Hirdetés

Kertbe épített medence

2007. június 19.
Bors Edit
Arra, hogy mit jelent egy családnak a kertbe telepített medence, nincs értelme sok szót vesztegetni, hiszen mindannyian tudjuk: a víz megnyugtató látványát, kellemes hűsölést, boldog lubickolást. Szólni inkább arról érdemes, mi a teendőnk, ha mindezt magunkénak szeretnénk tudni, illetve arról, hogy milyen teendőink adódnak, ha már birtokon belül kerültünk.
Hirdetés
Amennyiben még nincs medencénk

Elhelyezés

A kültéri medencék elhelyezésénél több szempontot kell figyelembe venni, amihez elsőként a rendelkezésünkre álló területet kell megvizsgálnunk. Amennyiben a telkünk lejtős, támfal építésére lesz szükség, ami nagyban megdrágítja az építést. Célszerű a medencét a mélyebben fekvő részre telepíteni, ez részben szintkiegyenlítést eredményez, részben megakadályozza, hogy egy esetleges műszaki hiba folytán az “elszabaduló” víz alámossa a házat. Magas talajvízszint esetén, ártérben, “felúszás” elleni védelemre is szükség van, ami szintén jelentős többletkiadással jár. Arra is gondolnunk kel, hogy amennyiben nincs a közelben erre alkalmas helyiség (pince, garázs stb.), a gépészeti berendezéseknek is 4-5 m2 alapterületű aknát kell építeni.

Tájolás

A medence tájolásánál figyelembe kell vennünk a környező növényzetet, a fákat, amelyek beárnyékolják a medencét, és leveleikkel a vizét is beszennyezhetik. Az uralkodó széljárást sem szabad figyelmen kívül hagynunk, mivel a vizet mindenképpen át kell áramoltatni a szűrő berendezésen, ami általában a medence egyik rövidebb oldala felől az ellentétes irányba történik. Gondolnunk kell az építészeti előírásokra is, pl. a medence megfelelő távolságára a kerítésektől.



Méretek

Átlagos család esetében a javasolt medenceméret 8-10 m hosszúság és 4-5 m szélesség között mozog. A víz optimális mélysége 1,2-1,5 m. A gyerekek részére érdemes egy sekélyebb részt is kialakítani, ami egyben lépcsőként is szolgálhat. Akik kifejezetten úszásra akarják használni a medencéjüket, azoknak sem javasolt az ajánlott méretűnél nagyobb építése, hiszen a vizet nagy erővel kibocsátó ellenáramoltató segítségével a folyamatos, úgymond árral szembeni úszás kisebb medencékben is megoldható, s ezek plusz költsége elenyésző egy akkora medence létrehozásához képest, amelyben már kényelmesen lehet úszni.

Feszített víztükör

Az ilyen kialakítású úszómedencék mellett még egy, a medence térfogatának kb. 5% -át kitevő, ún. puffer medencére is szükség van, ez veszi fel ugyanis azt a fürdőzők által kiszorított vízmennyiséget, amelyet a túlfolyó vályú már nem képes elnyelni.

Fűtés

Amennyiben a vizet fűteni szeretnénk, az elektromos megoldással szemben gazdaságosabb a ház kazánjáról hőcserélőn keresztül felmelegíteni azt. Ehhez a kazánházból kell a medence gépészetéhez fűtési vezetékeket vezetni; ez is fontos szempont lehet a medence helyének meghatározásánál. A legtakarékosabb, korszerű fűtés a napkollektoros, amely hazánkban is mind népszerűbb, ám a téliesítéssel járó gondok, a helyigény, az esztétikum és a viszonylag kevés napsütéses óra miatt lassan terjed.

« előző
1 2
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.80

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség