A férfi, a testmozgás és a szex
2006. december 29.
Meglepő, de sportolási szokásaiból rengeteg rejtett tulajdonságára lehet következtetni. Többet elárul jelleméről, szokásairól, ágybéli viselkedéséről, mint gondolnánk. Egy kis játék sporttal, pasikkal, szexszel.
Hirdetés

A focista
A csapatszellem megszállottja. Szereti a nagy haveri kört – ahol megvitathat egy-egy meccset. Így hát sok barátja van – nem az a kimondott magányos típus. Ha felszed egy nőt, azt elsősorban azért teszi, hogy villoghasson vele mások előtt. Kapcsolataiban túlságosan is célratörő. Magyarán: csak a gól érdekli az ágyban is.
Őt válaszd, ha imádsz kettesben zuhanyozni, szereted a rövid, de jól megkoreografált lepedőcsatákat, feltéve, ha nem bánod, hogy az egész csapat tudni fogja a végeredményt!
Menekülj viszont, ha aranykezű szeretőre vágysz, ugyanis a focista játék közben annyira a lábára koncentrál, hogy a végén azt sem tudja, mire való a kéz.
A kocogó

Őt válaszd, ha türelmes, állhatatos szeretőre van szükséged, mert ő csak lassan jut el a csúcsra. Megértően viselkedik az előjáték során, és akkor is, ha ismétlést kérsz. Ha kell egész éjszaka. Ritmusérzéke is kifejlődik a futás közben – ez az ágyban se hátrány.
Menekülj viszont, ha ki nem állhatod a rutinból szeretkező férfiakat. A kocogó ritkán improvizál, ha egyszer felveszi a tempót, nehéz kizökkenteni. Lelke mélyén nagyon magányos.
A hokis
Ragaszkodó típus. Nem a kiművelt szellem, hanem maga a nyers férfierő. A romantikázáshoz kissé esetlen, de jó étvágya, amivel habzsolja az életet, kétségtelenül vonzó partnerré teszi.
Ha képes vagy szeretni egy esetlen, jóindulatú mackót, akkor válassz egy hokist. Gyengéd, de hatalmas ereje van. Nincsenek gátlásai, felszabadultan szeretkezik, nem válogat sem a szavakban, sem a helyszínekben.
Azonban ha kiművelt szellemű, finom ízlésű férfira vágysz, menekülj. Akkor se őt maradj, ha utálsz felnőtt férfit babusgatni.
A jógázó
Többre tartja a szellem erejét, a testiénél. Számára a szeretkezés nagy része agymunka – egy kis meditáció, relaxálás, majd felkészülés a kozmikus élmény befogadására.
Ha úgy érzed, hogy a dolgok spirituális megközelítése nagyon is kedvére való, benne ideális társra találsz. Feltéve, ha azt sem bánod, hogy utána nem az ölelését, hanem egy légzőgyakorlatot választ.
Meneküljön viszont, ha kellemetlennek érzed, hogy miközben egyikőtök horkol, a másik a világmindenség energiáit érzi az ágyban.

Az extrém sportoló
Szereti a borzongást. Számára játék az élet, minél veszélyesebb, annál jobb.
Válaszad őt, ha unod az unalmas ágyjeleneteket, és valami szokatlanra vágysz. Ha képes vagy állandóan megújulni és meglepni a férfit. Ha el tudod engedni magad mellől, amikor menni akar. De meneküljön, ha félsz a betegségektől. Hiszen ő imád kockáztatni – minden téren.
Az úszó
Nem fogy ki a szuszból, jól bírja az ütemet, bár egy kicsit magányos lélek. Kissé gyermeteg is, mégsem fél, és bátran a mély vízbe veti magát.
Válaszd őt, ha kedveled a hosszú távot a szerelemben is. Ha szívesen lubickolnál a boldogságban és egy kád vízben közösen. De menekülj, ha nem szereted a zárkózott pasikat, akik füldugót használnak, és klórszagúak az uszodavíztől.
A teniszező

Ha utálod a romantikát, az elő- és utójátékot, és a gyors, érzelemmentes találkozások híve vagy, válaszd őt. Ha azonban utálod a sietős, izzadt pasikat, akik mindjárt zuhanyozni rohannak, inkább menekülj. Csak magukkal vannak elfoglalva, szerelemről szó sem lehet.
A szertornász
Teste ruganyos. Minden mozdulatát ellenőrzi – ez megfosztja a természetesség bájától. Sőt, mintha saját képmásába is beleszeretett volna.
Őt válaszd, ha feltett szándékod, hogy végigpróbálod a Káma Szútra és az Illatos kert összes testhelyzetét. De meneküljön, ha kiütést kapsz az olyan szép férfiaktól, akik zavarba ejtenek a végén azzal, hogy megkérik, pontozd a bemutatott gyakorlatot.
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 29 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok











Nem értek egyet, a cikkben leírtakkal..Az én párom teniszezik és a világon a legromantikusabb, leggyöngédebb és a leges legjobb szerető.. Szerelemmel, őrületes vággyal, tökéletes elő-,és utójátékkal.. Imádom őt, és vele együtt mindent... Ő egy igazi férfi és én mellette lettem igazi nő.
a tőbbi sportágból nem volt szerencsém férfihoz,de a focit szeretném megvédeni.a legjobb sexuális teljesitményt egy focista nyújtotta.gyengéd volt mégis határozott,nem volt őnző,lepcsesszájú,maximálisan kielégitett.fantasztikus szerető volt 3 évig nap mint nap.és 3 évvel fiatalabb volt mint én.
Ez az iromány sehogy nem nagyon fedi a valóságot. A párom teniszezik és valahogy nem jellemző az h nem tőrődik velem. Sőt ha teheti mindig velem foglalkozna. Az ágyban pedig eszméletlen. Erről ennyit.
Hol vannak a küzdő sportok?? Az exem karatézik, mellesleg jó az ágyban.
Ők hol vannak, kérdem én! Elolvasni azért jó volt, jót kuncogtam rajta.
De gáz így "osztályozni", mindenesetre az írójának hiányosságait jól mutatja.
A lovalásról miért nem írnak???
Az is egy nagyon jó sportág!!!
És mi van mondjuk a kézisekkel???
Ja, és a zuhanyozással viszont nálam is beletrafáltatok (üdv. a klubban, PETRA!) :-)
Sztem sem lehet ennyire beskatulyázni.
Nekem spec. a jelenlegi a harmadik focista.. és neki is isteni keze van, uganúgy, mint a másik kettőnek! :-) -és esköszöm, hogy nem a lábára figyel! :-)
Akkor milyen sportot űz a tökéletes?
Nekem tetszett a cikk:) Az én barátom focista és nagyot nevettem a zuhanyozásos részen, mert pont beletrafáltatok;))
sztem ez nem sportfüggő hanem emberfüggő!!! lehet, h valaki egy csapatban játszik és tényleg mindent kipletykál a haverjaival, de mind1 h milyen csapat, sőt leeht h nincs is semmilyen csapat és mégis elmondja a haverjainak! ja és hol marad a kézilabda meg a kosárlabda meg az egyebek?! szerintem ez csak vicc, meg leeht h néha igaz...
És amely férfi egyáltalán nem sportol? Mert annyit dolgozik, vagy egyszerűen csak mert nem akar, és ennek ellenére is jól "elvan"? Azokkal mi a helyzet? Ők nem is szexelnek akkor az írás szerint?
Szerintem is téves amit pl. a focistákról ír.Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam szerencsére.
Még jo hogy a testépitökröl nem irt én az vagyok
a pasim nem sportol, de eszméletlen az ágyban :))
Még jó, hogy egyikbe sem tartozom :D
S miért maradt le a többi sportágat üzők jellemzése?:-)))) Mi a helyzet pld. a testépitőkkel, akik különböző izomfejlesztő - s talán impotenciát is okozható szerekkel élnek - valamint lehetne sorolni tovább is.
Ez a cikk is csak egy olvasmány s kész.
én minden sportot imádok:))én vok a modern casanova minden nőt maximálisan kielégítek:))gyeretek hozzám édeseim:)
Veszel 1 gumit és megtudod mennyire biztonságos,rá van írva! Ha normálisan használod(ahogy elő van írva)akkor semmi gond nem lesz vele,és hogy mikor kell levenni? Ezt te sem gondoltad komolyan :D Természetesen akkor ha már befejeztétek a dolgokat... Hány éves vagy? Igen tájékozatlannak tűnsz. De jobb ha előbb kérdezel mint utóbb
Nem ide tartozik, de mivel új cikk, gondoltam itt válaszolnátok:
Mennyire biztonságos az óvszer?Honnan tudja a srác, h mikor kell levenni?
Kösz előre is
mi a helyzet más sportágakkal? én rögbizek és 3 menet az esti átlag. a második a leghosszabb általában 25 perces. hol van ehhez egy agyon sztárolt focista? nálam van jó fizikum
Egyik sportot sem szeretjük, fantasztikusan jól érzzük magunkat, hetenként négy-öt órát szeretkezünk és nagyon boldogan élünk. Életünknek ez a része teljes, egész és tökéletes.
Elolvastam a ckket,és jót nevettem,mivel ez nem igaz,egy szó sem,Különösen a focista tipus nem igaz.Az én barátom hetente jár focizni és nemcsak titartó,kedves,figyelmes,érzéki,és nemcsak magára figyel,hanem inkább rám.És nem "fecsegő"tudja tartani a száját,Aki pedig a cikket irta az is jót mulathat az irományán,mert ez csak egy cikk,amolyan "töltelék",jó kis rágógumi,semmi több.
Úgy láccik, valahol gördül a "pasi kő" (értsd: "kő má 1 pasi") ... és ki tudja, hol áll meg, KIT, HOGYAN talál meg?
Engem így talált meg "korán reggel, éhgyomorra": 'MI VAN MÁ MEGIN?!? Sztem a szerző "lelki" állapota most szabadon asszociálható lenne a Rolling Stones dallal: 'I Can Get No Satisfaction', feltéve persze,h nem egy 14 éves kislányról van szó.' Majd az 1. kávé után, de még a 2. szivar előtt eszembe jutott, h nem kéne tán megint magamból kiindulnom :) + h tképpen a szerző sem ígér többet, egy szabad asszociációs kis játéknál, összefüggést keresve - bár találva nem - a valóságban egymástól teljesen független dolgok között. És máris jobb a kedvem. Már bizakodva gyújtok rá a 2. szivarra is, amit ugyan nem a Jézuska hozott - mint azt korábban hittem volna -, de legalább karácsonyra kaptam :) ... Jut eszembe, nem is tom, mi szórakoztatóbb, nem létező dolgok között - emocionálisan - létező összefüggéseket találni, vagy létező dolgok között - racionálisan - nem létező összefüggéseket keresni ... Ennyi ... :D
Szerintem sem helytálló ez az iromány! Az én barátom focista, és a leírtakból semmi nem illik rá. Nem csak a gól érdekli és használja a kezét, persze nem a pályán...
Nincs ezzel a cikkel semmi gond. Mégha nem is fedi a valóságot, azért szerintem szórakoztató volt.
Ismét egy valóságtól elrugaszkodott írásocska....
Én focizom, és furcsa módom mégse tud semmilyen barátom semmilyen hódításomról. Tán azért, mert nem rájuk tartozik?? :)
Az ágyban pedig....hát annyira perverz nem vagyok, hogy a lábammal törődjek :))
Ennek semmi ertelme szerintem! En extrem sportolok mar ha lehet annak mondani. Szerintem nem az. Kerekparozok, konkretan az erdoben, nyarankent, illetve downhillezek.
"De meneküljön, ha félsz a betegségektől. Hiszen ő imád kockáztatni – minden téren"
Ergo megdug mindent ami el es mozog? Amibola partnernek gondja lehet? Ugyan mar.
Anno meg verseny szeruen usztam most mar nem csak neha uszok de alapvetoen imadok uszni es a tehetem csinalom de teny, h unalmas, ezert hagytam abba. Minden vagyok de zarkozott az nem. Attol meg nem maganyos valaki mert uszik. Ez a tevekenyseg ugymond egyedul vegezendo hisz nem valoszinu, hogy beszelgetsz barkivel is uszas kozben vagy barmi de errol a maganyosagra kovetkeztetni...hmm.
és a többi sport? nem csak a foci van a világon, ott vannak a küzdősportok..mellesleg ez egy nagy hülyeség... a karate-s férfi meg veri az asszonyt az ágyban?! ugyan már kérem...