Veszekedés helyett párterápia
2007. január 22.
Kik kopogtatnak a párterapeuta ajtaján? Bizonyára nem azok, akik boldog szerelemben lángolnak. Hanem pontosan olyan párok, akiknek zátonyra futott a kapcsolatuk, s van mit felmelegíteniük, rendbe tenniük az életükben. Érzelmeket, lelki-intellektuális kapcsolatot, szexualitást.
Hirdetés

Márpedig újrakezdeni – ha valóban legalább pislákol némi remény – tudni kell. Vagy ha nem megy, meg lehet tanulni. Máskülönben igencsak gyászos jövő elébe nézünk. Tökéletes kapcsolat nincs, az idő mindegyiket megcincálja...
És akkor mi egyszerűen kilépünk belőle, hogy aztán átlépjünk egy másikba? Amelyiknek persze ugyanaz lesz a vége. Akik nem akarnak életük végéig nőtől nőig, férfitól férfiig vándorolni, netán elmagányosodni, azoknak a kapcsolaton belül kell szembenézniük és megbirkózniuk a problémákkal.
Konfliktus-kezelés
A konfliktusból tanulva a pár újraépítheti azt, ami összeomlott. Pontosan azokra az erősségekre támaszkodva, amelyek megmaradtak. - Számtalan válásra készülő házaspár döntött már úgy, hogy mégsem a bírósági bontóper felé veszi az útját – számol be megfigyeléseiről Rusz Edit. – Ráébrednek, hogy valami fontos összeköti őket. Közös élmények, szerelmes pillanatok, örömteli szexualitás, erős érzelmek. És ezt nem akarják elveszíteni.
Hogy miképpen lehet újra egymásra találni? – Semmiképpen sem a gyakran hangoztatott módszerrel, miszerint mindent meg kell beszélni” – véli a szexuálterapeuta. – E tantételből többnyire nem sül ki más, csak az előzőnél is nagyobb veszekedés. Mindenki van annyira önimádó, hogy nem azt látja be: ő hibázott, hanem inkább a másikra mutogat. Szabályos út, hogy a pár megint egymás fejéhez vágjon jó pár sértést.
A tisztázást nagyban segítheti egy harmadik személy, azaz a közvetítő. Ez lehet egy jó barát – bár itt a siker kétséges, hiszen ő általában elfogult valamelyik fél javára. Érdemes tehát szakemberhez fordulni, aki a férfitől és a nőtől is egyaránt megfelelő távolságból tudja támogatni a békülési folyamatot. Mint afféle moderátor egy kerekasztal-beszélgetésben.

A dologhoz persze mindenkitől nagy türelemre van szükség. Mindez nem azt jelenti, hogy a gondokkal minden párnak azonnal pszichológushoz kell rohannia. Sokan még a gondolattól is irtóznak, hogy egy harmadik személy előtt felfedjék életük legintimebb titkait. Az ő érzéseiket szintén tiszteletben kell tartani.
Gátlások és érzelmek
Ne ráncigáljuk hát erőszakkal, zsarolással párunkat a terapeutához. Ha úgy érezzük, ott a helyünk, menjünk el egyedül, mi magunk. Higgyük el, társunk is törni fogja a fejét a dolgokon. Lehet, ő zárkózott emberként a tükörbe mondja majd el, saját magának, amiről mi a pszichológussal fesztelenül csevegünk. A normális személyiségű embert nem hagyja hidegen, mi lesz a kapcsolatával, hogyan alakul a viszonya azzal, akit szeret. Mert ha valóban szeretünk, lesz erőnk változtatni. Akár a begyakorolt mechanizmusokon, a kapcsolatot ledaráló beidegződéseken.
Aki viszont nem kér segítséget és nem is hajlandó tenni azért, hogy sérült kapcsolatán a sebek begyógyuljanak, annak menthetetlenül tönkremennek a másikkal való közös dolgai. Az ilyen emberek egy ponton mindig elkezdik várni „a másikat”. Aki reményeik szerint jobb, szebb, okosabb, toleránsabb, szexisebb lesz, mint az előző volt.
Lehet, hogy az élet ezt meg is adja nekik. Azt viszont biztosan nem, hogy a várva várt társ hibátlan legyen. És akkor minden kezdődik elölről. Hiszen az új partnerről is hamar kiderül: ember õ – nem pedig földre szállt angyal.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 6 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok











Mi 26 évi házasság után jutottunk ebbe a helyzetbe. Az első foglalkozáson vagyunk túl és nagy reményeket fűzök ehhez a terápiához. Az biztos, hogy sem a mediátoron, sem csak az egyik félen nem múlik, mindkét fél akarata szükséges. A 26 év boldogan telt egészen ezelőtt 2 hónapig, felneveltünk 3 gyönyörű, okos gyereket és ezután következett egy mindent felüliró szerelem, ami kitörölte szó szerint a 26 év összes történését: szépet és jót egyaránt. Maradt a férjem megválaszolatlan kérdése: boldog lehetett-e volna még ebben az életben mással is? Most erre keressük a megoldást, meg a választ, hogy ez egyátalán megválaszolható-e, bizonytalan esélyekkel, sajnos sok kétséggel. Akinek sikerült már hasonló helyzetből jól kijönnie, kérem, hogy jelezzen, hogyan lehetséges?
Sziasztok. Én tíz éve élek a kedvesemmel kissebb nagyobb megszakítással. Sajnos most jutott el odáig a házasságunk hogy külső segítség kell hogy ujra bolldogok lehessünk.Kérlek benneteket hogy jelezzétek hogy milyen érzés a terápia után sikerülhet .
Csak ajánlani tudom a Hendricks házaspár könyvét; címe: A szeretet titkai. Nekem sokat segített.
Kedves Ikrek!
Nem akarok itt valami tévedhetetlen tanácsadó szerepében tetszelegni. Mégis szeretnék reagálni a hozzászólásodra.
Nem csak a saját tapasztalataim alapján mondom neked azt, hogyha szereted a kedvesedet, és ez az egyetlen dolog, ami (úgy érzed) szétmarja a szerelmeteket, akkor bizony neked kell okosnak lenni, és nem problémaként megélni ezeket a szúrkálódásokat mások felől. Talán neked nehéz így tenned (a szerelmetekért viszont MEGÉRI:)), de én inkább naplót írok, vagy elmegyek egyet kangoo-zni, ahol kitombolhatom az érzelmi feszültségeimet, és után mosolygok!!!!! Ha eszedbe jut még ezután is, akkor csak mosolyodj el rajta... te is máshogy fogod látni, ha irigyelnek, az neked legyen visszajelzés, hogy sokan szeretnének olyan boldogságban élni, mint amit rajtad látnak. Fel a fejjel és a mosollyal!!:) Sok sikert és erőt hozzá!!:) szioka
Kedves Ikrek!
Nem akarok itt valami tévedhetetlen tanácsadó szerepében tetszelegni. Mégis szeretnék reagálni a hozzászólásodra.
Nem csak a saját tapasztalataim alapján mondom neked azt, hogyha szereted a kedvesedet, és ez az egyetlen dolog, ami (úgy érzed) szétmarja a szerelmeteket, akkor bizony neked kell okosnak lenni, és nem problémaként megélni ezeket a szúrkálódásokat mások felől. Talán neked nehéz így tenned (a szerelmetekért viszont MEGÉRI:)), de én inkább naplót írok, vagy elmegyek egyet kangoo-zni, ahol kitombolhatom az érzelmi feszültségeimet, és után mosolygok!!!!! Ha eszedbe jut még ezután is, akkor csak mosolyodj el rajta... te is máshogy fogod látni, ha irigyelnek, az neked legyen visszajelzés, hogy sokan szeretnének olyan boldogságban élni, mint amit rajtad látnak. Fel a fejjel és a mosollyal!!:) Sok sikert és erőt hozzá!!:) szioka
Mi 1 éve élünk együt, úgy érzem eddig mindent megoldottunk, minden megbeszéltünk, de egy valamin nem tudunk túllépni, csak eljátszuk, hogy megoldottuk. Ez a valami az emberek rosszindulata, ami felénk irányul és körbevesz minket! Mindig elmondtam, hogy mit hallottam már megint magunkról és úgy veszem észre ezzel csak ártottam magunknak, pedig valakinek el kell mondanom, hogy ki és hogyan áskálódik ellenünk ,nem tudom egyedül megoldani ezeket! Azt mondta, hogy ne foglalkozzak ezekkel az a dolgokkal és ő ezt is teszi, ami engem megvisel, mert nem érdeklik a problémák ami kengem körülvesznek! Ez 1 hónapja kezdődött és megmérgezte a mindenapjainkat. Nem tudom, hogy jussak túl egyedül rajta, úg érzem rámegy a kapcsolatunk arra, hogy mások javára csinálok magamnak problémát! Mit tegyek, hogy én is áttudjak néézni ezeken a gondokon?