Hirdetés

Menük 1000 kalória alatt

2009. december 27.
A karácsonyi eszem-iszom után és a szilveszteri finomságok előtt nem árt kicsit pihentetni a gyomrot, és spórolni a bevitt kalóriákkal.
Karácsonykor szinte egyfolytában eszünk – ki tud ellenállni a hatalmas lakomáknak, csábító finomságoknak? A mértéktelen evéssel azonban túlterheljük a gyomrunkat, állandó teltségérzetünk lesz, mozdulni sincs kedvünk, álmosnak, fáradtnak érezzük magunkat. Ahhoz, hogy megszabaduljunk ettől a rossz közérzettől, kicsit vissza kell fogni a habzsolást, egy-két napig diétás fogásokra váltva.
A gyomorkönnyítés mellett az sem utolsó szempont, hogy beleférjünk a csinos szilveszteri ruhánkba, ezért bizonyára jól jön két olyan menüajánlatunk, amely jóval ezer kalória alatt van, emellett még egészséges és finom is. A receptek négy személyre szólnak.


Sajtos-almás répasaláta

Hozzávalók:
30 dkg savanykás alma, 10 dkg sovány sajt, 20 dkg sárgarépa, 2 dl joghurt, 1 evőkanál cukor; 1 citrom, só


Elkészítés:
Az almát megtisztítjuk, kimagozzuk és a sajttal együtt kockákra vágjuk. A sárgarépát megtisztítjuk és lereszeljük. A joghurtot elkeverjük a cukorral, a citrom levével, sóval és borssal, majd beleforgatjuk az alma- és sajtkockákat, valamint a sárgarépát. Lehűtve tálaljuk. (1 adag: 160 kcal)


Hirdetés

Tejfölös gombaleves

Hozzávalók:
40 dkg csiperkegomba, 1 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 kiskanál ételízesítő, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1-1 csokor petrezselyem és kakukkfű (utóbbi szárított is lehet), 5 dkg gépsonka, só, bors


Elkészítés:
A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük, a hagymát felaprítjuk. Az olajat felhevítjük, üvegesre pároljuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát és az ételízesítőt, a végén pedig megsózzuk, borsozzuk. Felöntjük 8 dl vízzel és néhány percig főzzük és a tejföllel elkevert liszttel besűrítjük. A zöldfűszereket finomra vágjuk, a sonkát csíkokra szeleteljük.
A levest a tűzről levesszük, majd beleszórjuk a zöldfűszereket és a sonkát. (1 adag: 185 kcal)


Szilvás túrótorta

Hozzávalók:
75 dkg sovány túró, 5 tojás, 15 dkg + 2 evőkanál cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 6 dkg liszt, 75 dkg szilva, 1 csomag tortazselépor, 1,5 dl almalé


Elkészítés:
A túrót lecsepegtetjük. A tojást szétválasztjuk, a sárgáját a túróval, a 15 dkg cukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal és a liszttel összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és hozzáadjuk.
A masszát kivajazott kapcsos tortaformába öntjük és alacsony fokozaton (150-160 fok) körülbelül hetvenöt percig sütjük.
Egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, majd másnap a gerezdekre vágott szilvát elosztjuk rajta. A tortazseléport simára keverjük a cukorral, az almalével és 1,5 dl vízzel, felforraljuk, ráöntjük a süteményre és hagyjuk megdermedni. (1 adag: 190 kcal)


Töltött alma

Hozzávalók:
4 alma, 10 dkg camembert sajt, fél dl tejföl, 2 tojás, 2 dl fehérbor, só, bors


Elkészítés:
Az alma felső egyharmadát levágjuk, a belsejét kivájjuk, magházát eltávolítjuk, a gyümölcs húsát felaprítjuk. A sajtot villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a tejfölt és a tojást. A sajtos tölteléket az almába töltjük, visszatesszük a tetejét, majd kivajazott tálba helyezzük, a fehérbort aláöntjük és közepes tűzön megsütjük. (1 adag 199 kcal)


Fokhagymás busa

Hozzávalók:
4 szelet busa, 1 evőkanál ételízesítő por, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 dl tej, 2 evőkanál olaj, só, bors


Elkészítés:
A halat megszórjuk sóval, borssal és az ételízesítő porral, majd egy tálba szorosan egymás mellé fektetjük. Elosztjuk rajta az összezúzott fokhagymát, leöntjük a tejjel, lefedjük és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Másnap lecsepegtetjük, majd a felforrósított olajon megsütjük. (1 adag: 166 kcal)


Joghurtkrémes piskótatekercs

Hozzávalók:
1 kész piskótatekercslap, 4 dl joghurt, 2 dl tejszín, 20 dkg konzerv őszibarack, 20 dkg mandarin, 1 dl narancslé vagy kajszilé, 2 evőkanál zselatin, 5 dkg barna cukor


Elkészítés:
A narancs- vagy kajszilét felmelegítjük és feloldjuk benne a zselatint. Ha kihűlt, a cukorral együtt a joghurtba keverjük. A tejszínt habbá verjük, majd a joghurtba vegyítjük. Amikor a krém szilárdulni kezd, belekeverjük a félbevágott mandarinszeleteket és a kis kockákra vágott barackot.
A gyümölcsös joghurtkrémet a piskótatekercslapra kenjük és konyharuha segítségével óvatosan felgöngyöljük. Úgy helyezzük tálcára, hogy a széle alulra essen. Hűtőszekrényben hagyjuk megszilárdulni. (1 szelet: 230 kcal)
Ajánljuk még...

Angelina nem törődik a testével – durva fotók

A világ sorsa a fotók tanúsága szerint jobban érdekli Angelina Jolie-t, mint saját egészsége.

Igaz történet: Hárman egy ágyban

Belesajdult a szívem, mert ha nem is beszélünk róla, tudtam, hogy – ha nem is olyan hévvel, mint engem –, a feleségét is öleli, csókolja, szereti...

"Idegbeteg állat" Eltorzult arccal ordított Józsi

Egy napsütéses, átlagos délután Józsi gondolataiba merülve vezet az országúton.

Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 4 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.82

anya50
2010. január 2. 20:55

Van aki inkább a gyomrán spórolja meg, de csak így tud kapcsolatot tartani a szeretteivel. Én nem Őt sajnálom le.

Ghanima
2009. december 28. 02:19

Katalinka, szerintem ez eléggé szemét megjegyzés volt részedről, de legalábbis pimasz és gúnyolódó.
Remélem, te nem kerülsz soha hasonló helyzetbe. Eszedbe sem jutott, hogy egy nyugdíjas nem okvetlenül otthonról kapcsolódik az internetre? Még akár hajléktalan is lehet agimama, hiszen van pl. néhány metróállomáson is netezési lehetőség. Az is elképzelhető, hogy ismerősnél van lehetősége erre.

Katalinka
2009. december 27. 17:33

Tisztelt Agi Mama!
Ha nem fizeti elő az internetet, akkor több jut naponta.
Kati mama

agimama
2009. december 27. 14:30

Tisztelt Szerkesztő Úr!
Azok mit tegyenek akiknek az éhségtől fáj a gyomruk?
Írjanak olyan menüket is, ami nagyon olcsó, és tápláló. Ha lehet ne kerüljön többe napi 50 Forintnál, mert ennyi jut csak
Köszönettel egy nyugdíjas

nana.hu Facebookon
  • iWiW
  • Facebook
  • Twitter
  • Fórum
  • Hírlevél
nana közösség