A Papucsmacsó pasi

Szóval az úgy volt, hogy az utcán hazafelé menet belém kötött egy hajléktalannak álcázott erőszakos görény csávó, hogy adjak már neki pár forintot. Elő is vettem a gyöngyös bukszámat, amiben az aprót tartom, és már oda is adtam volna egy ötvenest, amikor felordított, hogy látja ám ő, hogy van ott egy kétszázas is, mért sajnálom én őtőle, hát nem látom, hogy hajléktalan?!
Nem adok többet, mert nekem is kell, motyogtam rettegve, mert tegyük csak hozzá, hogy a pasi akkora volt, mint én kétszer, ráadásul dagadt, és tokás és hurkás, szóval nem valami éhségtől legyengült példány.
Ekkor megragadta a csuklómat, amiben a gyöngyös bukszát szorongattam, és ki akarta csavarni a kezemből.
Ez azért nem semmi, ugye?
És akkor ott termett ő.
A Macsó.
Világoskék ingben és világoskék villámló szemmel, és a grabancánál megcsípte a hajléktalant, és sitty-sutty odébb penderítette. Az úgy meglepődött, hogy szépen el is somfordált, de nyomban.

A szépséges hősmacsó rám nézett, és azt kérdezte:
– Minden rendben?
Igen, igen, igen, pihegtem, és azt rebegtem (végre egyszer az életben épp észnél voltam, amikor kellett), hogy meghívhatom-e hálából a megmaradt kétszázasomból egy kávéra vagy üdítőre.
Szívesen megiszik velem egy kávét, mondta, de csak ha ő fizet, mert hogy azt már nem, hogy egy nő fizessen, azt soha, mert ő olyat nem engedne.
Éreztem, hogy kezd kifogyni a lábamból az erő, az arcomra bárgyú vigyor telepedik, a szemem előtt meg mintha valami rózsaszínű fátyolféle kezdene leereszkedni.
Mehetünk, suttogtam.

Szóval azóta járunk.
Vagyis kilenc napja, négy órája és kábé huszonöt perce.
Macsómról, akit egyébként Pepének hívnak, amúgy Péter, a kapcsolatunk első néhány napjában kiderült, hogy tényleg talpig macsó. Sőt, még annál is macsóbb, mondhatnám túmacs-macsó: a feminizmus harcos lenézője és ellenzője, olyan típus, aki küzd a férfiak mosogattatása és porszívóztatása ellen, mert hogy a nő arra való, hogy szépítgesse és fényesítgesse a szerelmi fészket, a férfi ellenben arra való, hogy élelmet hordjon haza bele, és miután jóllakott,  jól megtermékenyítse az asszonyt, hogy az sok kis csemetével gazdagítsa a családfát és világot. A nehéz szatyrok cipelése azonban férfimunka, vallja, a bevásárlás viszont női, ezen egy cseppet elvitatkoztunk, mert sehogy se értettem, hogy mi módon fogja a nehéz szatyrot a férfi cipelni, ha ott sincs a bevásárlásnál, de ő megnyugtatott, hogy mindenre van megoldás, az erős férfi megvárja a gyenge nőt a közért előtt, és onnantól hazáig cipeli a szatyrot. Aztán a szex terén is akadt néhány macsó megjegyzése, miszerint egy igazi férfinak minimum minden másnap szüksége van a kielégülésre, és az a nő, aki ezt nem biztosítja számára, a gyengébbik nem leggyengébb láncszeme, és elhagyandó. És mi van a fejfájással, menstruációval, rossz hangulattal, elhúzódó túlórákkal, kérdeztem. De Pepe hajthatatlan volt, hogy a nőnek igenis van kötelessége, a férfinak meg van joga, meg ilyesmi.

Kedden megismerkedtünk, szerdán egymásba szerettünk, csütörtökön nála aludtam. (Féltem, hogy különben nem lesz meg a minimum minden másnap, és elhagy...)

Na jó, tudom, ez nem túl megfontolt tempó, de tényleg meg voltam győződve arról, hogy végre megtaláltam életem Nagy Macsóját, akire felnézhetek, aki határozottságával és szikár férfiasságával egy életen át védelmez majd az élet viharaiban.
Csütörtök este felmentünk hozzá, ő rögtön szépen megágyazott, hogy legyen majd hová lehajtanom a fejem. De előtte elmondta, hogy ne gondoljam róla, hogy egy nőcsábász, mert a zord külső ellenére neki nagyon is érző szíve van, és csak szerelmi alapon képes testileg együtt lenni. Eztán kilibbent a konyhába, és pár perc múlva varázslatos szendvicstállal a kezében került elő, és minden szendvicsen volt egy pici rózsaszirom és egy fogpiszkáló nyélnek, hogy össze ne maszatoljam a kis kezemet, és pezsgőt is hozott meg szívószálat, és mindezt egy cuki kötényben, amelyen az állt pirossal hímezve, hogy csókot a szakácsnak.

Bár igencsak kábult szerelmi állapotban voltam, kezdett gyanús lenni a dolog. Sebaj, szeret, hessegettem el a rémképeket, és boldogan faltam be a szendvicskéket rózsástól, majd felálltam, hogy kimegyek és elmosom a két tányért meg a tálat.
– Majd én – kapta ki a kezemből –, te most csak pihenjél és érezd jól magad – és a lelkesedéstől egészen kipirult az arca.

Reggel az ágyba jött a kávé, meg a mézes kenyér narancslével, és amíg kiosontam a fürdőszobába, olyan pedánsan beágyazott, hogy a katonáék is megirigyelnék, aztán, hogy el ne késsek a melóból, felsegítette a dzsekimet, bekötötte a cipőmet, és a fülembe súgta: költözz ide.

Úgy támolyogtam a lépcsőházban, mint egy részeg, és fogalmam sem volt, hogy boldognak kellene lennem, méghozzá nagyon de nagyon boldognak, amiért megtaláltam ezt az édes, kedves tündérkutyát, vagy dühösnek, hogy sehol a Macsó, aki zord szilárdságával megköveteli majd, hogy egy életen át felnézzek rá.

Ma szerda van, és már kilencedik napja ezen tipródom.
Mármint hogy merjek-e szeretni egy papucsmacsót. Mert mi lesz, ha két hét múlva végleg rádöbbenek, hogy az én Pepém nem is MACSÓ, hanem egy MAMAcsó, és össze kell törnöm a kicsi szívét?

Csajok, segítség!!!!

 

A korábbi részeket itt olvashatod >>>