Hirdetés
Amikor a férfi a fiatalabb…
2007. június 22.
Igaz szerelmi történetek… Manapság ugyanis egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nő az idősebb – és a férfi a fiatalabb. A kapcsolat, amelyért mindketten megharcolnak pedig teljes és gyönyörű.

„Nem vagyok gyerek
Anikó 12 évvel volt idősebb nálam, de ez rajtunk egyáltalán nem látszott, mert ő annyira gyönyörű volt, én meg talán egy kicsit érettebbnek nézek ki a saját koromnál, meg magas is vagyok és simán egykorúnak néztek bennünket. Engem egyetlen pillanatig sem zavart a korkülönbség. Nagyon szerettem Anikót úgy, ahogy volt.(…)
De az a negatív kód, amely ott jelen volt, újra és újra olyan helyzeteket generált és teremtett, melyekben robbanásszerűen jöttek ki belőle a kételyek, félelmek és szorongások. Azt sugallta és mondta is, hogy egy fiatalabb nőt keressek magamnak.(…)
Anikó annyit mondta, hogy keressek mást magamnak, míg végül is elváltak az útjaink. Kerestem, de nem találtam.(…) A kapcsolatunk részemről egyáltalán nem a korkülönbség miatt szakadt meg, hiszen sokszor éppen őt éreztem sebzett kislánynak és magamat több ezer éves léleknek mellett.(…)
Már nem vagyunk együtt, de mindig hálás szívvel és szeretettel gondolok rá. Bármikor szerelmes tudnék lenni bele újra. Ám amíg azt érzem, hogy az ő érzelmi hullámzásait nem tudom természetes módon az életem egyik feladataként kezelni, csak komoly problémaként, addig azt hiszem, hogy valóban el kell válnom tőle.(…)”
A vallomások sokszor zavarba ejtően nyíltak vagy vidámak – mégis könnyen megérintik az olvasót. Megismerhetjük az ilyen kapcsolatok szépségét és a lesben álló veszélyeket is…
„És boldogan élnek…
Én most vagyok ötvenkét éves, a párom pedig harmincnégy. Harminchét voltam, amikor megismerkedtünk, ő pedig tizenkilenc volt akkor. Amikor megházasodtunk, akkor negyven voltam, ő meg huszonkettő. Akárhogy is számoljuk, ez mindenképpen azt jelenti, hogy 18 évnyi korkülönbség van közöttünk.
Azt mondhatom, hogy ha lehet fokozni a dolgot, akkor most még jobb a kapcsolatunk, mint az elején volt. Például az nekem is olyan csoda, amikor egyszer csak érzem, hogy néz, és azt mondja: - Most éppen rajongok érted. Érted? Ez fantasztikus. Ennyi év után. Annyira édes…”
Szívesen olvasnál ilyen szép és megható történeteket? Érdekelnek mások tapasztalatai és boldogsága? Akkor játssz velünk és nyerd meg a három Bors Mari: Micsoda különbség! című könyv egyikét >>>
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 21 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Hirdetés
Szolgáltatások
Rovatok












pff.
besz@rás az egész.nekem is fiatalabb csajszika kéne, mint idősebb.azt nemtudom elviselni,h az idősebbek annyira számítóak tudnak lenni.totálisan lefárasztják a férfiembert.bár a sexben nagyon jók.akkor is.... többet érne egy olyan lány aki tudja mit akar,de nem teszi magát a magasságos égbe, mert idősebb pár évvel.
Szerintem azért a 12 év korkülönbség rengeteg én egy ilyet egészen biztosan nem vállalnék be.+5 -5 évig bármi elképzelhető
na igen,ezek is lehetnek gondok,de ez mind mind személyiség függő dolgok. lehet hogy máködik a dolog,lehet hogy nem. ez már az adott párra tartozik mindig :)
A szerelemben nem számít a kor csak a kisugárzás. Ha a nő idősebb ez hosszútávon jelent gondot mivel a helyes fiatal fiúk a fiatal lányoknak is kellenek és ki akar élete végéig erre gondolni???? A fiatalabb partner érezheti úgy az idősebb kitartja őt.
Green
Lényegében igen,a logikus az lenne egy szemszögből, de ha a másik felét nézzük a dolgoknak,akkor a férfiak 30éves koruk elött hát úgymond majdhogynem képtelen úgy gondolkodni mint egy érett ember,és folyamatosan másokra van szorulva... Persze mindig vannak kivételek, mint pl. én is,de ez most lényegtelen, szóval a természet szemszögéből a létfenntartás az elsődleges, márpedig egy 20onéves srác képtelen eltartani egy családot,legalábbis nagyon ritkán van rá példa ha saját erőből indul neki a srác...
Tehát ebből a szemszögből jó ha a pasi az idősebb.
A másik szemszögből jó ha a pasi a fiatalabb,mert akkor sok jó dolgot tanulhat a nőtől azon felül amit az életben már elsajátított a tapasztalatain/tanulmányain/életén keresztül... Ráadásul az érettebb nők nem olyan labilisek és kiszámíthatatlanok mint a fiatalabb csajok,ami azért biztonságérzetet is ad.
Nekem is voltak idősebb bnőim,de én azért is a saját korosztályomból szeretnék majd párt találni... nemtudom miért,valami miatt így érzem... Bár eddig ez túlontúl nehéznek bizonyult,de majd még kiderül...
Egy szó mint száz, az igazásgok mibenléte abszolúte nézőpont kérdése, mivel a fogalmakat is az emberek alkották,így minden többértelmű ;)
GreamReaper!
Akkor a természet szemszögéből nem a férfinak kellene fiatalabbnak lennie? Mert ha ők rövidebb ideig élnek, úgy akkor nem marad egyedül senki, ha a férfi a fiatalabb.
Persze ez eléggé racionális megközelítés, de érdekes. :)
Sziasztok!
Az utóbbi években szinte csak fiatalabb férfiak kerültek a látókörömbe. Engem is ez vonz, vagy csak egyszerűen így alakult, ki tudja? Nem sok évvel, csak olyan 2 - 4 évnyivel fiatalabbak. Nem a kor számít, hanem az, hogy mire vágyunk egy kapcsolaton belül, és azt a másik meg akarja e, meg tudja e adni. És amire ő vágyik azt mi meg tudjuk e adni neki, és meg akarjuk e adni. Szerintem ennyi! Meg sok küzdés. Minden kapcsolatban meg kell egymásért küzdeni.
hmm, olvasgattam a hozzászólásaitokat,és szerintem ez is egy olyan téma,amit nem lehet megmondani hogy jó vagy rossz. Viszont ha a természet szemszögéből nézzük,akkor talán a férfinak idősebbnek kéne lennie,ugyanis a férfiak rövidebb idejig élnek :P:D Mondjuk álltalában ez nem nézőpont kérdése,de hát ez van :)
Én személy szerint a korombeli csajoknál jóval idősebbeket szoktam megkedvelni,persze hébe hóba találok egy korombelit is, ugyanis a korosztályomnál jóval érettebbnek érzem magam szellemileg, és egyszerűen nembírom elviselni ezt az "élljünk a mának" meg hasonló szövegeket... Rengeteg lélekromboló dolgot megéltem sajnos elég fiatalon,így ideje korán felnőttem, és fura,de családra vágyom,nyugalomra, de persze úgy hogy néha egy egy őrültségben részt kell venni, pl. quadozás, dzsetszkizés,stb, elvégre az élet nem állhat meg... :P
Na mind1, szó ami szó, a korkülönbség egy bizonyos pontig lényegtelen, de mondjuk abba belekell gondolnia a fiatalabbik félnek,hogy mit fog tenni,ha eljön az idő amikor egyedül marad... ;)
szerintem az az idealis ha a par kozott 2-5 ev a korkulombseg....hisz sok problema adodhat abbol h ki orgebb vagy fiatalabb a masiknal...Ember valogatja.
Melcsi!Szerintem Juhász Gyulánál jobban még senki nem tudta megfogalmazni ezt az érzést:"Nem tudom mi ez,de jó nagyon/fájása édes,hadd,fájjon,hagyom...":-)Szóval valami ilyesmi...
E hozzászólásához pedig: volt egy hozzám korban nagyon illő, 26 éves srác, aki annyira elviselhetetlenül lekezelő volt, hogy inkább otthagytam, és inkább egy 19 éves srác társaságában voltam, akivel csak egyszerű barátság volt a kapcsolatunk. Az a barom azt hitte, csak mert idősebb nálam öt évvel, mindent jobban tud. Korához képest tapasztalatlan volt és naiv, ráadásul le akart láncolni. Helyette inkább választottam egy 19 éves fiú társaságát, mert még ő is érettebben gondolkodott nála.
Nekem helyett "engem"et szerettem volna írni, most korrigálom.
Nekem egy időben kizárólag az idősebb férfiak vonzottak, néha 10-15 év korkülönbséggel. Érettebb voltam testi és lelki értelemben is, nem érdekeltek a kisfiúk. Most, hogy a saját korosztályom is férfiasodik, már simán körbenézegetek ott is. Régi korombeli (vagy fiatalabb) fiú barátaimon vagyok sokszor kellemesen meglepve, hogy jé a kis pöcsösből milyen jóképű, érett fiatal férfi lett...:)
Amúgy nincsenek merev szabályok. Természettől, habitustól függ, kinek mi a vonzó. És természetesen attól, mire van szüksége az illetőnek egy kapcsolatban.
Engem "eszmélésem" elsö percétől fiatalbb "pasikkal" hoztt össze az élet, a kor mindig csak később derült ki.
Pesze a neveltetés az bennem is ott volt "fiatalabb" ajaj, a férjem is fiatalbb volt.Később mikor elválttunk, azután is mindig csak fiatalbbak kerültek a látószögembe. Ma már tudomhogy miért is, de ez egy másik törénet.
Uj munkahelyre kerültem és nem vettem észre.......nem a pasit, egy igazi férfi, nem tünt fel, két év után kezdett el udvarolni, egy évig joformán ügyet sem vetettem rá.
Összejöttünk, baromi nagy korkülönbség ellenére 12 évvel fiatalabb nálam.
Lassan 17 éve élek egy csodálatos, boldog kapcsolatban amilyenröl mindig is álmodtam. Tényleg megtaláltam életem szerelmét.
Hát ennyit a korkülönbségről.
A szerelem nem korfüggő, nem is politikafüggő
Egyáltalán mondja már meg valaki mi az a szerelem........ :)
Az biztos, hogy a szerelem nem korfüggő. Se egyik irányba, se másikba. Nejem 6 évvel fiatalabb nálam, de sztem érettebb, mint én:-). "-E-" azt írja, volt pasija szánalmas és borzalmas volt. Hm...lehet, hogy pont miattad. Ha különbözőek, akkor nem lehet együtt élni. Én se tudnék együtt élni egy mszp-s szadeszes liberális kajmánfajú nővel. Kortól függetlenül sem.
Én most beísmerem, a fiatalabb pasik jönnek be nekem. Csak azok.Ez van. Én sem értem mért, talán a fiatalságukból áradó ártatlanság és naivság, marhára le vesz engem a lábamról. Én ezt elfogadtam, nekem jó így. De az a gond, hogy mégsem műküdnek a kapcsolataim, mivel igenis számít az a jó kis 3 év, ami rendesen megkeseríti a kapcsolataimat. Lehet, hogy változtatnom kéne?
Szerintem nem lehet feltétlenül akadály egy kapcsolatban,ha a nő az idősebb...Sokáig én is úgy gondoltam,ez képtelenség,hiszen a fiúk később érnek,mint a lányok...De ez nem feltétlenül így van,hiszen vannak fiúk,akik fiatalon is sokkal érettebbek érzelmileg is,mint egyes korosztálybeli lányok...Szerintem az a legnagyobb gond ezzel,hogy a társadalmunk több kényes téma között ezt is tabuként kezeli!
Attól még, hogy fiatalabb nálam a pasim, felnézhetek rá...Szerintem nem kizáró ok. Volt olyan pasim, aki idősebb volt nálam 4 évvel és mégis szánalmasan kezelt le minden problémahelyzetet és az életfelfogása is borzalmas volt. Úgy gondolom a szerelem nem kor függvénye... egy tartós párkapcsolat sem kor függvénye...hanem érettség, hozzáállás és személyiség függvénye. Mi van akkor, ha előbb lesz valaki Neked nagyon nagyon szimpatikus, elcsavarja a fejed...és csak utána derül ki, hogy idősebb nálad X évvel? Lelépsz? Mert "jófej, de nálam kizáró ok, hogy idősebb"? Lehet így sétálsz majd el egyszer a nagy Ő mellett...
Én is így vagyok vele fordított felállásban. Ne mondja nekem senki, hogy csak belemagyarázás miatt vonzanak a nálam fiatalabb és alacsonyabb lányok, az idősebbek és magasabbak meg nem. Persze ez nem ok arra, hogy egyesek ilyen fordított felállásban ne lehetnének boldogok, csak ne tekintsük már "idejétmúltnak", hogy rendszerint testi-lelki értelemben a nő néz fel a férfira, és nem fordítva.
Nekem számít a korkülönbség.
Ha nálam fiatalabb a pasi nem is érdekel onnantól kezdve.Nálam idősebb lehet de 2 vagy3 ével.