Markáns árnyalatok, maximális nőiesség
2007. március 21.
Tavasszal és nyáron a nőiesség az elsődleges, a különböző stílusok keverése azonban nem szerencsés. Színek és fazonok tekintetében pedig nyugodtan szorítkozzunk a jól bevált harmóniára.
Hirdetés
Szinte követhetetlen iramban változik a trend, megszoktuk a tűhegyes cipőket, rögtön felváltották őket a tompa orrú babacipők. Tavaly kiélhettük a kreativitásunkat az egymáshoz alig illő darabok magunkra aggatásában.
Ha viszont továbbra is kiszolgáljuk a divatot, márpedig miért ne tennénk – visszatérhetünk a tavaly annyira kerülendő „minden mindennel passzol” elvhez. A színek és stílusok harmonizáljanak egymással, a kiegészítők pedig erősítsék az elegáns összhatást.
A divatcégek általában komplett stílusokkal jelennek meg a piacon, azaz egy márkán belül minden ruhát és kiegészítőt megtalálhatunk. Ez segít a választásban, az összhang megtartásában, ráadásul némi energiát is spórolunk vele.
Az idei alap-kiegészítők a hangsúlyos fülbevaló és öv, függetlenül attól, szükség van-e rá vagy nincs. Az övek legyenek minél szélesebbek, lehetőség szerint a derékon kicsit ferdén hordva. Ha tehetjük, válasszunk hozzá azonos (vagy hasonló) színű táskát is.
A visszafogott pasztell színek helyett idén kedveltebbek lesznek az erőteljes, markáns árnyalatok. Fekete, fehér, sötétkét, igazi piros, élénk fűzöld és természetesen arany és ezüst. Ez a vonal a sminkdivatban is megjelenik. A pasztell színek helyett arcunkon is viseljünk merészebb színeket, természetesen egyéniségünkhöz igazodva. Egy-egy favorit fazonja minden szezonnak van. Így a fidres-fodros szoknyák mellett az ősszel berobbant térdnadrágok továbbra is hódítanak.
A lényeg a maximális nőiesség. Egy kis romantikát még a legunalmasabb szürke kosztüm mellé is be lehet csempészni, csupán egy gyöngyökkel díszített blúz és egy feltűnő nyaklánc kell hozzá. A fodrok, csipkék és gombok mellett ugyanis a gyöngyök lesznek idén ruháink legkedveltebb díszítőelemei.
(képek és ruhák: www.mango.com)

Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok