3 randiszabály szingliknek 2010-re

2010. január 19.
Ahogy a válságból is mindig van kiút, úgy a szerelmi életedben is új szakasz következik, hidd el. Ha a korábbi tapasztalataidból levonod a megfelelő következtetéseket, és hasznosítod is azokat, elkerülheted a korábbi hibákat. Mi három megszívlelendő tanáccsal segítünk.
A párkapcsolatok valahogy hasonlóak a gazdasági helyzethez – kegyen az egy háztartásé, egy országé, vagy akár az egész világé. Hiszen vannak jobb és rosszabb időszakok, néha tartozunk a másiknak és néha nekünk tartoznak, működik a kereslet és kínálat törvénye, árukat és szolgáltatásokat cserélünk, és bizony időnként egy-egy válság is bekövetkezik.

Amerikában a válság okaként – kissé szűkszavúan és határozottan elkésve – az illetékes elvtárs az előrelátás és a szabályok hiányát jelölte meg. Nos, ezt sem olyan nehéz a párkapcsolatban használni… Jól látjuk a gyerekeken is: ha nincs elegendő szabály és korlát, sosem tanulják meg, mi a szabadság. Ha mindent szabad, végül semminek nem lesz értéke. Ezért a szingli hölgyeknek (és uraknak, természetesen), itt az ideje bevezetni a megszorító intézkedéseket – önmaguk és az ellenkező nem esetében is.



1-es számú szabály:
A tervezés létfontosságú


Ha az ember céltudatos, szüksége van egy tervre. Egy bizonyos koron túl pedig a randizásban is eljön az a pont, ahol már nem elégszünk meg egy „majd küldök sms-t” válasszal. Ha valaki azt mondja: „Találkozzunk ekkor és ekkor itt és itt” – ez jól működik. Ez férfias, határozott, szexi, és az embernek van ideje és alkalma felkészülni rá. A „majd megbeszéljük”, „majd hívlak”, „még nem tudom, még alakul” típusú közlések lehangolják az ember lányát. Azt jelzik, nem vagyunk elég fontosak. A fondorlatosabbak arra is rájönnek, valószínűleg második-harmadik befutók a pasinál, aki előbb megnézi, mi van az elsővel, hátha… Ne hagyd magad, csajszi. Ha nincs terv, nincs semmi. Lépj tovább.

2-es számú szabály:
Ha úgy érzed, berúgtál, már túl késő


Legyen annyi önuralmad, hogy hazamenj (ne vezess), és ne magyarázkodj. Köszönj el, és nyugodtan vidd magaddal a titkod, mert – valljuk meg – a dolgok innentől már csak egyre rosszabbak lehetnének. Ha viszont időben lelépsz, és mindezt kedvesen teszed, még jót is tehetsz a kezdődő románcnak.

A trükk az, hogy mindig előre kell gondolkodni (már megint a gazdasági helyzet, ugye): vajon a következő pohár átbillent-e azon a ponton, ahonnan nincs visszaút? Ne gondold, hogy az alkohol hatására bekövetkező gátlástalanságot a férfiak szexinek tartják.Nyugodtan legyél önmagad, nem kell magad alkohollal olyanná tuningolni, amilyen nem vagy. (A valódi csokis tej remekül kúrálja a másnaposságot.)

3-as számú szabály:
Vége a nyugalomnak


Ne aggódj, nem a stresszt kell tovább növelni, ellenkezőleg. Ha nagyon szarkasztikus akarnék lenni, azt mondanám, „éld minden napod, mintha ez lenne az utolsó” – de hát eleve ez vezetett a válsághoz, ugye. Hosszú távon tekintve nem egy bölcs hozzáállás, és általában nem úgy szoktunk felkelni reggelente, hogy aznap biztos meghalunk. A többség, legalább is.

Ellenben itt az ideje, hogy felemelkedj a babérjaidról, és ne hagyd, hogy elmenjenek melletted a lehetőségek. 2010 a cselekvés éve, az újrakezdéseké és a bátor tetteké. Tessék kiráncigálni magad a napi/heti/havi rutinból, és valami egész mást csinálni. Járj kiállításokra, koncertekre, tánctanfolyamra, mindenféle kulturális eseményre, és meglátod: a világ sokkal színesebb, mint hitted. Pláne, ha azt a bizonyos valakit is megtalálod benne.
Ajánljuk még...

Angelina nem törődik a testével – durva fotók

A világ sorsa a fotók tanúsága szerint jobban érdekli Angelina Jolie-t, mint saját egészsége.

Igaz történet: Hárman egy ágyban

Belesajdult a szívem, mert ha nem is beszélünk róla, tudtam, hogy – ha nem is olyan hévvel, mint engem –, a feleségét is öleli, csókolja, szereti...

"Idegbeteg állat" Eltorzult arccal ordított Józsi

Egy napsütéses, átlagos délután Józsi gondolataiba merülve vezet az országúton.

Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 3 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.84

janika75
2010. január 25. 20:47

nekem a közelmultban volt kapcsolatom egy pest megyei hölggyel,aki a 2. szabályt megszegte....Valóban nem tartottam szexy-nek hogy úgy feküdt le velem hogy elötte pezsgötől vette a bátorságot hogy a szégyenlösségét,és gátlástalanságát is levesse.A tangát azért nem mondom meghagyta nekem......

Marcsika
2010. január 24. 17:06

Mindenre van szabály, csak az a baj, hogy néha megszegjük őket. Ekkor jön a szomorú felismerés: hibáztunk.
Mindenki maga irányítja az életét (többnyire). Ha segítenek, akkor még jobban működik.
Jó a cikk! :)

Rolee
2010. január 20. 08:27

Nagyon jó cikk! Sok igazság van benne!

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség