakupcsek Gabit szégyen volna meneszteni. Szimpatikus, értelmes, és jó megjelenésű nő. De Liptai, Istenem, de régóta várom, hogy még csak képernyőre se kerüljön. Örülnék, ha végre visszavonulnának, mert az elmúlt jó pár év, már nevetségessé tette őt is, és a Gesztesit is.
Persze ez az én véleményem, mielőtt a NAGY LIPTAI MÁNIÁKUSOK belémkötnének:)))))
AZ ESTI ,TÉNYEK MŰSORÁBAN LÁTHATÓ HÁZASPÁRT IS LE KELLENE VÁLTANI...MÁR UNALMASAK+ A MOKKA ADÁSÁBÓL LIPTAI CLAUDIÁT.!!!
no de ilyet! nem tudtam, hogy ez a srác ilyen...
Az a baj, hogy nem csak a tuti gyengék mennek, hanem azok is, akik le tudták kötni a figyelmemet. A Csiszár jó fej volt, eltűnt, helyette bájgúnárok jöttek. Egy csomó embert músztárrá pumpálnak, aztán ejtik, és jövőre már senki nem emlékszik az arcukra se. Kiváncsi vagyok, mi lez, addig meg nézem a konkurenciát.