Strasszok, cipzárak és szegecsek
2010. február 9.
Eklektika, vibráló színek a 80-as évek jegyében, és sok apró részlet bolondítja az új szezon táskáit.

80-as évek újra!
Éppen úgy, ahogy a divat más szegmenseiben, úgy a táskafronton is hódítanak a visszatérő 80-as évek. Ez nem csak a színhasználatban (divatosak a vibráló, élénk színek), de akár az anyag használtban is megmutatkozhat. Műanyagból, PVC-ből készült, áttetsző kézitáskát több divattervező kollekciójában is láthattunk. Ezek a darabok bizonyosan nem örök életűek, de nagyon vidám kiegészítők.
Hirdetés
Eklektika felsőfokon
A kézitáskáknál, válltáskáknál nem foghatunk mellé egy-egy feltűnő, részlet gazdag, már-már túlzsúfolt díszítésű darabbal. Az idei szezon legfontosabb szabálya az eklektika! A Chanel tavasz-nyári kollekcióját elárasztották a barokkosan túldíszített darabok, de a Fendi, vagy éppen a Louboutin is hasonló táskákat mutatott be. Válltáskából válasszunk nyugodtan kissé buggyosat, de mindenképpen díszítse valamilyen feltűnő részlet, például masni, vagy apró kövek, strasszok, esetleg funkciótlan cipzárok.
Kígyóbőr, fonatok
Természetesen a feltűnő díszítettség magával hozta a feltűnő minták újjászületését is, így tavasszal a hatalmas, kígyóbőrmintás bőrtáskák újra népszerűek lesznek, ahogy a párducmintás darabok is. Akik azonban a szafari hangulatot nem állatbőrmintás darabokkal szeretnék felkelteni, még mindig választhatják a fonott táskákat, amelyből a tavaszi kollekciókban meglehetősen nagy a kínálat. Nemcsak a hagyományos háncsfonatoknak jön el az idejük, de a fonott bőrtáskák is reneszánszukat élik majd, az külön dob majd az összhatáson, ha hippis rojtok lógnak le róla.
A táskapiacon idén sincs hiány a választékból, akár kis laptáskát keresünk, akár hatalmas válltáskát egyet ne feledjünk 2010-ben az extrém díszítésekkel, feltűnő színekkel most biztosan nem fogunk mellé!

Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 2 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Eddig 2 darab hozzászólás érkezett!
Szolgáltatások
Rovatok












hát én is elfogadnám!:) különösen a barnát... ilyet keresek egy ideje. Na jó, csak 1 hete gondoltam rá, mert sikerült egy isteni barna csizmát szerválnom leértékeléskor. Viszont nincsenek kiegészítőim hozzá: öv, táska... Talán valentin nap, bár az túl "kommersz", meg geil is, és különben is olyankor az ember a kedvesét ajándékozza meg, hihiii
De akkorisúgyszeretnééék...
Ezek a táskák nagyon jók.
elfogadnám mindegyiket:)