Férfiak - plasztikai sebésznél

2006. október 16.
A régi mondás szerint a férfi akkor is vonzó, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Ez valaha igaz lehetett, ám ma már egy férfi törődik azzal, hogy néz ki, és ha a természet adta külsővel nincs megelégedve, bizony változtat rajta.
Hirdetés
Az erősebb nemhez tartozók elirigyelték a nőktől a test átformálásának esélyét, és a lehetőséget kihasználva egyre többen keresik fel a plasztikai sebészt. Korábban férfi csak akkor választotta a plasztikai sebész szikéjét, ha el akarta tüntetni valamilyen sérülés nyomát. Inkább a színészek, a reflektorfényben élők vették igénybe a szépségklinikák segítségét. Ez a szemlélet gyorsan változik. Elsősorban a munkahelyek – és nemcsak a külföldi tulajdonban lévők – várják el az előnyös megjelenést még a férfiaktól is. Ma már nem elég a tiszta ruha és az ápolt haj.
A szépítkezés nem férfiatlan

Bár a férfilélek sokáig az általa olyannyira lenézett „cicoma” fogalomkörébe sorolta a testszépítést, ideje megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a férfi is törekedhet a fizikai szépségre.
Amerikában pszichológusok és egészségügyi szakemberek azt a célt tűzték ki, hogy rábeszélik a férfiakat, fogadják el a plasztikai műtét gondolatát, és ne tartsák férfiatlannak, ha valaki szépítkezés céljából fekszik be a klinikára. Aki fiatal, de csúnyának tartja magát – menjen műtétre! A plasztikai sebészeti beavatkozást kérők negyven százaléka férfi. Hazánkban ez az arány harminc százalék körül mozog. A hagyományokon túl a döntést befolyásolja a képzettség is. A tengerentúlon a testüket „átszabató" férfiak több mint fele felsőfokúvégzettségű. Ugyanakkor nincs kizáró szerepe a pénztárca vastagságának, tehát a plasztikáztatás nem a jómódúak kiváltsága, legalábbis az Egyesült Államokban.
Az egyenjogúság jegyében

Az indíték független a nemtől. A fejlettebb országokban a plasztikai sebész kése alá fekvő nők többsége zsírleszívást, mellnagyobbítást kér. Az amerikai és nyugat-európai férfiak között minden ötödik páciens szintén a fölösleges hájától szeretne megszabadulni. Viszont minden hatodik férfiú a szemhéját igazíttatja meg, vagyis emelteti fel, és minden hetedik az orra alakján kíván változtatni. Ez veszélytelen, nem is túl drága eljárás, és ha eltűnik, ami addig olyannyira szembetűnő volt és elriasztotta a partnereket, már megérte! Ha pedig középkorú az ember, akkor igazán nem megy a férfiasság rovására a hajbeültetés a mostanában furcsán magasodó homlokon, vagy a ráncok felvarratása, és egyéb „fazonigazítás”.
A férfiakat is az igényeik szerint szabják. Tipikusan férfias műtét a homloknövelés, ez azt jelenti, hogy a túl mélyen lenőtt hajhagymákat eltávolítják. Ugyancsak gyakori az állkapocs megnagyobbítása vagy keskenyítése, és nem ritka a szájkörnyéki ráncok eltüntetése sem.
Újabb és újabb hibák

A tapasztalat szerint a kozmetikai sebészhez forduló páciensek közül minden negyedik visszatér, és újabb műtétre vállalkozik. Ebben a tekintetben nincs különbség férfi és nő között. Még akkor is újra felkeresi orvosát, ha jól sikerült a beavatkozás. Ha megszüntetnek valamilyen, korábban zavaró szabálytalanságot, akkor további hiányosságokat fedez fel magán az ember.
Aki fölvarratja a szemhéját, mert elevenebb tekintetre vágyik, idővel a bőrét tartja rugalmatlannak, később hurkákat fedez fel a dereka körül, és így tovább. Ha valakin elhatalmasodik a férfiúi hiúság, és függőségbe kerül a plasztikai sebészekkel, az akár veszélyessé is válhat.

A leggyakoribb férfiszépítő műtétek

1.) Hajbeültetés
2.) Szemhéjállás változtatása, szemhéjránc eltüntetése
3.) Az arc ráncainak kitöltése, eltüntetése
4.) Az elálló fül igazítása
5.) Orrplasztika
6.) Arcfelvarrás
7.) Ajakformálás
8.) Az áll megváltoztatása
9.) Mellkisebbítés vagy implantáció
10.) Zsírleszívás a hasról
11.) Zsírleszívás a csípőről és a deréktájról
12.) Zsírleszívás a combról
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 4 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.82

vics
2010. június 8. 20:17

Mindenki maga döntse el, hogy miként érzi jól magát a bőrében, szőrősen vagy csupaszon. A jólápoltság alap, legyen pasi vagy csaj, s ehhez hozzá tartozik a kozmetika, bőrápolás, szőrtelenítés. Az én pasimnak olyan szép a lába, talpa, sarka, mint a kisbabáknak,annak ellenére, hogy igazán sokat nem tesz érte. Szőrösen is szép a lába, persze nem túl szőrös, de próbaképp gyantáztam is neki. Alapból szeretem, ha a pasi szőrös, de neki így is szép. Szóval ne skatulyázzunk, hogy a pasi szőrös, vagy csupasz legyen, mindenki maga döntse el, semmi sem kötelező.

Kirana
2008. július 3. 21:10

Ha egy pasi ápolt és kellően kisportolt alakja van, akkor már a legtöbb nőnél nyert ügye van, a hiányosságait meg a humorérzékével pótolhatja. Én gusztustalannak tartom, hogy mostanában egyre inkább nőiesíteni akarják a pasikat, hogy néz már ki egy totál szőrtelen férfiláb? Babarózsaszín cuccok, szőrtelenítés, páváskodás a tükör előtt - mi lesz így azokkal a nőkkel, akik a férfias pasikra buknak? Remélem, a pasik nem hagyják magukat és nem dőlnek be a sok hülye szépségideálnak, hanem megmaradnak FÉRFINAK...

Blacke
2007. október 21. 11:49

Az is épp eleg baj, hogy ennyi barbibaba szaladgál az utcán. Most Kent sorozatgyártásba kezdünk? Ha annyi fölösleges pénzed van inkább jótékonykodd el. Eleg szegény ember van ebben az országban. Probálj inkább belső értékeiddel kitünni.

leila
2006. november 13. 15:54

szerintem ez igy nagyon helyes!a férfiak is had szenvedjenek már végre egy kicsit a külsejükkel.mert mindig az van,h a férfi mindegy hogyan néz ki,csak borotválkoznia kell,tisztálkodnia és hajat mosnia.ennyi.a nőnek meg mennyi mindent már,h valahogy kinézzen!!!tessék férfiak,menjetek csak ti is szépen plasztikáztatni magatokat,és foglalkozzatok a külsőtökkel,ne csak a nőktől várjátok ezt el!és szerintem még be kéne vezetni azt is,h minden férfi szépen szőrtelenitse magát mindenhol,mint a nők,náluk is legyen már alapkövetelmény ez!szenvedjenek ők,is ne csak mki nők,már igy is van nekünk épp elég minden

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség