Top 10: A legkeresettebb topmodellek

2010. február 8.
Egy év alatt 4,5 milliárd forintot keres a testével a világ legjobban kereső modellje!
A legjobban fizetett modellek listájának élmezőnyében évek óta nem tűntek fel új lányok, legfeljebb helyet cseréltek néhányan. A listát végigböngészve feltűnhet, hogy több elkelő helyezéssel büszkélkedő szupermodell sem dolgozott túl sokat az elmúlt évben. Közülük Gisele Bündchen, Heidi Klum vagy éppen Adriana Lima azért, mert gyermeket várt.Natalia Vodianova és Alessandra Ambrosio pedig alig egy évvel első gyermekük születése után jobbára anyaként jeleskedtek 2009-ben.

Hirdetés


Hogy mégis miként kereshették ők a legtöbbet? Nos, ennek legfőképpen az a magyarázata, hogy ezek a lányok nem csak gyönyörűek és profin pózolnak a kamera előtt, de az üzlethez is kiválóan értenek. t. Carolyn Murphy pedig sikeresen használta ki, hogy sokáig Amerika egyik legnépszerűbb modellje volt és nyilvános szerepléseiért (Playboy, Sport Illustrated) manapság már borsos árat kér.

Mindenképpen feltűnő, hogy a legjobban keresők listáján 3 brazil lány is szerepel, ráadásul mindhárman az első öt hely valamelyikét foglalja el. Egyértelműen látszik az is, hogy az utóbbi évek tendenciája, miszerint a volt keleti blokk országaiból érkező lányok egyre népszerűbbek a divatvilágban, immár a legjobban keresők listáján is orosz és lengyel modell is bekerült az első tízbe.
Lássuk a legjobban kereső szépségek listáját!

Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.81

Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
andi
2010. február 20. 17:12

Nekem a bemutatott modellek közül Adriana Lima tetszik a legjobban-márha nem hangzik furcsán:) - nagyon szép és csinos!!! Le a kalappal!!!

  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség