Hordó lovagi torna és Játékos haditettek
2010. július 29.
Kosaras verseny és -bemutató, hajókázás, régi idők játékainak, küzdelmeinek felidézése és mesemusical vár titeket ezen a hétvégén.
Elsősorban a legkisebbeknek nyújthat jó szórakozást a Millenáris Barátság Parkja, ahol a sok-sok játék mellett játszótéri csőszök is terelgetik, foglalkoztatják a kis manókat. A nagyobbakat kreatív feladatok várják a Boráros téri könyvtárban, ahol fantáziadús hűtőmágnesek kerülhetnek ki a kezük alól.
Kicsik és nagyok hajókázhatnak a Minimax Mesehajón, az egész családot ügyességi játékok csalogatják a Margitszigetre, a vagányabb srácok pedig kipróbálhatják tudásukat a Soul Fest 2010 versenysorozaton, ahol nemcsak nézhetik a kosaras zsákolásokat, break- és egyéb bemutatókat, hanem 3-4 fős csapatokban be is szállhatnak a versenybe.
Szabadtéri program: Barátságos Park – játszótéri programok
Budapest, Millenáris, Manó Játszótér – minden nap
A fogadó melletti területen immár harmadik éve működik a nagy népszerűségnek örvendő, korszerű játszótéri eszközökkel és homokozóval felszerelt Barátságos Park, amely nem pusztán „egyszerű” játszótérként funkcionál, hanem tematikus programokat kínál a Parkba látogató családoknak, azaz egyben egy közösségi tér is. A játszótéren főleg a legkisebbek élvezik a játékokat, így idén új nevet kapott: Manó Játszótér.
A gyermekek felhőtlen szórakozása érdekében "játszótéri csőszök" (9-13 és 15-19 óráig) segítik a nyugodt kikapcsolódást: figyelnek a biztonságra, és különféle játékokkal kedveskednek a gyerekeknek. Kölcsönözhető tőlük például homokozókészlet, ugrálókötél, labda, könyv stb. – valamint kreatív eszközökkel fordulnak a kicsikhez.
Kézműveskedés: Ha otthon már nagyon unod magad...
Budapest, Boráros téri könyvtár július 30. 17 óra
A könyvtár különböző szünidei programokat kínál délutánonként a gyerekeknek. Ez alkalommal a gyerekek (és sok felnőtt) egyik kedvenc otthoni díszét készíthetitek ízlésetek és ügyességetek szerint – gyönyörű hűtőmágnesek kerülhetnek ki a kezetek alól.
Fesztivál: 10 éves a Mesehajó
Budapest, Vigadó tér – július 31. 10:30
A jubileumi év alkalmából a hajókirándulás teljes egészében megújulva, új, nyitott panorámatetős járaton kerül megrendezésre. Horti Zoltán, a Nemzeti Múzeum Históriás Játszóházának mesemondója, és a Görömbő Kompánia Népi Zenekar vendégszereplésével turisztikai, Budapestet bemutató idegenvezetéssel indul, a 3-10 évesek nyelvezetén.
Mátyás Királytól (Budai Vár) a Nyulak Szigetéig (Margitsziget) történelmi mesékkel szórakoztatják a gyerekeket, egyúttal a vízről bemutatják a Parlamentet és a Nemzeti Színházat is. A program nem színházi ültetésű, a hajó mindkét szintjén kihangosítva, szabad mozgási lehetőséggel élvezhetitek a kellemes délelőttöt.
Fesztivál: Soul Fest 2010 versenysorozat
Budapest, Pillangó Park – július 31.
A sulisokat és szüleit várja ez a zenei bulival egybekötött kosárlabda „bajnokság”. Emellett élő graffiti show-t láthattok, break-táncosok mutatják meg mit tudnak, BMX-, gördeszka- és görkorcsolya bemutatók színesítik tovább a napot.
Közben Face Team fellépés, Hip-Hop, Underground Mc-k: Urban Dance Team, A-Force 1 dance teamm, After party és zsákoló verseny várja a kosárlabda szerelmeseit.
Interaktív mese: Játékos haditettek
Margitsziget, Interaktív Meseszínpad – július 31. 11 óra
Toma és csapata vár titeket a sziget interaktív meseszínpadán sokféle meglepetéssel, a régi korok játékaival kapcsolatos tudományaikkal, reneszánsz és barokk kori, egyszerű, archaikus hangulatú eszközeikkel.
Miért ne szaladhatnál versenyt egy fakupáért, ügyeskednél egymást fellökve, húznál-tolnál kötelet-rudat, vagy vigyáznál futás közben a fakanálon egyensúlyozott tojásra, ha ez örömet okozott a régi korok játékos kedvű emberének is?!
A játékok alapvetően öt csoportba sorolhatók: régi korok szabadtéri, és „táblás” játékai, vagyis történeti játékok, játékos haditettek, játékos vetélkedők-programok és kalandtúrák-táborok. Ha szereted a játékokat és a kihívásokat, itt a helyed!
Mesemusical: Vuk
Budapest, Városmajori Szabadtéri Színpad – augusztus 1. 10:30
„Kicsi vagyok, éhes vagyok, fáradt vagyok, segítsetek Vuknak, a kis rókának!” – ugye ismerős? Fekete István méltán nagysikerű meseregényén generációk sora nőtt fel. A rókakölyök megható története ma is ugyanúgy magával ragadja a gyerekeket, mint régen.
A kis Vuk nyolcadmagával látja meg a napvilágot. Amikor a vadász és kutyái miatt egyedül marad életben, nagybátyja, Karak neveli fel, és tanítja meg az élet dolgaira. A harc köztük és a vadász között azonban sosem ér véget. A történetet most musical formájában elevenedik fel.
Fesztivál: Hordós vetélkedő
Margitsziget, Szent Margit romok – augusztus 1. 10.30-kor
"A hordós próbák olyan autentikus mókák, amelyeket a régi korokban is szívesen játszottak az emberek, a rusztikus hangulat ellenére mindegyikük majd' veszélytelen játék!"
Izgalmas kaland vár rátok, ha kilátogattok a szigetre: lesz hordólovaglás, ahol a furatos hordó egy gerendán csúszik, ezen ülve kell a próbázónak kötéllel áthúznia magát a gerenda túloldalára, anélkül, hogy a hordó elfordulna valamely irányba. Lesz hordógurítás kézzel, ahol két játékos egy adott vándorlatot tesz a hordókkal. Ugyancsak erőt próbáló mutatvány, a hordógurítás vezetőszárral, ahol a furatos hordó tengelyt kap és ezt a tengelyt kell egy fából készült villás vezetőszárral hajtani. Ezen kívül hordón járhatsz, és egymással is vetélkedhettek a hordó lovagi tornán.
Kicsik és nagyok hajókázhatnak a Minimax Mesehajón, az egész családot ügyességi játékok csalogatják a Margitszigetre, a vagányabb srácok pedig kipróbálhatják tudásukat a Soul Fest 2010 versenysorozaton, ahol nemcsak nézhetik a kosaras zsákolásokat, break- és egyéb bemutatókat, hanem 3-4 fős csapatokban be is szállhatnak a versenybe.
Hirdetés

Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
nana.hu Facebookon
Szolgáltatások
Rovatok