Fiatalok földje, Írország

Süllyedünk: alattam, mélyen a tengerben világítótorony, mellettem a „Smaragd sziget” meredek sziklás partjai, sorházak csigavonalban, egy kastély romjai. Dublin pár csepp esővel fogad, stílszerűen. Idegenvezetőnk, Eileen megnyugtat: csak rövid ideig tart majd. A Golf-áramlatnak köszönhetően errefelé enyhe a klíma. Tíz éve nem esett már hó, amikor esik, akkor is azonnal elolvad, fagy sincs, csak a magasabb hegyekben.

Európa szegényháza volt

A sziget nyugati széle felé autózunk, rövid ideig autópályán, amit a helyiek Írország legnagyobb parkolójának neveznek – tekintettel az állandó közlekedési dugókra. Egyébként autópálya alig épült, keskeny utak hálózzák be a 150-szer 300 kilométeres Ír-sziget 4 tartományát, 32 grófságát. Közel 4 millióan élnek az Ír Köztársaságban, az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországnak 1,7 millió lakosa van. Írország 1973-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, a gazdaság 6-7 éve szépen fejlődik – meséli Eileen –, végre gyarapodik az ország, ami korábban Európa szegényházának számított. A szoftver-ipar mellett a legnagyobb jövedelmet a mezőgazdaság és a turizmus termeli.
Az 50-es majd a 80-as években nagyon sokan hagyták el Írországot, a zavaros politikai helyzet, a nagy munkanélküliség miatt. Már nem először egyébként, az ír történelem során. A XIX. század közepén egy rejtélyes növénybetegség elpusztította a teljes burgonyatermést, aminek következtében éhínség pusztított az országban. 1845 és 49 közt több mint egymillióan haltak éhen és még többen vándoroltak ki Amerikába. A hajókat, amelyeken utaztak „koporsóhajóknak” nevezték, mert a lesoványodott, kimerült emberek jó része nem élte túl az utazást. Napjainkban az Egyesült Államokban több ír él, mint az anyaországban.

Piros, sárga és kék ajtók

A szegénység máig nyomokat hagyott a vidéken. Az út mentén nagyon sok romos, elhagyatott házat látok, de az épek többsége is pici és végtelenül puritán. Lapos tetős, többnyire kétszintes, alacsony házak, apró ablakokkal, nem egynek a homlokzatán, kívül futnak a csövek. Az egyetlen díszük az ajtó, amelyet kékre, pirosra vagy sárgára festenek. Az ablakokat nem takarják függönyök, érdekes, cakkos rolók helyettesítik – így aztán könnyen bekukucskálhatok az írek életébe. A tehetősebb házakhoz gyakran építenek télikertet, és a nappali ablaka alatt tartják a kanapét. Az ablakokban gipszkutyusok üldögélnek, néha művirág virít. A kertek többségében csak gyep zöldell, esetleg a kerítés mentén keskeny virágszegély díszeleg. Furcsának találom, hogy a család autója szorosan a nappali ablaka előtt áll – úgy látszik, jobbnak látják szemmel tartani.

Clonmacnoise, a Shannon partján álló középkori kolostor az első megállónk; először érint meg az ír ég, az alacsonyan úszó felhők, a széles, lassú folyó és az ősi kultúra különös, békés hangulata. A kereszténységet Szent Patrik 432-ben hozta be az országba: a kolostorokban, ahol nemcsak szerzetesek hanem egyszerű emberek is éltek, virágzásnak indult a tudomány és a művészetek.
Az írek ma is vallásosak, lakosainak 60-80 százaléka minden vasárnap jár misére, bár Eileen szerint ez is változóban van – ahogy ő fogalmazott, „a fiataloknak nem kell a vallás.” És fiatalok bőven élnek itt: az ország lakosainak fele még harminc éves sincs.

Hétágra süt a nap

A vacsoránál, amit Galway egyik gyönyörű fekvésű, tengerparti szállodájában fogyasztunk el, csupa-csupa „majdnem gyerek” szolgál fel. Kedvesek, némelyik láthatóan zavarban van. Tehenek és szúrós, sárgavirágú puszpángok közt próbálom lesétálni a vacsorát.
Reggel hétágra süt a nap. Romantikus úticélunk a Kylemore-apátság, ahol az I. Világháború óta bencés leányiskola működik – tehetős családok gyermekeinek. A neogótikus kastélyt a gyönyörű parkkal egy manchesteri mágnás, Mitchell Henry építtette a feleségének a Kylemore-tó partján. A boldogságuk nem tartott sokáig, felesége és leánya hirtelen halála után eladta a birtokot.

Connemara tartomány nagy része lápvidék. A tőzeg több ezer éve elhalt növényekből áll, ezért jól ég. Sokak megélhetését jelenti még ma is: tüzelőnek, virágföldnek adják el. A hangával és gyér fűvel borított tőzeglápon érintetlen a természet, sok ritka madár élőhelye. Ami az állatvilágot illeti, ezen a szigeten nem élnek sem kígyók sem békák (nem tudom, mit kiabálnak itt egymásra ez emberek), mivel nem értek el Írországba, mielőtt a jégkorszak véget ért, és az Ír-tenger körülvette a szárazföldet. Láttam viszont delfint, amikor Kerry-grófságba kompoltunk a Shannon torkolatánál, sütkérező, duci fókákat az Atlanti-óceán partvidékén és persze megszámlálhatatlanul sok, békésen legelésző tehenet, bocit, bárányt és birkát. Ez utóbbiak nagy része tarka foltot visel a bundáján, gondolom a gazdák színekkel különböztetik meg a jószágaikat.