Fullasztó fodrok az Oscaron
2010. március 13.
A vörös szőnyeges események abszolút első számú rendezvényén a nagy sztárok ezúttal nem fogtak nagyon mellé, de előnytelen ruha azért akadt így is!
Az Oscar-gálán mindenki arra törekszik, hogy már belépője felejthetetlen legyen a tévénézők milliók számára.A nagy igyekezetben persze minden évben vannak néhányan, akik túllőnek a célon. Idén a legnagyobb sztárok szinte kivétel nélkül remek összeállításokban léptek a reflektorfénybe. Végignézve a ceremóniát feltűnt, hogy Hollywoodban idén a rengeteg hab és fodor tarolt, klasszikus, uszályos nagyestélyiből nem volt hiány, azonban most az ilyen darabokat is jellemzően fodros, habos részletek díszítették.
A klasszikus fekete, vörös dresszek mellett az idei Oscar-gálán feltűnő volt a visszafogottabb, pasztellesebb árnyalatok térhódítása. Nagy mintás darabokat szinte egyáltalán nem lehetett látni. Sőt, ezúttal a nagy frizura-csata is elmaradt, korábban szinte elképzelhetetlen volt díjátadó néhány extravagáns hajköltemény nélkül, most viszont inkább az egyszerűségre törekedett mindenki.
Az Oscar-gála 2010-es melléfogásait leginkább a túlzásba vitt fodor-őrület jellemzi, de akadtak olyan hírességek is, akik bár szép ruhákat választottak, de mégis felejthetők voltak a nagy estén.
A 2010-es Oscar-gála legrosszabb vörös szőnyeges produkciói!
Hirdetés
Az Oscar-gála 2010-es melléfogásait leginkább a túlzásba vitt fodor-őrület jellemzi, de akadtak olyan hírességek is, akik bár szép ruhákat választottak, de mégis felejthetők voltak a nagy estén.
A 2010-es Oscar-gála legrosszabb vörös szőnyeges produkciói!
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok













Zoe Saldana ruhája absz. nevetséges, az alja mintha külömböző színű fürdőszoba szőnyegekböl készült volna... :))
Charlize Theron ruhája pedig... az egyedüli dolog amit eltalált az talán a szine!
JLo ruhája... ilyen anyagból inkább steppelt kabátot tudok elkébzelni, mint estélyi ruhát. De ki vagyok én h Armani tehetségét kérdőjelezzem meg!
Kate Winslet átugrott a 18. századba ruhét vásárolni...
Maggie Gyllenhall Hawaii motyvumos ruhája, enyhén szolva érdekes... totál nem passzol az esthez!
Vera Farmiga ruhája nem annyira rosz, csak a szine nem valami előnyös, és tényleg kicsit sok :D